Humor – a gyermeknevelés kincse

Humor – a gyermeknevelés kincse

A gyereknevelés rengeteg olyan pillanatot tartogat, amiben a humor megkönnyítheti szülő és gyerek életét. Érdemes tudatosítanunk ezt magunkban, így könnyebben eszünkbe jut, és olykor éppen ez az eszköz ránt ki minket egy megoldhatatlannak tűnő helyzetből.

De persze ezt is lehet jól és rosszul használni. A kérdés, hogy mi a célunk vele.

Van, akinek ösztönösen jön a viccelődés a gyereknevelés során is, és van, akinek gyakorolnia kell. Mindenképpen érdemes használnunk a humort a gyereknevelésben, mert kapcsolatot teremt, oldja a feszültséget, és gördülékenyebbé teszi a mindennapokat – mondta Cziglán Karolina pszichológus, divany.hu-n megjelent cikkében.

Megelőzni a vihart

Minden szülő kitapasztalja, mik a rázós helyzetek, és már előre befeszül, amikor jön az a fejezet, aminél mindig vita van, amikor folyton húzza az időt a gyerek, ellenáll, nyűglődik. Ezek legtöbbször a hétköznapok rutin elemei, mint a lefekvés, elindulás otthonról stb.

A szülő próbálja nyugodt hangon közölni, hogy eljött a játékelpakolás ideje, és utána megyünk fogat mosni, a gyerek ágál, a szülő egyre ingerültebb, végül mindenki kiabál. Erre a legjobb megoldás a játékosság.

A kisgyereknél leginkább a játékban jelenik meg a humor, a közös hülyéskedésben. Anya felkapja a játékmacit, és kissé színpadiasan magyarázza neki „ja, hát a gyerekem ma nem hajlandó fogat mosni, akkor neked kell jönnöd velem, valaki fogát meg kell mosnom, ezt a feladatot kaptam”. A váratlanság kizökkenti a porontyot, meglepetten kacag, és ebben a megváltozott légkörben hogy, hogy nem, gördülékenyen megy minden.

Lehet, hogy aki még keveset próbálta, abban van némi ellenérzés, mondván, minek bohóckodjon, anélkül nem lehet elvárni, hogy fogat mosson a gyerek? De ne felejtsük el, a gyerek legotthonosabb közege, anyanyelve a játék. A „bohóckodó” szülő nem ripacskodik, hanem a saját nyelvén szól a gyerekhez. Nem leereszkedik hozzá, hanem belép a világába.

Feloldani a konfliktust

Saját gyerekkorából is mindenki visszaemlékezhet, vannak azok a helyzetek, mikor az ember már csak azért köti az ebet a karóhoz, mert ciki lenne egyszer csak meghátrálni a vitában. Amikor már mindkét fél belehergelte magát, és tetőfokára hágott a feszültség, akkor egyszerűen nincs lehetősége a gyereknek azt mondani, hogy „na jó, legyen ahogy akarod, anya, apa”.

Amikor már tíz perce szidjuk, milyen felháborító, hogy nem képes csendesebben játszani, noha ezerszer mondtuk, hogy pihenni akarunk, ő meg kiabálva, könnyezve magyarázza, hogy de nincs halk tűzoltóautó, és közben nagyon egyedül érzi magát, mert a szülő rettentő távolra került tőle érzelmileg, akkor nem reális kimenetel, hogy egyszer csak elhallgat, és nyugodt hangon közli, hogy „OK, akkor halkabb leszek”. Ugye, nem? És mivel ez nem megoldás, általában csúnya vége van ezeknek a helyzeteknek: büntetés, pofon, kölcsönös megsértődés.

Ha még nem jutottunk el odáig, hogy mindenki zokog, hanem csak észleljük, hogy oda tartunk, akkor életmentő, ha eszünkbe jut a humor. Csípőre tett kézzel megkérdezhetjük: „kedves tűzoltó parancsnok, maga szerint lehet úgy pihenni, hogy az ember fejében tűzoltóautók rodeóznak? Így: körbe-körbe!” (És mutatjuk a fejünk körül.) Erre persze röhög a tűzoltóparancsnok, és valahogy egyetértésre jutunk, mert már nem ellenségek vagyunk.

Annál, hogy a gyerekben oldjuk a feszültséget, talán még fontosabb, hogy magunkban is, hiszen a szülő is belehergeli magát ezekbe a vitákba, ez számára is beszűkült állapot, amiből a humorral saját magát is kihúzhatja, és reálisabban láthatja az egész kérdés súlyát. A gyerekek gyakran azért nem együttműködőek, mert olyan helyzetet teremtünk, amiben nem tehetik meg arcvesztés nélkül. Erre tökéletes megoldás a humor.

A humor kapcsolati hídépítő szerepéről és arról, mikor nem szabad viccelődni, a divany.hu cikkét továbbolvasva tudhatsz meg fontos dolgokat!