Történelmi Arcképcsarnok V. rész – Klebelsberg Kúnó

Történelmi Arcképcsarnok V. rész – Klebelsberg Kúnó

Klebelsberg Kúnó, (* Magyarpécska, 1875.11.13 – †Budapest, 1932.10.11), gróf. A két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, ki mint kultuszminiszter megszervezte a korszerű oktatási rendszert, felkarolta a természet- és műszaki tudományokat, s olyan erőteljes támogatást biztosított, hogy nemcsak utolértük, de némely területen meg is haladtuk az európai szintet.

Klebelsberg Kúnó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. Családjának felmenő ága a XVI. század óta katonákból állt, egyikük Buda visszafoglalásakor szerzett grófi címet.
Édesapja tiroli hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja. Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében a család Székesfehérvárra költözött. Ő a ciszterci rend iskolájában tanult, s ez az időszak egész későbbi életére hatást gyakorolt, ugyanis katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége mindvégig elkísérte. Építész szeretett volna lenni, a családi hagyományok azonban katonai pályára kötelezték, így egyik utat sem választva, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben. A Sorbonne-on államtudományokat hallgatott, valamint történelmet és közgazdaságtant is.

1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalakította a Nemzeti Egyesülés pártját. végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait. Volt előadó, osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től közoktatásügyi államtitkár. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára posztot töltötte be, 1921-22 között pedig belügyminiszter volt. Neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők a korszak reálértelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta, min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó – és hazatérni már nem szándékozó – Szent-Györgyi Albertet, akit aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki.

Amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat intézte a professzori karhoz:

“Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adja meg.”

Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából.

Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg “Magyar tudás, magyar hatalom” mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során – melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember – a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.

Forrás: http://www.banaterra.eu