Már csak néhány napjuk maradt a szülőknek: január 19-ig kérhető a plusz egy év óvoda

Már csak néhány napjuk maradt a szülőknek: január 19-ig kérhető a plusz egy év óvoda

Már csak néhány napjuk maradt a szülőknek: január 19-ig kérhető a plusz egy év óvoda

Fontos határidő jár le hamarosan.

Néhány nap múlva lejár a határidő: azoknak a szülőknek, akik még egy nevelési évig óvodában tartanák iskolakötelessé váló gyermeküket, január 19-ig kell benyújtaniuk a kérelmet az Oktatási Hivatalhoz – hívja fel a figyelmet a hivatal tájékoztatója.

 

A hatályos szabályok szerint a gyerek abban az évben válik tankötelessé, amelynek augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét. Indokolt esetben azonban – szülői kérelemre és az Oktatási Hivatal döntése alapján – a tankötelezettség kezdete egy alkalommal, egy nevelési évvel halasztható, vagyis a gyerek még egy évig óvodában maradhat.

A 2026/2027-es tanévre vonatkozó eljárás azoknál a gyerekeknél jöhet szóba, akik 2019. szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között születtek, függetlenül attól, hogy jelenleg középső- vagy nagycsoportosok, illetve attól is, hány évet jártak eddig óvodába.

 

Fontos kivétel, hogy ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága – SNI vagy BTMN vizsgálat során – január 18-ig szakértői véleményben javasolja az óvodában maradást, akkor a szülőknek nem kell külön kérelmet benyújtaniuk. Ebben az esetben a szakvéleményt az óvoda rögzíti a Köznevelési Információs Rendszerben (KIR).

 

Az Oktatási Hivatal döntése határozat formájában érkezik meg a szülőkhöz, és – csakúgy, mint a szakértői bizottság véleménye – kötelező érvényű. Ha a kérelemnek helyt adnak, a gyerek egy évvel később válik tankötelessé, és a plusz óvodai év kötelező marad: a döntéssel ellentétesen a szülő nem írathatja be gyerekét iskolába.

A részletes szabályok és a kérelem benyújtásának módja az Oktatási Hivatal oldalán érhető el.

 

forrás: eduline.hu

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.