Első nap az iskolában

Első nap az iskolában

Régen volt, de tisztán emlékszem rá, milyen volt az első napom az iskolában. Szovjet himnusz, vörös csillag, nagyon sok gyerek, fehér blúz és kék szoknya. Mindenki idegen. Ülünk a perzselő napon, alacsony tornapadokon, egy mikrofonban kórus énekel, egy csomó néni ránk mosolyog, milyen cukik vagyunk. A szüleink hátul állnak, aztán az ünnepség végén elbúcsúzunk, ebéd után értem jönnek.

A tanterembe mentünk és leültünk a padokba. Előtte még nem jártam iskolai teremben, legalábbis nem emlékszem rá. Szűk a hely és sok érdekes kép van a falon. Fura, hogy nem lehet felállni. A tanító néni beszél, megkérdezi mindenki nevét. Aztán megmutatja az udvart. Nincs bennem félelem, inkább közömbösség. Meg kényelmetlen érzés, hogy nem ismerek senkit. De hamar vége is lett, megyünk haza.

A rossz élmények nem az első napokban jönnek, hanem később. Amikor nem komfortos az ottlét, nem kedves, ahogy hozzám szólnak, amikor elvesztem a fonalat, és senkinek nem tűnik fel. Akkor kezdődik, amikor magamra maradok a problémáimmal.

Mondhatnánk, hogy tessék megbirkózni, meg is történik. De nem mindegy hogyan. Mindenkinek más a története, amit az iskolában megél. Nem csak tőle, hanem a szüleitől, a társaitól, a tanáraitól is függ. És persze ma már sokkal több gyerekbarát iskola létezik, ráhangolódással, segítő kéznyújtással, mint a nyolcvanas évek elején.

Ami nem változott, az a családi, szülői háttér ereje. Ami nélkül lehet bármilyen az iskola, bármilyen fantasztikus a program, bármekkora empátiájú a tanítónéni, ami nélkül úgysem működik semmi sem.

A kisgyerek, aki ott marad egy idegen helyzetben, abban a biztos tudásban szeretne ott maradni, hogy a szülei mögötte állnak, még ha fizikai valójukban nincsenek is ott. Hogy akkor is biztonságos az élet, ha nem anya és apa celebrálja azt. Hogy ő önmagában van olyan erős és jó képességű, hogy helytáll az adott szituációban. Önbizalommal teljes, amit a szüleitől kapott ahhoz, hogy ne szakadjon el a cérna, amikor ismeretlen helyzetben, ismeretlen terepen találja magát.

Erre van szüksége az iskolát kezdő gyereknek. És erre volna a szülőnek is. De mi van, ha ez nincs így? Mitől lesz így, ha ez nem működik? Hogyan lehet felkészíteni magunkat, a gyereket, a házastársunkat arra, hogy ez szeptember elsejére így legyen? Sehogy. Alig egy hét alatt talán már nem lehet megváltoztatni azt, ahogy működünk. De tudatosítani lehet. Készülni az esetleges nehézségekre lehet. Felkészíteni magunkat arra, hogy nem kell egy ideális képhez, egy előre elképzelt elváráshoz igazítani magunkat, azt lehet. Mert nem olyan fontos az iskola! Legalábbis nem azért fontos, mint amiért mi hisszük. Nem történik semmi, ha nem akkor ott és úgy fejlődik, teljesít, mint a többiek. Nem történik semmi, ha rosszalkodik, szeleburdi vagy eleven. Nem baj, ha majd elfelejti, nem írja meg, nem viszi be. Nem ezek lesznek a bajok.

Az lesz a baj, ha nem lehet majd önmaga. Ha nem fogadjuk el olyannak, amilyen. Ha másképp szeretnénk látni őt, az ő szerepét, a jelenlétét, mint amilyen valójában. Az okoz gondot, ha a másik gyerekhez hasonlítjuk, ha úgy érezzük, másképp kellene gondolkodnia, élnie. És ha másként szeretnénk látni magunkat szülői szerepünkben.

Az iskolakezdés nem könnyű. Sokaknak nehézséget okoz. De akkor lehet ezen könnyíteni, ha merünk önazonosak lenni. És ezesetben ez azt jelentheti, hogy elfogadjuk határainkat, nehézségeinket, gyengeségeinket, korlátainkat. Elfogadjuk aggodalmainkat és szembenézünk velük. Megerősítjük magunkat és egymást az összetartozásról, a fontossági sorrendekről és az egymásba vetett hitről.

Nem árt akár minden nap elmondani magunknak, hogy nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben. Nem az iskolán múlik a boldogulásunk, a gyerekeink sikeressége. Hanem rajtunk és rajtuk. A kapcsolatunkon. A többi pedig kialakul majd magától. Úgy, ahogy mi írjuk, úgy, ahogy mi tervezzük. Közösen, a családunk tagjaival. És minden egyes történésből tanulunk majd valamit.

Forrás: a Szülő 2.0 oldala

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.