L. Ritók Nóra: Az emberi jóságban hiszek, nem várok a csodára

L. Ritók Nóra: Az emberi jóságban hiszek, nem várok a csodára

A mélyszegénységben könnyen eltűnnek az ünnepnapok, a gyerekek sokszor csak akkor látnak karácsonyfát, ha rajzolnak maguknak. Sőt, az adventi vásárlási láz az egyik legveszélyesebb időszak a nehéz helyzetű családok számára. De vajon ki lehet-e törni a nyomorból? Miért olyan nehéz beleképzelnünk magunkat a másik helyzetébe?

Az L. Ritók Nórával, az esélyteremtésért és mélyszegénység felszámolásáért dolgozó Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével készült interjút a 24.hu-n olvastuk – emberi jóságról, és a csodák elősegítéséről.

Hogyan telik egy mélyszegénységben élő család vagy gyerek karácsonya?

Ha nem avatkozunk be, akkor nagyon sok családnál nincs lényeges különbség a hétköznapok és az ünnepnapok között. Karácsony táján persze mindenki megpróbál legalább a gyereknek valamit nyújtani. Megkapják előre a családi pótlékot, de ez se jelent mindenhol biztosítékot, mert mondjuk tartozásuk van, vagy az egész elmegy azonnal a megélhetésre, és mire az ünnep jön, addigra már nem marad semmi pénz. Amikor elkezdtünk szociális munkával foglalkozni, gyakran interjúvoltam gyerekeket, hogy zajlik a karácsony, van-e fenyőfájuk.

Sokuknál kaptam azt a választ, hogy karácsonyfa sincs, hacsaknem ők rajzolnak egyet maguknak.

De voltam olyan családnál is, ahol az iskolából, a gyerek által elkészített és hazavitt díszeket akasztottak egy kis csupasz gallyra, és ez helyettesítette a karácsonyfát. Ilyen nyomasztó esetek mutatják azt, hogyha nincs külső segítségnyújtás, akkor gyakorlatilag elmarad ünnep ezekben a családokban.

És a karácsony nyilván csak a jéghegy csúcsa, ami alatt ott vannak a küzdelmes hétköznapok.

Furcsa dolog a szegénység. Amikor a hónap második felében járunk, és már felélték azt a pénzt, amit közmunkára vagy családi pótlékként kaptak, onnantól kezdve nagyon szomorú történetek következnek. Gyerekenként 12 200-16 000 forintos családi pótlékokról és nettó 54 217 forintos közmunkabérről beszélünk, hogy nagyságrendileg értsük a jövedelmeket. Nemrég egy jobb társadalmi státuszú gyerekeket oktató gimnázium rendezett gyűjtést a számunkra, és volt egy beszélgetés a diákokkal. Megkérdeztem tőlük, hányan tudják, mikor érkezik a családi pótlék, vagy mennyi az összege. Nyilván senki nem tartotta fel a kezét, és látszott, hogy magával a fogalommal sincsenek tisztában. Mondtam, hogy végül is ez a természetes, nem nektek kell tudni, hogy mi az a családi pótlék, de élnek hasonló korú gyerekek, akik pontosan tudják, melyik napon érkezik.

Mert ekörül forog az életük?

Pontosan, és van még egy nehéz vetület, amivel nem foglalkozunk eleget: ez a társadalmi csoport nagyon sok esetben behajtócéges tartozással bír. A közüzemi cégek ugyanis eladják behajtóknak a tartozást. Vagy személyi kölcsönt vesznek fel valamire, aminek a törlesztőjét nem tudják fizetni. Ugyanis a mélyszegénységben élőkre is hatnak a reklámok. Van olyan hirdetés, ami azt ígéri, hogy nem kell fizetned semmit, és megkapod az iPhone-t. Ez behúzza őket, hiszen épp ez a társadalmi csoport a legvédtelenebb a fogyasztói társadalom hatásával szemben. Emiatt a karácsony is veszélyes időszak, mert mindenhonnan az az üzenet dől, hogy „Ajándékozz! Vedd meg!”

Fájdalmasan abszurd, hogy épp a karácsony jelenti a fő veszélyforrást a szegények számára…

Ők is szeretnének ajándékozni, és ha ez most elérhető 0 forintért, akkor megveszik. Fogalmuk nincs arról, hogy mi az a THM, csak akkor szembesülnek a következményekkel, mikor majd januárban már nem tudják fizetni a törlesztőt, vagy a behajtó cégnél köt ki a tartozásuk, ami az évek során 200 ezer forintról másfél millióra nőtt.

Ez egy olyan csapdahelyzet, amiből az ilyen családok többségének esélye sincs kitörni.

Hiába kezdünk adósságkezelésbe, mondjuk ötezer forintos részletekben, ha egyszer van, akinél tizenhat évre jön ki a törlesztés. Ilyen távlatban ma nem tud senki gondolkodni.

És pont ez táplálja a sztereotípiákat, amik mentén aztán sokan hibáztatják a mélyszegénységben élőket, például: miért veszi meg az iPhone-t, ha még karácsonyfát se tud állítani a gyerekének?

Ennek a lélektana rettenetes. Látjuk, hogy jelenik meg a javakat birtokló vágy egy alapszükségletekkel küzdő családnál, és miért nem a hosszú távú tanulás, az egzisztenciaépítés felé tart, hanem a nagyon gyorsan kielégített szükségletek felé. A tárgyak birtoklása sokkal fontosabb, mint a hosszú távú gondolkodás, és ha ebbe születik bele egy gyerek, vagy generációkon keresztül ez az értékrend öröklődik a családban, az meghatározza a következő nemzedék viszonyát is az iskolához, munkához, pénzhez, javakhoz, vásárláshoz, beosztáshoz, gyakorlatilag mindenhez.

Olvasd el a teljes beszélgetést L. Ritók Nórával a 24.hu-n!

Képek: https://www.facebook.com/pg/lritoknora/photos