A nagypapa halála

A nagypapa halála

Az óvodában hosszú ideje hallottuk az édesanyától, hogy az ő édesapja (a nagypapa) nagyon beteg. A kislány minden nap rajzolt a nagypapának valami gyönyörűt, és egy kis csokoládéval kedveskedett neki, de a nagypapa már nem tudta kinyitni a szemét, már a csend volt a társa. A halála előtti este kinyitotta szemét, és a kislányhoz szóltak az utolsó szavai, gyönyörű emléket hagyva maguk után.

Másnap, amikor megérkezett az óvodába, az édesanya szomorúan mondta, hogy a nagyapa végleg elcsendesedett, de a kislány még nem tud róla. Hallgassuk meg, hogyan tud mégis mindent (minden gyermek!), igaz, másképp, mint mi felnőttek gondoljuk.

Gőbel Orsolya írását ajánljuk figyelmetekbe a gobelorsolya.hu-ról.

Gyermekszemmel a nagypapa halála

„Ez egy templomnak a tornya. Akkor lehet bemenni, amikor harangoznak, és kinyitják az ajtót, egy lépcsőn kell felmenni… A kisangyal kinyitja a kaput, és akkor én felmegyek a lépcsőn, kinézek az ablakon, a hegyre. A hegyről lehet látni egy másik világot, ahol a kis kunyhó van. Egy kis ember néz ki, és sír, az anyukáját akarja. A kis ember szomorú, mert egyedül van, és fél, mert rosszat álmodik. Én megkérem az angyalkát, hogy menjen hozzá, és vigasztalja meg. Akkor fog odaérni, amikor harangoznak, és aztán már nem fog félni.”

Úgy vélem, fontos, hogy tudjuk, a család nem vallásos, a kislány természetes, mondhatnánk veleszületett belső világába enged betekintést. Minden gyermek tudja, hogy az angyalok nyitják a másik világ kapuját, és hogy a lélekharang kíséri a felfelé indulót, aki aztán már nem fog félni…

Mit tegyünk szülőként?

Nekünk, felnőtteknek nem érdemes túl sok felnőttes magyarázatot adni arra a gyermeki kérdésre, hogy hol vannak azok, akik meghaltak, mi történik velük. A gyerekek ugyanis határozottan tudják. Nekik leginkább a felnőtt megerősítésére van szükségük. Így akkor tudunk sokat segíteni nekik a gyász feldolgozásában, ha kérdésükre kérdéssel válaszolunk, pl. „Szerinted, hol van most Ő? Mit csinál?” Nincs más dolgunk, mint hittel kísérni a gyermekeket a maguk világában, és segíteni őket útjukon.

Olykor azt tapasztalom, hogy a családokban – talán a rosszaság visszaszorítása érdekében?- létezik a pokol fogalma, de hiányzik annak ellentéte. Bárminek is nevezzük, az egyensúly csak e kettő meglétekor áll helyre. Ezt minden gyermek tudja, és égetően szüksége van rá.

Gőbel Orsolya teljes cikkét a gobelorsolya.hu-n olvashatjátok el!