Gyerekkoromban a nyarakat mindig a nagymamámmal töltöttem a vízparton. Minden reggel együtt szedtük le a meggyet, matracot cipeltünk a fejünk felett a strandra, és ha jött az eső, bebújtunk a verandára, és mesélt. Nem volt programfüzet, okoseszköz, vagy előre leszervezett élmény. Mégis minden pillanat örökre beégett.
Idén pár napra újra átéltem ezt – csak már felnőttként, szülőként, barátként. Reggeli kávé után csak felkaptam a törölközőt, papucsban lesétáltam a stégre. Úsztam. Kifeküdtem. A nap melengetett, a szél simogatott, és nem kellett csinálnom semmit. Elég volt lenni. Ez ma ritka kincs.
Napközben bográcsban főtt a paprikás krumpli, este pedig a retro discohajón táncoltunk – ahol nem volt fontos, hány éves vagy, milyen szerepben vagy az életben. Csak az számított, hogy együtt vagyunk, nevetünk, és a szél a hajunkba kap.
A gyerekeim is ott voltak. Látták, ahogy a felnőttek nevetnek, játszanak, lazítanak.
És lehet, hogy ők is épp most írják a saját történetüket, amit majd 30 év múlva idéznek fel egy reggeli úszás közben.
„Az emlékek nem akkor születnek, amikor mindent jól csinálunk – hanem amikor jelen vagyunk.”
Nyáron megnyílik a lehetőség a valódi kapcsolódásra – egymáshoz, a természethez, magunkhoz. Nem kell hozzá sok: csak egy kis idő, egy kis csend, és a szándék, hogy ne rohanjunk mindenáron.
Lehet, hogy ez a nyár is véget ér egyszer. De amit most megélsz, az veled marad.
És talán pont egy ilyen csendes reggelen – papucsban, nedves hajjal, törölközővel a válladon – fogod azt érezni, hogy minden a helyén van.
Nyáron a gyerekekre hirtelen rengeteg szabadidő szakad – és sok szülőnél ilyenkor csúszik ki a kezéből a képernyőidő feletti kontroll. „Csak most az eg... Tovább
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
