Komolyzene és kamaszok? Kompatibilisek!

Komolyzene és kamaszok? Kompatibilisek!

BREAKING NEWS! A Pannon Filharmonikusoknak sikerült a (szinte) lehetetlen: egy asztalhoz (najó, babzsákokra) ült a komolyzene és egy csomó kamasz, átbeszélgettek egy egész estét, eljutottak a csendtől a zenéig, sőt, még szelfi is készült. A #NoBabel című sorozatot ajánljuk mindenkinek, de főleg annak, akinek tizenévese van, mert a zenekar nem hashtagekbe csomagolt termékként kívánja rátukmálni a komolyzenét a fiatalokra, hanem művészien hangot ad annak, ahogy a komolyzene életre kel, s úgy dönt: meghívja egy kólára a kamaszokat, és beszélget velük egy jót.

#mifolyikitt #nobabel

A Pannon Filharmonikusok #NoBabel – Egy nyelvet zenélünk című sorozatának első előadása volt az a történelmi pillanat, amikor a komolyzene és a 21. század tizenévesei egy húron pendültek egymással. Október 14-én indult a négyrészes, 14–18 „karikás” sorozat a pécsi Kodály Központban. A sorozat előadásai a komolyzene egy-egy aspektusa köré épülnek, az első produkció A csendtől a zenéig címet viselte. Az együttes barátságos közvetlenséggel szólította meg a kamaszokat: például farmerban, tornacipőben ült kottaállvány elé, közönségének pedig színházi székek helyett párnák és babzsákok kényelmét kínálta. Az otthonos és laza közeg megteremtésében az esemény házigazdája, a Bartók Rádióból és a Virtuózokból is ismert Bősze Ádám oroszlánrészt vállalt. A műsorvezető az első felvonás során inspiráló kérdésekkel, lenyűgöző zenei érdekességekkel és szívre-fülre egyaránt ható gondolatokkal, őket is véleménynyilvánításra ösztökélve vezette be az ifjú hallgatóságot a csend és az abból fakadó zene világába. (Sőt, szükség esetén mosógép-használati utasítást is recitált gregorián stílusban.) A meghívott vendég Kis János buddhista tanító volt, aki nem eljátszotta vagy kicsikarta, hanem egész egyszerűen megteremtette, majd odaajándékozta a csendet, felüdítve ezzel a külső-belső „bábeli zűrzavarokkal” küszködőket. Nem szerepelt: jelen volt. S majd a befelé figyelés békességének az imádságot jelző gong megszólaltatásával adott hangot. Félreértés ne essék: ez valóban a „közönyös”, „mobilfüggő”, „pörgős-ricsajos”, „flegma” „mai fiatalok” orra előtt történt teljes némaságban, fénytechnikai káprázatok vagy egyéb szenzációhajhász elemek nélkül – mégis sikerrel.

A második részben következett a tulajdonképpeni koncert: az együttes a hagyományosabb hangzású klasszikus művek közé formabontó, a fiatalok számára meghökkentő darabokat is szőtt, amelyek befogadhatóan illusztrálták egyrészt a zene sokszínűségét, másrészt a benne rejlő, felfedezetlen és vagány titkokat. S most nézzük az előadás azon kulcspontjait, amelyek egyszerre tanúskodnak a fiatalok igenis létező kíváncsiságáról, a Pannon Filharmonikusok profizmusáról, a komolyzene frissességéről, s alapos indokot szolgáltatnak annak átgondolására, hogy hogyan lehetne ezt a produkciót minél több fiatalhoz eljuttatni.

