Nevelhetők-e a szülők? Te is szendvicsszülő vagy?

Nevelhetők-e a szülők? Te is szendvicsszülő vagy?

A folyamatosan változó világban a szülők, sőt a nagyszülők szerepét is újra kell gondolni és új kereteket szabni az életünknek. Paradigmaváltás zajlik és egyre több generáció él együtt, ami új kihívásokat hoz. A generációs különbségek jelenlétét tudatosan figyelembe kell venni ahhoz, hogy a családok élete a lehető legkevesebb konfliktust szenvedjen el.

 

Egyre tovább élünk és ezzel a korábbi életszakaszok is eltolódnak. 20-30 évvel ezelőtt egy 50 fölötti ember idősnek számított és a nyugdíjra készült, napjainkban viszont egy ötvenes felnőttnek még legalább 20-25 aktív éve van, és egyáltalán nem számít korosnak. Így a korábbi aktív nagyszülők helyett a mi unokáink már 70 fölötti nagypapákat és nagymamákat kapnak majd. Megváltoztak a gyereknevelési szokások is. A mai szülők generációjának nincs arra mintája, hogyan legyen jó szülő, hiszen a szülőség korábban anyáról lányára és apáról fiúra szállt. Mindenki ösztönösen vált szülővé és tette, amit látott otthon. A mai szülők viszont új utakon járnak, jó szülők akarnak lenni, megfelelni egy valós, vagy vágyott képnek. Míg régen senkit nem érdekelt a gyerek lelke, érzései, az volt a jó gyerek, akit észre sem vettek. Ezzel szemben ma már tekintetbe vesszük a gyerekek lelki egészségét is, ami jó ugyan, de gyakran nyomasztó feladatként éljük meg, ráadásul valahol önmagunkat veszítjük el a megfelelési kényszerben.

 

 

A generációs eltéréseknek köszönhetően sok konfliktus van a családokon belül is. Amikor a nagyszülők ugyanazokat a mondatokat mondják az unokáiknak, mint a gyerekeiknek annak idején: ,,Egy jó gyerek ilyet nem csinál!”, vagy ,,Vigyázz, mert leesel!” és hasonlók, miközben a mai szülők már másként hívják fel a veszélyekre a figyelmet, akkor okosan kell reagálni ezekre a helyzetekre. Észre kell venni őket és levetkőzni a ma már nem működő mintákat, hiszen ezeket tudat alatt még mi is hordozzuk, sőt olykor ki is mondjuk. Nehéz helyzet, a határokat meg kell húzni, de ahogy Steigervald Krisztián, generációkutató javasolta – a szüleinket nem szabad nevelni és ezzel veszekedést szítani családon belül. Bármennyi éves is az ember, a szüleinek ő a gyereke marad. Érdemes odafigyelni, hogy a kritikát miként fogalmazzuk meg. A kutató arra is kitért, hogy a rossz mintákat el kell engedni és el kell indulni egy önismereti úton szülőként és fejlődni, felismerni a rossz mintákat, elegedni őket. Ehhez időt, odafigyelést kell adni magunknak. Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája vezetője Vekerdy Tamást idézte, miszerint boldog gyereket csak boldog szülő tud nevelni. A problémás gyerekek pedig mindannyiszor a család problémáinak mutatnak tükröt. A szülőség egy komoly önismereti tanulási folyamat, ami nagyon fontos lenne így a pandémia után. Ott, ahol dicsérni amúgy sem igazán tanultunk meg. Magunkat semmiképpen, a gyerekeinket már talán igen.

Itt  megjelenik egy újabb generációs csapda, hiszen a mai 30-40-es szülők éltek az online tér nélküli 20. században, egy közösségorientált világban, de a gyerekeinket, már a 21. századi digitalizációban neveljük. Akkor, amikor az énközpontúság jellemző a világra. Mi meg szülők, ott vagyunk a két világ között és próbálunk megfelelni és megértetnünk magunkat a nálunk idősebb és fiatalabb generációkkal is. Nem könnyű feladat a szendvicsgenerációba tartozók élete.

