anyaság Tag


A kisbaba megszületése életünk legnagyobb változását hozza. A szülői szerepbe való belerázódás pedig nem mindig megy zökkenőmentesen. Min múlik, hogy

Most nincs anyák napja, és bár akkor jut eszünkbe a legtöbb, és adunk hálát érte, vagy köszönjük meg neki ezeket

A „szuperanyuka” álarca mögött lelki és fizikai tünetek lehetnek, melyek felismerése fontos a szülés utáni depresszió diagnosztizálásában – mondta Nagy-Kálmánczhelyi

Az édesanyáknak is szüksége van a pihenésre, de mivel hajlamosak mindenki igényét a maguk elé helyezni, olykor bizony későn veszik

Amikor apák mondják el a véleményüket a feleségükről, és dicsérik, amiért olyan anya, amilyen, akkor mindig kicsit megmelegedik tőle a

Régen úgy tartották, egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Mára elterjedt a nézet, hogy oldja meg, aki vállalta -

Az anyaság sok kultúrában egyenlő azzal, hogy a nő mindenki szükségletét a sajátja elé helyezi. Ugyanakkor ha az anyák hagyják

Szabályokat fogadott el a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének növelésére az Európai Parlament (EP), például a szabadságot illető minimumszintekre

Egy kisgyermek nevelése sokszor nem könnyű, főleg, ha épp dackorszakát éli. Vannak dolgok azonban, amiket jobb, ha mégsem követsz el,

Elsőre talán azt gondolnánk, hogy az anyák a gyereknevelés során sokkal boldogabbak, mint az apák. A fiatal felnőtt férfiakről gondolhatjuk

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.