Mobil nélküli iskolák szeptembertől?

Mobil nélküli iskolák szeptembertől?

Július eleji hír, hogy módosítaná a kormány a köznevelési törvényt, hogy egységes szabályozást hozzon létre az iskolákba be nem vihető és korlátozottan bevihető tárgyakra vonatkozóan. Ezzel talán a számtalan szélmalomharcok közül néhány fölöslegessé válik és több idő jut arra, amiért igazából a pedagógus ott van az iskolákban.

 

 

Mire lesz elég a köznevelési törvény módosítása? Arra mindenképpen, hogy egyértelműsíti a helyzetet. Mi a baj a mobilokkal a gyerek kezekben? Így a nyári szünet második felében, erről sok szülő tudna mesélni. Gyerekek, óvodáskorúak, kisiskolások és kiskamaszok, akik csak úgy vannak el, ha a mobil előttük, velük van. Étteremben-etetőszékben ücsörgő pelenkások, eléjük támasztott mobilokkal, hiszen legalább csöndben vannak és nyugodtan ehetnek a szülők…

Óvodások, akik kihisztizik a mobilt, különben pokollá teszik szüleik napjait. Kiskamaszok, akik zokognak, ha a szülő próbálja korlátozni az online térben eltöltött idejüket. Sikerült ide eljutnunk röpke egy évtized alatt. Megértem a szülőket, akiknek most egy nagyon kemény erőpróbát kell kiállniuk, ami a türelemről, a következetességről, tudatosságról szól. Sőt, azt is megértem, ha szeptemberben fellélegeznek és ezt az egész problémát áttolják a pedagógusokra.

 

Ehhez lesz nagy segítség az egységes szabályozás. Eddig ugyanis tehetetlenek, jogilag teljesen eszköztelenek voltunk az oktatási intézményekben. Önkéntes alapon saját meggyőződésünk alapján szedtük be a nap elején a mobilokat, amelyet korábban a szülőkkel megbeszéltünk, egyeztettünk ki-ki a saját meggyőzőképességére hagyatkozva. De sosem volt egyetértés a tanárin belül, ki vállal fel egy újabb konfliktust a diákokkal, szülőkkel. A telefonok nap eleji begyűjtése, őrzése, a bliccelők lefülelése (két mobillal érkezők és társaik), tanórákra visszaosztása, majd ismételt begyűjtése, nap végén kiosztása mind sok energiával jártak és ezután is így lesz, de már egyértelmű és kötelező a dolog. Legalább a fölösleges vitát elkerüljük.

 

 

Ám a fentről érkező döntés csak az első lépés, ami sok megoldandó feladatot hoz magával: telefonok begyűjtése, biztonságos tárolása, stb. De meg kell tennünk végre az első tétova lépéseket, hogy megőrizzük a gyerekeink egészségét egyébként minden értelemben. Nem, ez nem jelenti azt, hogy visszalépünk és korlátozzuk a digitalizációs fejlődést, csak megállunk egy percre és adunk időt magunknak, hogy kitaláljuk hogyan tovább. Most ugyanis úgy állunk, hogy beledobjuk a gyerekeinket az online világ örvénylő káoszába és figyeljük, mit kezdenek vele. Szidjuk a kamaszokat, hogy állandóan nyomkodnak, de nem mondjuk meg miként csinálják másként, mit szabad és mit nem. Hogyan használják jól a virtuális teret. Nem merünk, nem tudunk nemet mondani, határokat, szabályokat húzni, kijelölni. De csodálkozunk, ha nem tudnak figyelni, koncentrálni. Ha hosszabb szövegeket képtelenek elolvasni. Unatkoznak, amikor nincs a mobiljuk a kezükben. Motiválatlanok és bevonhatatlanok a hétköznapi tevékenységekbe. Nem tudnak mit kezdeni magukkal a társaságban, nehezen ismerkednek. Nem alakulnak ki az életkorukra jellemző szociális készségeik. Ügyetlenek, nem sportolnak, kimozdíthatatlanok a monitorok elől. Tanárként végignézni ezt a mélyrepülést és egyedül, segítség nélkül irányt mutatni kegyetlenül nehéz feladat. Ehhez kellenek a szabályozások, de kell a szülő is, mert a villámgyors impulzusok kínálta függés, örömszerzés helyett mutatnunk kell valami mást. Valami értelmes, élvezhető dolgot. Kapcsolódást, odafigyelést, családot, társaságot, élményeket, célokat, szabályokat, NEMeket. De vissza kell adnunk a mobilt, hogy akkor most használjuk okosan, keressünk, írjunk, szerkesszünk, videózzunk rajta. Vagyis mutassuk meg, tanuljuk meg velük, tőlük, mennyi mindenre jó az online tér, de készítsük fel őket arra is, hogy mikor volt elég belőle és hogyan tegyék le. Ehhez azt is el kell fogadnunk, hogy ők a virtuális világot a kommunikáció természetes formájaként élik meg. A szabályozást tekintsük egy mankónak ahhoz, hogy kialakítsunk egy kompromisszumos megoldást, mert időt és teret nyertünk ahhoz, hogy felépítsünk egy új rendszert, új tanulási-tanítási stratégiát, amelyben ott a mobil, ott a tablet, de akkor és úgy, ahogy a feladat megkívánja. Szóval a törvénymódosítás nem megoldás önmagában, hanem eszköz egy új stratégia kiépítéshez. Izgalmas és megkerülhetetlen feladat vár ránk.