Anya pihen – kulcsfontosságú az érzelmi feltöltődés

lemerülő nő rajz

Anya pihen – kulcsfontosságú az érzelmi feltöltődés

Az édesanyáknak is szüksége van a pihenésre, de mivel hajlamosak mindenki igényét a maguk elé helyezni, olykor bizony későn veszik észre magukon az érzelmi kimerültség jeleit.

Szülőként döntő fontosságú, hogy felismerjük a kimerültség, holtfáradtság jeleit – írta az Örömterv blog szerzője. A gyermekünk ugyanis a mi teljes értékű támogatásunkra, érzelmi stabilitásunkra tart igényt. Az ő saját érzelmi szabályozása még éretlen – minél kisebb, annál inkább igaz ez -, tehát a mi érzelmi erőforrásainkra, törődésünkre, odafordulásunkra hagyatkozik. Ha ezt biztosítani szeretnénk számára,

először saját magunknak kell biztosítanunk az egyensúlyteremtés lehetőségét.

Bármennyire is szeretjük gyerekünket, bármennyire is tündéri, kedves, szeretettel teli lények, rendszeresen szükségünk van önmagunkkal vagy más felnőttekkel töltött időre, hogy biztosítsuk magunknak azt az érzelmi regulációt, ami lecsillapítja a mindennapos készenlétünket, a stresszt, ami a gyerekneveléssel együtt jár. Keresd és alakítsd ki a rendszeres töltekezés lehetőségét!

Néhány tünet, amely arra utal, hogy feltöltődésre van szükséged:

ingerültebb és indulatosabb vagy a gyerekeddel, kevésbé van kedved játszani vele, kevesebbet öleled meg, kevesebbet dicséred.

Mit jelent az érzelmi feltöltődés?

Az érzelmi feltöltődésnek két típusa van: az autoreguláció (önszabályozás) és az interaktív reguláció (interaktív szabályozás). Az önszabályozás azt jelenti, hogy egyedül végzünk olyan tevékenységet, ami pihentet és pozitív irányba befolyásolja az agy kémai egyensúlyát (könyvolvasás vagy relaxáció egy kád vízben). Az interaktív szabályozás minőségi időtöltést jelent más emberekkel együtt. Ha egészségesek és érzelmileg adni képes szülők szeretnénk maradni, akkor mindkét típusú tevékenységre szükségünk van, méghozzá rendszeresen – és nem szökőévente egyszer.

A teljes cikk segítő kérdésekkel és dr. Vekerdy Tamás gondolataival az Örömterv blogon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.