Három érv amellett, hogy anyaként is megőrizd az identitásodat!

Három érv amellett, hogy anyaként is megőrizd az identitásodat!

Huszonkettes csapdájába kerülhetnek azok az anyák, akik nem tudják megtartani a női identitásukat. Ez meglehetősen nehéz lehet, és sokszor a környezet sem segíti a folyamatot.

A történet akkor kezdődött, amikor állapotos lettem, pontosabban pár hónappal később, amikor ez már láthatóvá is vált. Hirtelen, varázsütésre megváltozott körülöttem minden és mindenki – írta a lelkizona.hu szerzője. Ennek első megnyilvánulása az volt, hogy eltűnt a nevem.  Amit úgy harminc évig hordtam, úgy tűnik kiment a divatból, bár én szerettem, de onnantól már csak az „anya”, jobb helyeken „anyuka” megszólítás járt ki. Először nehezen esett le, hogy rám gondolnak. Tudniillik lehet, hogy megváltozott körülöttem mindenki, de én ugyanaz maradtam, ugyanazzal a névvel és helyrajzi számmal!

Íme az identitásvesztés 3 legveszélyesebb következménye:

• Ha már a párkapcsolatnál fejeztem be, ott is folytatom. Ha egy férfi anyának szólítja a feleségét (és viszont), akkor az könnyen vezethet az intimitás elsorvadásához, mert a libidót azért jó esetben a partner férfi, avagy női énje mozgatja meg, nem az apai, vagy anyai jellemzői. Probléma azért is, mert egy nő a szülést követően kevesebb társas helyzetben vesz részt, így önmagáról, nőiességéről döntően a párjától kaphat visszajelzést. Ha ezek a visszajelzések leszűkülnek az anyai jellemzőkre, akkor a női jelleg egyre jobban a háttérbe szorul. Ehhez jön még egy adag fáradtság, „na meg úgy sem látja senki”, és akkor már nyakig vagyunk a 22-es csapdájában.  Amikor egy nő egyre kevésbé érzi nőnek magát, akkor hajlamos lesz ezt a területet még jobban elhanyagolni. Ezzel el is veszíti a női léttel járó örömöket és a kör bezárult, nem marad más, mint az anyaság – meg egy egyre több feszültséget hordozó párkapcsolat.

• A második komoly probléma a babát érinti. Amikor az anyai lét kizárólagossá válik, akkor bekövetkezi a „rászívódás” a gyermekre. Egy gyermek fejlődése arról szól(na), hogy egyre önállóbb kis lény válik belőle, saját vágyakkal és szándékokkal, kompetenciákkal és tudásokkal. Ha a szülő nem enged teret ezeknek a próbálkozásoknak – mert fél saját szülői feladatának elvesztésétől -, azzal a leválás természetes folyamatát gátolja meg. Ennek a folyamatnak az előjelei már korán megjelennek. Mire is gondolok: ha egy baba szépen „eljátszik”, nézegeti a kezét, vagy a játékait, akkor ne avatkozzunk bele, ne akarjunk játszani vele, hagyjuk meg neki a felfedezés örömét. Ha megunja, akkor úgy is jelezni fog majd azon a bizonyos nehezen elviselhető frekvencián!

A lista folytatása és a teljes cikk a lelkizona.hu oldalon olvasható.