Kamaszokkal suttogó – új, kamaszokkal foglalkozó rádióadás indult a Rádió Bézsen

Kamaszokkal suttogó- Rádió Bézs

Kamaszokkal suttogó – új, kamaszokkal foglalkozó rádióadás indult a Rádió Bézsen

Szokatlan és merész formáció, egy asztalhoz leültetni egy kamaszt és egy régebb óta kamaszt, felnőttet, pláne egy rádióstúdióban, de nem lehetetlen. Sőt! Január elsején indult a KAMASZOKKAL SUTTOGÓ című műsor, mely szerkesztő-műsorvezetője Tibenszky Moni Lisa, aki nemcsak a Felelős Szülők Iskolája alapítója, de kamasztréner és sport mentáltréner is.

 

A műsor nem kisebb vállalást tesz, minthogy megmutassa hogy mi jár a mai kamaszok fejében, milyen kihívások, bizonytalanságok veszik körbe Őket és milyen megoldásokat hoznak erre… és persze ehhez hozzátesszük, hogy mit szól ehhez az idősebb generáció, aki nem a google doktor véleményére ad, hanem elsétál a rendelőbe… vagy nem egy influencer véleménye alapján vásárol, hanem csak egyszerűen felpróbálja a ruhadarabot és ha méretben és színben jó, megveszi… de nem is érti annyira ezt a világot, vagy csak másként. No persze nem is kell naponta iskolába járnia, sőt már felvételiznie sem. A felnőttek számára egy kis görbe tükör, ami megmutatja hogy vannak most a kamaszok.

 

Felvételi, kamaszkór, önkifejezés… pro és kontra

A hetente szerda 14 órakor jelentkező egy órás magazin műsor tematikái változatosak, figyelembe veszik az oktatási naptárt, azaz szóba kerül a közel százezer diákot érintő felvételit, a vizsgaparát, a pályaválasztást, de ugyanakkor a sport és a tanulás kapcsolatát. Szinte minden adásban helyet kap a suli, a barátok, család témaköre. Minden adásban egy kamasz és egy felnőtt vendég szólal meg, véleményt mondanak, vitatkoznak, érvelnek hihetetlen dinamikával, mert mindenkinek más a meglátása, a tapasztalása és ez így van jól. A rádióműsor a Rádió Bézs online felületén bármikor visszahallgatható, itt.

 

Kamaszokkal suttogó- Rádió Bézs

 

Segítség, felvételi!

A januári második műsor alcíme mindent is elárul, de a vendégek annál inkább, hisz alig másfél hét és több tízezer diák ír központi felvételit, ami meghatározhatja a sorsukat… vagy mégsem csak ezen múlik?

Vizsgaparáról, iskolai és családi elvárásokról, diákok körében érezhető stresszről és azok kezeléséről beszélgetünk egy tanárral és egy felvételiző diákkal, akik nyakig benne vannak a szituációban.

ÉLETED DÖNTÉSE – hangzik sokszor a szülők és a pedagógusok szájából a mondat, amikor arról beszélgetünk, hogy milyen pályát, iskolát válasszanak az épp csak 14 évesek, akik épp a kamaszkor kezdetén szinte mindenben is bizonytalanok..

Milyen szakmára készítsünk fel a gyermekünket?
Hogyan válasszunk iskolát?
Hogyan osszuk be az időnket, mit csináljunk és mit ne csináljunk a felvételi előtti napokban?

Vendégek: Fülöp Bea, magyartanár, újságíró, rádiós és a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub szakmai vezetője
Emi, egy 14 éves kamasz, aki most fog felvételizni

 

„Itt nincsenek tabuk. A rádióstúdió semmihez sem fogható atmoszférája lehetőséget teremt arra, hogy mint egy konyhaasztalnál vagy mint egy jó kávé mellett előjöjjenek a mindennapi kamaszdolgok, amikről nem vagy csak nagyon ritkán beszélünk. A kamaszok véleményén, megélésén, félelmein van a hangsúly. Szeretném megmutatni, hogy mennyi érték rejlik bennük, ha néha flegmának és motiválatlannak tűnnek is. A másik generáció tagja, aki pedig a stúdióban velük együtt szerepel, egy fajta tükör, egy másik nézőpont arra, hogy életünk bizonyos szakaszaiban, különböző tapasztalásaink és megéléseink vannak.

A párbeszéd ott kezdődik, hogy meghallgatjuk egymást és itt pont ez zajlik, méghozzá nagyon is jó kedvűen, nyitottan. Imádom már most az összes adást, mert látom, hogy minden is áthidalható, megoldható, ha beszélünk róla. Kedves Hallgató, társulj hozzánk, hogy jobban megértsd az új generáció működését, belső motivációit, viselkedését és a háttérben rejlő indítékokat.” – fogalmaz a Kamaszokkal suttogó című adás szerkesztő-műsorvezetője, Tibenszky Moni Lisa.

 

Kamaszokkal suttogó- Rádió Bézs

 

BÚÉK

Az adás január elsején debütált a Rádió Bézsben,  amikor is egy fantasztikus táncos páros ült a mikrofon mögé. Egy fiatal világbajnok táncos lány, aki épp, hogy elmúlt 17 éves és egy ízig-vérig mediterrán temperamentumú zumba instruktor, aki félig spanyol származású. Mit meg nem tesz az ember lánya a sikerért, mit ad a színpad, a tánc világa? Hogyan formálja át a gondolatainkat? – ilyen témákról volt szó, nagyon is érzékletesen. Az adás szintén visszahallgatható itt.

 

Érzelmi hullámvasút

Egyszer fent és egyszer lent. Ilyen ez a kamaszkor, a hormonok túltengésével, a kortársaknak való megfelelési motivációval, a szülői elvárásokkal, a suli nyomasztó vagy épp felemelő légkörével és persze az önmagunk elviselésének legnagyobb súlyával.

A műsorban szereplő fiatalok őszintén beszélnek a kamaszkorukról, az érzéseikről, a megfáradtságukról, de a hobbyjukról, a sportról, a művészetről is.

A Z és Alfa generáció tagjai nem félnek kimondani a véleményüket, kegyetlenül őszinték és szókimondóak, de talán épp ez vezethet eredményre.

Meglátjuk, egy biztos, aki gyerekekkel, kamaszokkal dolgozik, azoknak nagy szeretettel ajánljuk a műsort, mert hiánypótló és nagyon sok érdekes és értékes információt hordoz a mai fiatalokról, kamaszokról… ha meg akarjuk Őket érteni…h a szeretnénk Velük együttműködni… hallgassatok bele, Kamaszokkal suttogó, a Rádió Bézsen, MoniLisával.

 

Szerkesztő-műsorvezető Tibenszky Moni Lisa

Az online rádió varázsa, hogy mindig visszahallgatható, hogy érdemes-e, döntse el a hallgató, mi szeretjük és szívből ajánljuk.

Kamaszokkal suttogó című műsor összes adása itt elérhető dátum szerinti sorrendben.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.