Az ötödikesek harmada folyamatosan fáradt

Fáradt gyerek a vonatablakban nézi az esőt.

Az ötödikesek harmada folyamatosan fáradt

Szinte minden tekintetben romlott a magyar kamaszok egészségi állapota egy nemrég publikált kutatás szerint. A bajok már ötödik osztályban szembetűnőek: egyre több a fáradt gyerek.

Négyévente 50 országban mérik fel a tizenévesek szokásait és egészségügyi állapotát egy nemzetközi kérdőíves kutatássorozat keretében – idézi a 444.hu írását a Családinet. Hazánkban legutóbb 2018-ban végezték el a felmérést az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán nagyjából 6000, ötödik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik osztályos diák bevonásával. Az eredményeket most publikálták, amely egyik fontos megállapítása: egyre több a fáradt gyerek.

 

A legutóbbi, 2014-ben készült felméréshez képest a következő változások történtek:

  • Kevesebb gyerek eszik minden nap rendes reggelit iskolába indulás előtt: 48 helyett mindössze 42 százalék.
  • Kevesebben fogyasztanak naponta zöldséget és gyümölcsöt.
  • Viszont jó hír, hogy saját bevallásuk szerint édességből is kevesebbet esznek
  • Szintén a saját megítélésük szerint kevesebb köztük az elhízott
  • Szám szerint nagyjából ugyanannyian sportolnak, mint korábban, de a fiúk között erős visszaesés, míg a lányoknál emelkedés volt megfigyelhető.

 

Miért fáradt sok gyerek?

A kamaszok helytelen táplálkozási szokásai a hangulatukra is kihatnak. Az ötödikesek harmada panaszkodott arról, hogy hetente többször fáradtnak érzi magát. Varga Dóra, a kutatócsoport tagja erről saját általános iskolai munkája során szerzett tapasztalatai alapján így vélekedett: „Amikor megkérdezem, hogy vannak, mindig azt mondják, fáradtak. Ennek élettani okai is vannak, de fakadhat az aránytalan iskolai terhelésből, a kevés szabadidőből, a kedvezőtlen alvási szokásokból és a mozgáshiányból is.”

Az eredeti cikk a csaladinet.hu-n jelent meg.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.