A nap, amikor egyszerre érkezett a Mikulás és jött el a hanuka

A nap, amikor egyszerre érkezett a Mikulás és jött el a hanuka

Sok család élete zajlik különböző kultúrák keveredése közepette. Ez a sokféleség átszövi a mindennapokat, de különösen az ünnepeket. Így van ez Juditéknál is, ahol a család egyik fele zsidó származású, míg a másik protestáns.  Íme, egy elgondolkodtató és szívmelengető leírása annak, hogyan lehet a különböző kultúrákból egyet gyúrni, s megérteni: a Mikulás és a hanuka jól megférnek egymással.

Kárpáti Judit remek írása a WMN-ről, amely bár 2015-ben született, mondanivalójában ma is éppolyan friss és aktuális, mint akkor volt: a Mikulás és a hanuka akár egy napon is lehetnek.

Judit írásából idézünk:

Gyerekkoromban egyáltalán nem volt kérdés számomra, hogy december végén karácsonyfát állítunk, és gyönyörűen megünnepeljük a karácsonyt, átjönnek a mamám szülei, Jenő nagypapa és Babi nagymama. A mamám csodálatos bejglit sütött, ami úgy volt az igazi, ha szétrepedt, borlevest főzött és halat ettünk, mi gyerekek meg rántott gombát, nehogy a torkunkon akadjon a szálka.

Az is teljesen normális dolognak számított, hogy pénteken, amikor felugrottunk apai nagymamámhoz, aki a Majakovszkij utcában lakott, ő már készülődött, a menóra az ablak alatti asztalon várta, hogy bejöjjön a szombat. Megtanultam, hogy nem szabad elfújni a gyertyát, meg kell várni, míg leég.

Már kicsi gyerekként megértettem: igaz, hogy Kárpáti a nevem, de valójában mégis Schachter, hiszen a nagypapa, akit így hívtak, egy koncentrációs táborban halt meg (…)

S habár a mamám nem éppen vallásos, de mégiscsak református család lánya volt, mi úgy nevelkedtünk a testvéremmel, hogy zsidók vagyunk.

Aztán, ahogyan nagyobb lettem, már voltak dolgok, amiket nem vettem természetesnek, nem értettem, és még fájtak is.

A helyzet akkor lett bonyolultabb, amikor az érettségi után Izraelben kezdtem tanulni (…)

A tel-avivi rokonaim (…) nem értették; Juditka, nem vagy zsidó, miért akarsz mégis az lenni itt?

A megoldás – mint sok egyébre az életben – a kisfiam születésével érkezett, aki ma egy zsidó, ámde világi iskolába jár, „öszvér” származása, származásunk ellenére.

Ebben az évben épp ugyanazon a napon érkezett a Télapó és a hanuka.

A kisfiam szerencsés, még mindig elhiszi, hogy hozzá igenis jön a Mikulás. Csattog a talpa a parkettán, ahogyan beszalad hozzánk reggel, mami, mami, tényleg jött! És nagyon jókat hozott!

Délután korcsolyázunk, otthon újra átnézi az ablakban a „Mikulás-kollekciót”. Este kirakom a másik ablakba a gyertyatartót. A kisfiam figyelmeztet, nehogy elfújd mami, a szolgagyertyát sem szabad! Amikor elkezdi saját maga az imát, amit megtanult az iskolában, összevissza puszilom. A papám már nem él, de ha látná!

Este fekszik az ágyában, tele a nap élményeivel. Szomorkodik: „Már nyolcéves leszek, mire újra jön a Mikulás.” Vigasztalom, tudom, milyen ez, én is ilyen voltam. De tudod, mondom, holnap is meggyújtunk egy gyertyát a hanukián, és várhatod a holnapi ajándékot.

Különben is, drágaságom, jön nagyi, megsütjük a mézest, és mindjárt itt a karácsony!

Szívből ajánljuk Kárpáti Judit teljes cikkét a wmn.hu-n!