Idén 3 év után először újra Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkban!

Mikulás Expressz

Idén 3 év után először újra Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkban!

Az idei karácsonyi ünnepi időszakot végre ismét a méltán népszerű Mikulás Expressz programmal köszönthetik az érdeklődők, amelyet 2019 után ebben az évben újra megrendeznek. A családok egyik kedvenc eseményére december 2-án, szombaton kerül sor a Vasúttörténeti Parkban, a megszokott színes programokkal, a Nyugati pályaudvartól való vonatozással, és persze a Mikulással és Manójával.

2023. december 2-án, szombaton két – egy délelőtti és egy délutáni – előadással tér vissza gyermekek és felnőttek egyik kedvenc adventi programja, a Mikulás Expressz, amelynek a Vasúttörténeti Park Orient csarnoka ad majd otthont. Akinek kedve van egy autentikus adventi vonatozással is összekötni az élményt, annak érdemes a Nyugati pályaudvarról induló különleges, ünnepi vonatútra is jegyet váltania, amelynek természetesen a Vasúttörténeti Park lesz az végállomása, ahol rengeteg színes program várja majd az érdeklődőket. A valódi karácsonyi hangulatot délelőtti és délutáni előadások színesítik majd, érdemes 10 és 13, valamint 14 és 17 óra közé időzíteni az érkezést a Parkba. Délelőtt és délután is fellép majd az Alma zenekar, valamint Kőhalmi Ferenc is, aki interaktív bűvészműsorával szórakoztatja a gyerekeket. A mozgalmas szórakozás jegyében a kerti vasutazás korlátlanul igénybe vehető az esemény alatt, de ugyancsak próbára tehetik ügyességüket a gyermekek készségfejlesztő játékokkal, ahol az óriás jenga és amőba, célbadobás, reflexjátékok mellett egy labirintus is várja őket. Ha szusszannának egyet, akkor mézeskalács-díszítéssel, karácsonyi díszek-, vagy akár pom-pom figurák készítésével is foglalatoskodhatnak, melyek akár a fenyőfa ünnepi díszei is lehetnek később. A Mikulás és Manója sem maradhat ki a mulatságból, akik persze nem érkeznek üres kézzel, sőt akár fotózkodhatnak is velük a vendégek!

 

„Az idei év egyik legizgalmasabb napja lesz december 2-a a Park életében, hiszen 2019 óta először rendezhetjük meg az év egyik leghangulatosabb és legkedvesebb eseményét. A Mikulás Expresszt már mi is legalább annyira vártuk, mint vendégeink, reméljük, hogy idén ismét a családokkal közösen varázsolhatjuk különlegessé az adventi időszak kezdetét.”  – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

 

Mikulás Expressz

 

Jegyinformáció:

A Vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 9 250 Ft/ fő. A Vonatjegy ára tartalmazza az oda- és visszautat a Nyugati pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között, a szórakoztató színpadi és interaktív programokat, valamint a korlátlan kerti vasutazást, illetve gyermekek esetében az 1 darab mikulás csomagot. Vonatjegyet a www.mavrailtours.hu oldalon tudnak vásárolni az érdeklődők.

A Sétálójegyek vásárlására kizárólag a Vasúttörténeti Park weboldalán, valamint a helyszínen, a főbejárati pénztárnál van lehetőség egységesen 6 950 Ft/fő áron. A Sétálójegyek korlátlan kerti vasutazásra jogosítanak fel a rendezvény napján, továbbá a gyermekjegyek (melyek 8 hónapos és 14 éves kor közötti gyermekek számára válthatóak meg) mellé 1 db ajándék Mikulás csomag jár az eseményen.

 Csecsemőkorú gyermekeknek (8 hónapos kor alatt) a belépés ingyenes, viszont így ők nem jogosultak az ajándék Mikulás csomagra.

 

Mikulás Expressz

 

Programinformációk, vonatindulások:

 

Délelőtti előadás:

  • Vasúttörténeti Park nyitvatartás: 10:00-13:00
  • Mikulás Expressz vonat indulása a Nyugati pályaudvarról: 9:45
  • Mikulás Expressz vonat vissza a Nyugati pályaudvarra: 12:55
  • Alma zenekar koncert: 11 órai kezdettel

 

Délutáni előadás:

  • Vasúttörténeti Park nyitvatartás: 14:00-17:00
  • Mikulás Expressz vonat indulása a Nyugati pályaudvarról: 13:45
  • Mikulás Expressz vonat visszaindul a Nyugati pályaudvarra: 16:55
  • Alma zenekar koncert: 14:30 órai kezdettel

 

További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu/

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.