kamaszok Tag


"A nevetés a legrövidebb távolság két ember között"– hangzik Victor Borge humorista mondása. Elképzelhető-e ez a pedagógia területén? Nem nő

Nincs akadálya annak, hogy nyolc óra helyett később kezdődjön a tanítás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal kapcsolatban, hogy

A Családbarát Újbuda Program és a Felelős Szülők Iskolája apasorozatának soron következő előadásának címe Kamaszokkal is lehet élni, sőt?!, előadója

„Az első szerelmek általában nem az élethossziglani tartósság szándékával és esélyével születnek, inkább a másik nemmel való ismerkedést szolgálják. Mivel

A mai kamaszok ki vannak éhezve arra, hogy valaki odaforduljon feléjük, meghallgassa őket és érezhessék, fontosak és szeretik őket. Nagyon

Nem könnyű kamaszokkal szexualitásról beszélgetni, persze sejtjük, hogy ennek a beszélgetésnek nem is akkor kellene kezdődnie, amikor a gyerek már

BREAKING NEWS! A Pannon Filharmonikusoknak sikerült a (szinte) lehetetlen: egy asztalhoz (najó, babzsákokra) ült a komolyzene és egy csomó kamasz,

Az ÉSZBONTÓ olvasmányos útmutatást szeretne adni a Z-generáció számára ebben az egyre gyorsuló digitális világban. A könyvet a – Németországban

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.