Szerethető kalandozások a múltban – kirándulás a Nagyvázsonyi Kinizsi várban

Szerethető kalandozások a múltban – kirándulás a Nagyvázsonyi Kinizsi várban

var_susuvelFelidézzük a múltat! Élő történelem óra iskolásoknak, családoknak egyaránt!

Ki ne hallott volna a hős, vitéz Kinizsi Pálról, Mátyás király Fekete seregének híres vezéréről? Kinizsi a magyar történelem egyik legismertebb hadvezére volt, olyan hős, aki kiváló hadvezéri képessége, rendkívüli, legendás ereje és sorozatos győzelmei révén napjainkra mondai alakká vált. Kinizsi élete során egyetlen csatát sem vesztett el, ami az egész világon ritkaságszámba megy.

A nagyvázsonyi vár legdicsőségesebb uráról, az összes csatáját győztesen megvívó Kinizsi Pálról kapta a nevét. Kinizsi Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát a hozzá tartozó birtokkal 1472-ben hűségéért kapta meg. A „Kinizsi várat” ezt követően palotával, barbakán-szerű kapuvédőművel egészítette ki, majd 1478-ban, mikor pálosokat telepített a mezővárossá kinevezett Vázsonyba, kolostort és templomot építtetett számukra.

Felidézzük a múltat! Élő történelem óra iskolásoknak, családoknak egyaránt!

Hogyan mutathatnánk be leghitelesebben a reneszánsz kort a gyermekeinknek, mint a valós várfalakon belül? Az egész évben látogatható Kinizsi vár számos érdekes programmal várja a csoportokat és családokat.

Évek óta igen nagy népszerűségnek örvend a Balaton felvidék gyönyörű dombjai között elhelyezkedő vár, mely egész évben várja a turistákat. Tavasszal elkezdődnek az osztálykirándulások, tanulmányi utak, nyáron főként a családok választják tartalmas és izgalmas családi túraként a vár programjait.

Igény szerint vezetett idegenvezetést, vár túrát szervezünk történelem tanárok bevonásával, íjászkodással, pénzveréssel, viaszpecsétnyomással, de akár lovaskocsikázással egybekötve.

A Kinizsi vár közvetlen szomszédságában áll a Pálos kolostor,  mely már látogatható. Itt található Kinizsi eredeti sírhelye is.

Nagy élményt jelent a csoportok számára a vár udvarában található Posta Múzeum megtekintése is, ahol  állandó postatörténeti kiállítás várja a látogatókat, lovaspostakocsival, régi, kipróbálható telefonközpontokkal. Tárlatvezetés igényelhető.

Szintén a vár mellett 100 méterre található a Néprajzi Múzeum, ahol helytörténeti kiállítás, rézműves műhely kalauzolja a kirándulókat a múlt mezején.

Fakultatív programként 10 fő feletti létszám esetén a Kovács Múzeum is fogad látogatókat. Itt a kovács mesterségről, annak fortélyairól tudhatnak meg mindent a gyerekek.

A Kinizsi várat évente közel 50 000 fő látogatja meg, akik a mesterségek bemutatóin, a történelmi mondákon és gasztronómiai fesztiválokon keresztül újra élik a reneszánsz kort, a fiúk lovagok és vitézek, a lányok hercegnők lesznek egy-egy napra.

lovagitornaNyáron minden nap lovagi tornával és tematikus bemutatókkal várjuk a látogatókat, reneszánsz zene, tánc, sólyom bemutató, lovas programok….

Aki több napos programot szervez, annak ajánljuk a vártól pár száz méterre lévő Turistaszállót, mely 40 fő elszállásolására alkalmas tiszta, szép környezetben.

Csoportos bejelentkezés, információ: info@kinizsivar.hu

Aktuális : www.kinizsivar.hu

Kövess minket a facebookon: https://www.facebook.com/kinizsivarnagyvazsony?fref=ts

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.