 

Ez egyébként nem arról szól, hogy valamelyik életmód jobb, vagy rosszabb, csupán más. Nem szabad démonizálnunk az online világot sem, mert könnyű volt úgy felnőni, hogy nem volt internet. De ha a 70-es, 80-as években lett volna TikTok, mi sem a grundon rúgtuk volna a labdát. A gyerekek nem a telefonokkal, tabletekkel a kezükben jönnek a világra, azt a szülő adja a kezükbe. Mielőtt ma megszületik egy kisbaba, már van digitális története és ha azt látja, hogy az édesanyja szoptatás közben is chat-el, akkor a mobiltelefon számára egy fontos és nélkülözhetetlen eszköz lesz.

Az online-offline libikóka nehéz játék, de el kell ismernünk az online tér adta lehetőségeket is. Akár tanulásra, kapcsolattartásra használjuk, elképesztő lehetőségeket rejt magában, de az, hogy jól alkalmazzuk, már a saját felelősségünk. A Felelős Szülők Iskolája februárban éppen ezért egy egész hónapot szánt a  #agyermekkornemapplikáció kampánnyal a tudatos internethasználatra éppen azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a téma fontosságára. Az elérhető kérdőíveket több százan töltötték ki és egyértelmű volt a szülők tanácstalansága. Pedig ez minden esetben a felnőttek felelőssége, csak éppen nincsenek hozott mintáink, jól bevált gyakorlatunk arra, hogy mikor, mennyit és mit nézzen a gyerekünk és mindezt hogyan szabályozhatnánk megfelelően.

 

 

Ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy például a járvány idején a nagyszülőkkel online tartjuk a kapcsolatot, akkor számára ez lesz a természetes. Ne arra fókuszáljunk elsősorban, hogy a gyerekünk mit csinál, és azt kritizáljuk, hanem először azt nézzük meg, hogy mi hogyan viselkedünk, és azon változtassunk, ha kell. Legyünk jelen egymás életében. Nézzünk be az ő világába azért, hogy legyen kapcsolódásunk hozzá, amikor a mi világunkba hívjuk. Ha kirándulni megyünk, akkor jusson eszünkbe, hogy mennyire ,,insta kompatibilis ”a helyszín. Össze kell gyúrnunk az online teret az offline-nal. Igaz, hogy a 70-es években nem így indultunk kirándulni, de ma már ez van. Ez jelenti a 21. századi platformra való átvitelét a régi értékeknek.

Elképesztő módon gyorsult fel az élet mostanra, annyi minden történik velünk, van, hogy nem is szeretnénk követni ezt.  Kimutathatóan gyorsabban beszélünk, gyorsabban gyaloglunk, egy órával kevesebbet alszunk. Gyosabban jutunk hozzá az információkhoz és ezt értelmezi úgy a pszichénk, hogy a világ gyorsult fel. Ráadásul mindannyian tökéletes szülők akarunk lenni, meg szeretnénk óvni ettől a világtól a gyerekeinket. El kell fogadnunk, hogy ha nem kezdünk el tanulni, akkor nem tudjuk a digitális világban megóvni őket. Ez tudatos tervezést igényel. 10 éves koráig meg kell tanítani létezni ebben az online térben. Éppen úgy, mint biciklizni. Ott is elmondjuk a szabályokat, ráadjuk a bukósisakot, elmondjuk az előnyöket és a veszélyeket is. Időt és energiát fektetünk bele. Éppen így kell megtanítani a digitális létezésre őket. Ez a szendvicsszülő feladata. El kell fogadnunk, hogy ebben a korban élünk. Online és offline együtt. Nem kell tökéletesnek lennünk. Próbáljunk meg éppen olyan lazák lenni, mint annak idején a mi szüleink voltak.