Mennyire terheljük a gyerekeket?

túlterhelt gyerekek

Mennyire terheljük a gyerekeket?

Ha a szülőket kérdezzük a gyerekeik életében lévő feladatok, tevékenységek fontossági sorrendjéről, a tanulás a listavezető, aztán a sport következik általában, majd az egyéb szakkörök és fejlesztő foglalkozások. Egyre gyakrabban hangoztatják azonban szakértők is, hogy ha telezsúfoljuk gyerekeink naptárját, minden jószándékunk ellenére hibát követünk el. Szükség van-e az állandó programokra, foglalkozásokra, fejlesztésekre? Erről beszélgetett dr. Földi Rita, egyetemi adjunktus, klinikai szakpszichológus és Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülók Iskolájának alapítója a Kossuth Rádióban.

 

Mi vajon az egészséges mértékű elvárás egy gyerekkel kapcsolatban? Mennyi terhet tegyünk rájuk? A szakértő legfontosabb üzenete, hogy az elvárásokat a gyerekhez mérten és vele együtt kell kialakítanunk. Ehhez viszont nagyon kell ismernünk a saját gyerekünk képességeit, személyiségét és motivációit. Ne egy kicsi Én-ben gondolkodjunk, hanem fogadjuk el, hogy ők mindannyian saját indentitással bíró önálló személyiségek. Az oktatási intézmények elsősorban kognitív szinten fejlesztik a gyerekeket a tanulmányaik során, de emellett az önismeretüknek is fejlődnie kellene. Ki miben jó, melyek az erősségei és a fejlesztendő területei. Jó lenne, ha az életkoruknak megfelelő módon ezzel tisztában lennének a gyerekek. Mi pedig felnőttek azzal, hogy melyik tevékenység pontosan milyen képességet fejleszt és arra van-e valójában szüksége a gyermekünknek.

A játék, mint a fejlődés eszköze nagyon fontos. A szabad játéknál ugyanis nem fejleszt jobban semmi. Ám napjainkban az atomizálódott társadalomban fontos élmény a közösséghez való kapcsolódás is, így a játék azon formái, ahol könnyedén fejlődnek a tanulási képességek is, de mindez kisebb vagy nagyobb csoportban történik akár a csoportfoglalkozásokon az óvodában, vagy iskolában már egy-egy játékos matematika feladatsorral. Ez nem direkt játék, de a tanulás gamifikációja, amely a közösségi élményt is megadja. Nem biztos, hogy a külön mozgásfejlesztő szakkör megoldás, hanem egyszerűen a fejlesztő csoportjátékok, népi játékok, mozgásos elfoglaltságok. Nem attól fejlődik elsősorban egy gyerek, hogy öt különórára íratjuk be.

 

túlterhelt gyerekek

 

Ha megszületett a gyermekünk az azzal is jár, hogy folyamatosan adunk magunkból. Ha van ÉNIDŐ, miért ne lenne MI IDŐNK is? Amikor időt szánunk a közös tevékenységekre, házimunkára, játékra. Miután hazaérünk egy munkanap után, és fújunk egyet, legyen egy fél vagy egy óránk együtt csinálni valamit. Utána folytatódhat a napi rutin. A gyerekek akkor már megkapták azt a minőségi időt, amire nagy szükségük van és mi sem hanyagoltuk el a feladatainkat. Ezt nem éri meg felcserélni a rutinszerű időpazarlásra a közösségi oldalakon.

Sok szülő attól tart, ha nem táblázza be a gyerek minden idejét, akkor a szabad, feladatok nélküli időben az online térben való csellengés marad nekik, mint unaloműző tevékenység. Jogos az aggodalom ugyan, de a digitális eszközöket is a szülő adja egyre korábban a gyerek kezébe. Ha úgy döntünk, hogy adunk okostelefont, tabletet, akkor kötelességünk annak használatát, szabályait is megtanítani számukra. A gyermekkor ugyanis nem egy applikáció – ahogy a Felelős Szülők Iskolája februári kampányából is kiderült. A digitális eszközöket a szülők által szabályozott, ellenőrzött keretek között és hasznosan kell tudni használni. Ezt megtanítani is a felnőttek (szülők, pedagógusok) feladata és felelőssége.

 

Hogyan válasszunk hasznos szakkört, elfoglaltságot? Figyeljük a gyerekeket, mi az a tevékenység, ami örömmel tölti el, ami leköti, és amihez szívesen tér vissza. A sport egy remek megoldás, hiszen a testen túl a személyiséget is formálja. Megtanít alkalmazkodni, egy csapat részének lenni. Vegyük figyelembe azonban, hogy a tehetség másként és akár máskor jelenik meg az egyéneknél, sőt a nemeknél eltérő tempóban fejlődik.

Bármit is választ a gyerkőc, a döntése mellett tartson ki. Ne változtassunk túl gyakran. Jó, ha például megbeszéli a család, hogy rendben, ki lehet próbálni valamelyik szakkört, de akkor abban a tanévben azt végig kell csinálni, hiszen az elején lehet nehezebb, nem ad annyi sikerélményt, talán még unalmas is, de ne adjuk föl rögtön. Ez ugyanis a felelősségvállalásról is szól. Ha minden nehézségtől, következménytől megóvjuk a gyerekeinket, akkor nem tudnak majd elköteleződni, bármilyen nehézség elől megfutamodnak és kitartásuk sem lesz. Ez egyébként komoly problémát jelent már napjainkban is. Hova tűnt a házimunka a családokból, amelyet a gyerekeknek kellett elvégezniük még néhány évtizede? Miért kíméljük meg az önállóan elvégzett feladatok örömétől őket? Miért csinálunk meg helyettük mindent? Miért nem tanítjuk meg őket ellátni saját magukat, elkészíteni a reggelijüket, bevásárolni, segíteni a kertben, stb. Mindattól, amire már alkalmasak lennének életkoruknak megfelelően. A legkisebbek is milyen boldogok, amikor először önállóan felöltöznek, bekötik a cipőjüket. Azzal, hogy nem nevelünk önálló gyerekeket, elvesszük tőlük a kompetencia érzését is, azt az örömet, hogy hatékonyak és képesek dolgokat sikeresen megcsinálni.

 

túlterhelt gyerekek

 

Ehhez azonban tudatos szülővé kell válnunk. Ebben a folyamatban a szándék a fontos. Legyünk kíváncsiak, keressük a lehetőségeket és fejlesszük magunkat, akár az Felelős Szülők Iskolája felületein található többezer cikk segítségével, hogy tudjuk, utánanézzünk, hogy az adott életkorban, mi támogatja legjobban az önállóságot. Ehhez hogyan állítsunk fel elvárásokat és szabályokat. Olyanokat, amelyek mindenki számára komfortosak és biztonságosak. Közben ne feledkezzünk meg magunkról sem, mert örök igazság, hogy boldog gyereket csak boldog szülő tud nevelni. A gyerekek biológiailag maguktól ugyan fejlődnek, de más területen gondosan figyelnünk kell őket és ahol kell, szeretettel és empátiával fejlesszük őket. Úgy, hogy közben gyerekek maradhassanak.

 

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.