Hogyan lehet pszichológiai állóképességünk?

Hogyan lehet pszichológiai állóképességünk?

Pszichológiai értelemben a reziliencia olyan képesség, amely az egyént alkalmassá teszi arra, hogy megküzdjön a magas fokú stresszel és a traumatikus helyzetekkel. Miért képes erre egyikünk, és miért szinte ismeretlen lehetőség ez mások számára? Tanult viselkedésről beszélhetünk, vagy tudattalan mechanizmusról?

A korai kötődéselmélet atyja, John Bowlby figyelt fel arra, hogy az általa vizsgált súlyosan traumatizált kisgyermekek egy része nem az elvártnak megfelelő patologikus viselkedési mintákat produkálta. Bowlby elmélete helytálló az érzelmileg elhanyagolt, bántalmazott, mélyszegénységben élő és háborús körülmények között szenvedő gyermekek többségének esetében. Vannak azonban, akik a nehéz körülmények és negatív hatások ellenében is képesek megóvni önmagukat, személyiségük integritását és lelkük, szellemük egészségességét. Többek között ez a jelentős ellentmondás hívta fel a szakemberek figyelmét a reziliencia mögött meghúzódó mechanizmusok feltárására. A reziliencia komplex jelenség, és mint ilyen nem írható le egyetlen magyarázó modellel – olvasható a tani-tani.info oldalon.

Jellemző vonások

 

Masten megfigyelései alapján a reziliens egyénre jellemző vonások többek között az aktív megküzdés, rugalmas válaszreakció, leleményesség, én-hatékonyság, koherencia-érzet, egokontroll, érzelmi intelligencia, optimizmus, a negatív történések kognitív átértelmezésének képessége, szociális kompetencia, a társas támogatás keresése.

Társas kapcsolatok

A reziliencia hátterét vizsgáló kutatások során az egyéni személyiségjegyeken és vonásokon kívül a társas kapcsolatok is fontos szerephez jutottak; ilyen a szülői/gondozói kapcsolatok minősége és mélysége, a hatékony szocializáció, a biztonságos és szervezett lakókörnyezet, a befogadó és hatékony iskola, lehetőség a személyes értékek kibontakoztatására, megfelelő szocioökonómiai környezet.

A család szerepe – az egész több, mint a részek összessége

A családi reziliencia akkor nyilvánul meg, amikor nehéz a helyzet, tragédiák és sorscsapások ellenére is képes jól funkcionálni a családi közösség; a problémákkal való megküzdés érdekében kreatív és sokféle megoldást alkalmaz. A családi rendszerek és alrendszerek kapcsolata stabil, és a szerepek még ha átalakulva is, de megmaradnak és betöltik funkciójukat.

Mint ahogy az egyén nem szakítható ki az őt körülvevő szűkebb vagy tágabb kontextusból, úgy a családi reziliencia sem értelmezhető csak önmagában. A család része egy tágabb társadalmi és kulturális hálónak, mellyel együtt hat, és mely nélkül működése nem értelmezhető.

Kockázatok és védelmek

A rizikótényezők gyakran mutatnak együttállást, azaz nem magukban jelentkeznek, hanem kumulatív módon terhelik az egyént, sok esetben a szülők alkoholizmusa, az anyagi nélkülözés, valamint az érzelmi elhanyagoltság egy időben jelentkezik.

A családon belüli protektív jellemzők között az egyik legfontosabb a korai életszakaszban kialakuló szoros kötődés az édesanyával vagy az elsődleges gondozóval.

A családon kívüli tényezők között a barátok nyújtotta érzelmi támogatottság és a baráti kapcsolatok révén megismerhető alternatív életmód és perspektíva nyújthat menedéket. Ezen kívül az elfogadó iskolai környezet, valamint a tanárok, mentorok szerepe kiemelkedően fontos. A támogató tanári kapcsolatok és az általuk közvetített szerepmodell erős kapcsolódási lehetőség a reziliens gyermekek számára, a jól működő, biztonságot és támogató közösséget nyújtó iskolai közeg pedig jó alternatívája lehet a diszfunkcionáló családi miliőnek.

Ezen túlmenően a civil szervezetek és szakkollégiumok nyújtotta támogatási formák képesek további hidakat verve elősegíteni a tehetséges diákok önmegvalósítását, bármilyen messziről is érkezzenek! Az egyén sikeressége attól függ, hogy milyen módon képes a rizikótényezőket leküzdeni a kínálkozó protektív mechanizmusok segítségével.

A teljes cikk, referenciákkal, forrásokkal, elolvasható a tani-tani.info oldalon.