„Semmi olyat nem írtam, amit ne vállalnék bárhol, bármikor, bárki előtt”

„Semmi olyat nem írtam, amit ne vállalnék bárhol, bármikor, bárki előtt”

A mai kamaszok ki vannak éhezve arra, hogy valaki odaforduljon feléjük, meghallgassa őket és érezhessék, fontosak és szeretik őket. Nagyon nagy szükségük van erre, hisz a világ egyre jobban elidegeníti az embereket, a családokat egymástól – mondja Balatoni József, a tetkós történelemtanár, mindenki Jocó bácsija, a nemrég megjelent Kamaszharc című regény írója. A szerzővel a december 7.-i könyvbemutató után beszélgettünk.

Nem először írsz könyvet, de a Jocó bácsi világa (1,2) után ez az első „igazi” regényed. Miért írtad: a felnőtteknek akarsz segíteni megérteni a kamaszokat és önmagukat, vagy fordítva: a kamaszoknak akarsz segíteni megérteni önmagukat és a felnőtteket?

Igazából mindkettőjüknek. Szerettem volna megértetni a felnőttekkel a kamasz fiúk működését, szokásait, gondolatait, problémáit, és elgondolkodtatni őket arról, hogy mivé lettek a kamaszkori álmaik, vágyaik, hol tart ma az életük. A kamaszoknak pedig szerettem volna megmutatni, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal – bármennyire is azt érzik, hogy ezek a dolgok csak velük történnek, mert ez nem igaz –, és közben tanácsokat adni nekik arról, amit nem mernek megkérdezni vagy éppen nincs kitől. A könyv célja sokrétű, és úgy érzem, sikerült megvalósítanom, amit elterveztem.

Te is írtál naplót tiniként, és te is nemrég bukkantál rá. Az is hasonlóan meghatározó élmény volt, mint Tamásnak találkozni 14 évvel ezelőtti önmagával? Ez ihletett a könyvírásra?

Eléggé érdekes volt szembesülnöm a kamaszkori gondolataimmal, vágyaimmal, az akkori problémáimmal. A naplóm már a könyvem ötletének kitalálása után, írás közben kerül elő. Azt nem mondom, hogy nem adott tippeket, ihletet az íráshoz, de nem abból indultam ki. Az is meglepő volt számomra, hogy a saját naplómat egyik napról a másikra, egy félbehagyott bejegyzéssel abbahagytam. Ma sem tudom az okát, hogy miért.

Mennyire önéletrajzi regény ez? Mennyi köze van a te 13 évvel ezelőtti és a mai énedhez?

Ha az ember regényt ír, akkor nem tud teljesen felülemelkedni önmagán, a gondolatain, nem tudja azokat megtagadni. De alapvetően nem önéletrajzi, mert nem rólam szól, hanem fiktív szereplőkről, sokszor fiktív eseményekkel. De azt nem garantálom, hogy a diákjaim, a saját kamaszkori barátaim nem fognak magukra ismerni néhány történet olvasása kapcsán…

Mindjárt gondoltam. Ezek szerint a mai tinédzserek tényleg ilyen jó fejek, érzelmesek és szerethetőek a mai kamaszok, mint a könyvbeli Hori? És gondolataik tényleg csak a szex és a szerelem körül forognak?

A mai kamaszok nagyon jó fejek, tele vannak érzelemmel, szeretettel. Tényleg. Csak egyre kevésbé kapják meg otthon, az iskolában. Ki vannak éhezve arra, hogy valaki odaforduljon feléjük, meghallgassa őket és érezhessék, fontosak és szeretik őket. Nagyon nagy szükségük van erre, hisz a világ egyre jobban elidegeníti az embereket, a családokat egymástól. Azt pedig álszentség lenne állítani, hogy egy kamasz srác gondolatainak fő témája nem a szex, a szerelem és a párkapcsolat. Mert ha elismerik, ha nem, ez az esetek többségében így van. Ami pedig egyáltalán nem baj, hisz ez a pszichoszexuális fejlődésük velejárója. Arról pedig nem szabad megfeledkezni, hogy olyan hormontúltengésben szenvednek ilyenkor, hogy sokszor akaratlanul is reagál a testük. Elég nekik egy pillanatra elkalandozni…

A teljes interjú a Családháló oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.