3,5 millió tankönyv tűnhet el az iskolákból

iskolai tankönyvek

3,5 millió tankönyv tűnhet el az iskolákból

Szeptembertől már csak elméleti vita lesz, hogy a magán- vagy az állami kiadó tankönyve jobb-e, közismereti tárgyaknál döntő részben csak állami könyvek közül lehet majd választani, ingyen. A magánkiadók a szakképzésben teljesedhetnek ki.

Elviekben mintegy 3,5 millió tankönyv tűnhet el az iskolákból szeptembertől: az új tanévben ugyanis a magánkiadók úgynevezett közismereti tankönyveinek (a biológiától a matematikán át a történelemig) a 90 százaléka lekerül a tankönyvjegyzékről, ahogy a nyelvkönyvek harmada is. Ezek azért tűntek el, mert az Oktatási Hivatal nem hosszabbította meg a könyvek engedélyét, ezért a kiadók pereltek is. Ami pedig nincs a tankönyvjegyzéken, azt nem lehet térítésmentesen rendelni. Pénzért igen, de kérdés, hány szülő hajlandó a zsebébe nyúlni azért, hogy gyereke a megszokott, vagy esetleg a tanár által jobbnak tartott kiadványból tanuljon – írta a hvg.hu. A cikkből szemléztünk, a teljes írás – több témával és több megszólalóval – a portálon olvasható.

Kísérleti könyvek: 17 százalék

A 3,5 millió nem csak önmagában nagy szám: az iskolák megrendelése alapján a Könyvtárellátó (KELLO) Nonprofit szolgálat magánkiadóktól rendelte meg a közismereti könyvek több mint 30 százalékát. Az onnan kikért adatok alapján a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) kiszámolta, hogy a néhány éve fejlesztett kísérleti tankönyvek aránya mindössze 17 százalék, a többit a két, pár éve államosított kiadó könyvei adják. A KELLO üzleti titokra hivatkozva nem közöl túlságosan részletes adatokat, a magánkiadók azt sem tudják, mely iskolákból rendeltek eddig tőlük – mondja Kereszty Péter, a TANOSZ elnöke.

Hova vezet mindez?

A változás hatása egyelőre megjósolhatatlan. A hivatalos listát megkerülve a szülők, iskolai alapítványok eddig is rendelhettek tankönyveket a magánkiadóktól, azonban Kereszty Péter nem tudta megmondani, az ilyen rendelések eddig milyen arányt tettek ki. Pár éve próbáltak egy statisztikát készíteni, de a magánkiadók többsége nem volt hajlandó adatot adni. Pár kisebb kiadó válaszolt, volt, ahol a forgalmuk 20-50 százaléka is az ilyen kerülőutas megkeresésekből érkezett.

A tankönyvlistán nyelvkönyvek, sajátos nevelési igényű és nemzetiségi tanulók számára készített könyvek mellett a szakképzésben marad még tér a magánkiadók számára.

Mi a helyzet az iskolákban?

Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének elnöke, Szekszárdi Júlia azt mondja, az elmúlt időszakban az interneten korlátlanul beszerezhető információk jelentősen megváltoztatták, csökkentették a tankönyvek jelentőségét, de azért egyáltalán nem mindegy, milyen tartalmú és színvonalú könyvek kerülnek a diákok kezébe.

„Egy magára valamit adó pedagógus a tankönyvet felkészült, önálló értelmiségiként kritikával és felelősséggel használja”

– mondja, hozzátéve, hogy a tankönyvlista szűkülése azokat érinti rendkívül erősen, akik feltétel nélkül ragaszkodnak a kiadott tankönyv tartalmához, szövegeihez. Vagy azért, mert olyan tárgyat tanítanak, ahol ezt feltétlenül szükséges (matematika, fizika, idegen nyelv stb.), vagy pedig azért, mert ez a legkényelmesebb megoldás.

Szekszárdi színvonalesést vár, méghozzá azért, mert „az állami könyveket – a szakmából érkező visszajelzések alapján – még mindig nagyon sok jogos kritika éri.

EMMI: egységes, magas minőségű kiadványok

A portál megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a tankönyvválaszték szűkülésének milyen előnyeit, illetve hátrányait látják, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ, így Rétvári Bence államtitkár egy pár nappal ezelőtti, Magyar Időknek adott nyilatkozatát idézzük vissza. Rétvári szerint a kormány azért államosította a tankönyvellátást 2014-től, hogy ne dráguljanak a tankönyvek, illetve hogy

“egységes és magas minőségű kiadványok jussanak az oktatókhoz és diákokhoz.”

Rétvári a magánkiadók érdekhálójáról is beszélt, illetve arról, hogy valójában szerinte annak idején nem tudtak a pedagógusok szabadon tankönyvet választani. Kiállt a kísérleti tankönyvek mellett, szerinte az állami tankönyvfejlesztéssel „minőségi, új generációs tankönyvek jöttek létre”.

A cikkből szemléztünk, a teljes írás több megszólalóval a hvg.hu oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.