Év végi fáradtság

A gyerekek

A tanulásból, a szeptemberben még vágyott zenélésből, az edzésekből és egyéb különórákból. A rajongott tanítókból. A legjobb barát osztálytársakból.

A fáradtság mindegyiküknél másképp jelentkezik.

Van aki alig bír felkelni, húzza vissza minden reggel az ágy, másfél óráig kell ébresztgetni, keltegetni, életet lehelni belé. Ezért aztán folyamatosan levert, képtelen élvezni mindazt, ami történik vele, csak estére nyeri vissza az erejét kicsit, hogy aztán másnap megint fáradtan ébredhessen.

A másik veszekszik, hogy ma, és tényleg csak ma, nem akar iskolába menni. Hogy a tanítónéni nem szereti őt, mindig bünteti és sosem dicséri őket. Ő meg nem szereti az osztálytársait, másik osztályba szeretne járni. A gondolat, hogy nem elég jó, szép lassan befészkelődik a kis fejecskéjébe és már a legnagyobb támogatással sem lehet kiverni belőle.

A harmadik verekszik, naponta áll harcban a haverjaival vagy éppen a lányokkal. Így aztán nem csak ad, kap is pofonokat, rúgásokat, meg büntetést és szidást is. Hol a táblánál áll, hol az igazgatóhoz kell mennie. Kezdi elhinni, hogy ő tényleg rossz fiú, rossz kislány, problémás gyerek.

A negyedik csak nem teljesít, hibázik, lelassult, elfelejti hazavinni a leckét, nincs ceruzája, radírja, egyetlen feladatot sem old meg hibázás nélkül és ez tovább frusztrálja, fárasztja őt. Már nem gondolja, hogy tehetséges, okos, ügyes és nem is akar az lenni annyira.

Az ötödik sír, hogy már ebéd után haza akar menni, mert nem jó az ebéd. Hogy „fáj tőle a hasa, feje”. Ha nem megy haza beteg lesz.

A tanítók

A tanítók minden évben ijedten állnak a nagyon is ismerős helyzet előtt. A gyakorlottabb innovátoroknak külön mappája van otthon „Játékok májusra” felirattal. Ezt már márciusban kikészítik. Erdei iskolába mennek, kirándulni és a BKV remízbe. Tudják, mindenütt jó, csak a suliba ne kelljen bent ülni. Hamarabb indul a játékidő, lecsípnek az órákból, miközben nyomasztja őket a kerettanterv, hogy be kell fejezni a tananyagot, ki kell tölteni a munkafüzeteket, meg kell tanulni még húsz-harminc oldalt az elkövetkező néhány kanyargós hétben. És kimennek a suliból, kirándulnak, újdonságot keresnek a kiégett, kifáradt gyerekeknek és hasonló önmaguknak.

Hiába, visszatérve csak nem múlik a fáradtság és a fáradtsággal járó konfliktusok gyerekekkel, szülőkkel egyaránt.

A szülők

A szülők haragosak, dühösek a tanítókra. Hogy miért nem tudnak megoldást? Hogy rosszul csinálnak valamit! Tanácsokat adnak, jobban tudják, mert hallották a tévében, rádióban. „A mi időnkben is tudták!” „A nagyfiam tanárai tudták!”- ismételgetik, bár néha maguk is elbizonytalanodnak, hogy is volt ez régen.

Tréningen jártak és ott ezt, meg azt csináltak és különben is, a projektmódszert ugyanúgy lehet alkalmazni a gyerekeknél, mint a felnőtteknél – mondják. És hiszik, hogy ez megoldana mindent. Hogy ők, ha tanárok, tanítók lennének, nagy fáradtsággal bár – de tudnák kezelni a helyzetet.

A szülők másik fele részben tehetetlenül néz, részben mindenre készen szeretne valahogyan segíteni a gyerekeknek és a tanítóknak. Elsimítani a konfliktusokat. Érzi, hogy ő is fáradt, megért, de ezzel sincsen előrébb. Ő nem tud megoldásokat, de fáj neki, a kölcsönös hibáztatás, a fáradt pedagógus- és a nyúzott gyerekarcok látványa. Hiába próbál minden reggel mosolyogva ébresztgetni, öltöztetni, indulni, érkezni a suliba, egyre nehezebben megy neki is.

A kérdés, hogy megoldást keressünk vagy elviseljük ezt az utolsó hónapot?

Mert ez is egy hónap az életünkből, a tanárok és a gyerekek életéből. Így valószínűleg nem érdemes túlélésre játszani és túlélésre játszást tanítani a gyerekeinknek, hanem keresni kell a közös megoldásokat.

A folytatás a Szülő 2.0 oldalon olvasható, kattints ide.

A kép forrása itt.