#hiteles

A fiatalok figyelméért folytatott küzdelemben sok szülő és pedagógus ott vérzik el, hogy nem teszi meg az első lépést: nem tanúsít őszinte érdeklődést a kamaszok felé. Vagy ha mégis megteszi, hát önmagához nem marad hű. A Pannon Filharmonikusok idén tavasszal ötletpályázatot írt ki egy kamaszoknak szóló komolyzenei műsor kialakítására. Tanárok, szülők, de elsősorban az érintettek véleményét kérte ki ezzel kapcsolatban, és ami még fontosabb, meg is fogadta azt. Sőt, meg is tisztelte a közönségének az övétől eltérő érdeklődési körét: az október 14-i előadásra tiszteletjeggyel érkezhetett az a fiatal, akinek tevékenységét bármely más területen (sport, szavalóverseny, képzőművészet) oklevéllel elismerték. A #NoBabel célja az volt tehát, hogy megismerje, értékelje, és olyan közös nyelven érje el a fiatalságot, amely magától a komolyzenétől és a zenekartól sem idegen, ez pedig hibátlanul sikerült is. A babzsákos közeg, a laza öltözék, Bősze Ádám humora és a közös szelfi készítése mellett a komolyzene hű maradt önmagához: megtartotta például a koncert klasszikus formai kereteit is (karmester be, taps, produkció, taps, zenekar felállítása, taps, karmester ki stb). A Vass András-irányította zenekarról a fiatalok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy mestere a zenének. Bősze Ádámot nyugodt lelkiismerettel nevezhetnénk akár a komolyzene David Attenborough-jának is: szakmájának szintén profi képviselője, a zenének értő szerelmese, a szelíd önirónia és a lezser humor anyanyelvi beszélője – tehát tökéletes választás volt a házigazda szerepére.

#formabontás

A másik legnépszerűbb út a lázadó és igazra sóvár kamaszok szívéhez az újdonság, a rugalmasság és az out-of-the-box szemlélet ösztönzése. Erre is jó érzékkel tapintott rá a PFZ: a változatos és mesterien szerkesztett műsor igazi profilképalbum lehetne a sokszínű komolyzene Facebook-oldalán (ha lenne neki). Evőpálcikákkal, egy doboz gyufával, kávéskanállal és sakktáblával csendült fel John Cage Living Room Music című művének IV. tétele. Szintén neki az általános megdöbbenést kiváltó, majd az érdeklődést tovább fokozó 4’33” című alkotása a megzenésített csend szép paradoxonát mutatta meg: ennél a darabnál a zenekar ugyanis csak imitálta a játékot, négy és fél percig egyetlen hang sem hallatszott a koncertteremben. Az ütősök jutalomjátéka volt a zenekarban is játszó Gáspár Emese A madarakat a szél hajtja? című munkája, amely az esőbottal és a keményfa-csattogtatóval keltette a villámlással irdalt zivatar képzetét; egy részlet Steve Reich Music for Pieces of Wood (Zene fadarabokra) című művéből; valamint Váray László Gukhe-je (tradicionális közép-afrikai zene). Joseph Haydn G-dúr „Üstdobütés”–szimfóniájának második tétele, Edward Igar Enigma-variációi, illetve Igor Sztravinszkij A tűzmadár szvitje lágyabb, a fiatalok fülének talán „filmzenésebb” – a ritmus alapjára a dallam boltozatait építő és a lábak mellett az érzelmeket is megtáncoltató művek szépen ellenpontozták az ütősközpontú alkotásokat.

#szevasztok

A harmadik sarkalatos pontot a közvetlenség jelentette. Ahogy a kamaszok tudnak feszengeni a magázódástól, úgy rándul össze olykor az idősebbek arcizomzata, ha lazán kell nyomni a vakert a skacokkal sznepcseten vagy totál offlájn. Az izzadságszagú erőlködés helyett a #NoBabel egész egyszerűen barátként, érett partnerként kezelte a közönségét: nem a komolyzenével házaló ügynök, hanem az ismerkedni, együttműködni és közösen játszani próbáló, nagyon is emberi társ, vagyis önmaga köntösébe bújt. Nem hashtag-, szelfi- és posztgenerátornak, hanem érzelmekkel és gondolatokkal teli, egyedi kincsesládának látta a fiatalokat – tehát azoknak, amik valójában. A gyerekek így természetes ritmusban jutottak el a felengedéstől a beengedésig.

Bősze Ádám szavaival élve a zenehallgatás nem más, mint odafordulás: figyelünk, és engedjük, hogy a zene hasson ránk. A Pannon Filharmonikusok jóvoltából a komolyzene megtehette ugyanezt, képes volt a fiatalok felé fordulni, és a koncerten látottakból ítélve sikerült beszélgetőtársát megnyitnia maga felé. A következő #NoBabelre december 2-án kerül sor, a téma Pénz, hatalom, ármány, a vendég pedig egy sikeres üzletember lesz. Nagyon reméljük, hogy tele lesz a Kodály Központ.

Az eredeti cikk a Kortárs Online oldalán jelent meg, katt IDE.