Fordítsd az arcod a nap felé – avagy veszteségeink feldolgozása

Fordítsd az arcod a nap felé – avagy veszteségeink feldolgozása

szerző: Tibenszky Moni Lisa

Képesek vagyunk elfogadni, hogy nem vagyunk képesek mindent irányítani, mindenkit magunkhoz hasonló érzelem világgal és értékrenddel felruházni? El lehet fogadni egy őszintének gondolt , mély barátság elvesztését, netán egy szakítást, egy válást és talán legnehezebben, ha szeretteink egy másik világban, tőlünk távol folytatják tovább…?

A veszteségek feldolgozása hosszú és fájó munka. Szembe kell néznünk fájdalmunkkal, a valósággal,   megbocsátani és elengedni a veszteségeket. Sok apró lépéssel, saját tempónkban, akár külső szakmai segítséggel változtatni. Az Élet Katedrális szervezésében dr. Tapolyai Emőke executive coach, pasztorál pszichológus kalauzolt bennünket a veszteségek feldolgozásának rögös útján, útmutatót adva az öngyógyításhoz.

A fájdalom harc

Mi a veszteség, mi okoz fájdalmat nekünk?

Szerettünk elvesztése, álmunk meghiúsulása, egy terv kudarca, egy remélt kapcsolat felbomlása mind veszteség. Amikor azt hisszük, hogy már nincs min dolgozni, akkor egyszer csak egyik pillanatról a másikra felborul az elmélet és a valós, fájó kudarc, keserűség lép a helyébe. A veszteség élményt mélyen hordozzuk magunkban. A megbocsátás, feloldozás sokszor ütközik az el nem engedett gyász, fel nem dolgozott harag akadályába.

A veszteség valós fájdalom, amit el kell fogadnunk. Mindenkinek más a fontos, más okoz veszteséget és fájdalmat. Gondoljunk csak a kis gyerekre, akinek egy sietős reggelen az óvodába menet a kocsiban jut eszébe, hogy nem hozta el a kedvenc állatát és keserves sírásba kezd. Nyugtatni próbáljuk, adunk helyette cukrot, más kabalát, de Ő csak azt akarja….A társadalom nem úgy ítéli meg, hogy ez egy valós veszteség, hanem azt mondjuk,  holnap majd elhozzuk, gyere igyekezzük vagy ugyan már nem vagy olyan kicsi, hogy ne tudj aludni a kabalád nélkül….lefordíthatnánk mindezt felnőtt nyelvre:  dolgozd már fel, lépj túl rajta, legyél kemény legény…. Pedig a krízis valós, a veszteség, a hiány, a fájdalom is, a gyerekeknek a kis plüss játék ugyanúgy ugyanolyan fontos, mint nekünk egy álom beteljesülése, ugyanolyan szomorúsággal jár, mint egy terv meghiúsulása. Figyeljünk egymás érzéseire és fogadjuk el azokat. Ha kell sírjunk, engedjük ki érzéseinket, az elfojtott könnyek zuhatagát, így könnyebb a feldolgozás.

„Te is tudod, hogyha mi sírunk,

ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,

akkor szívünkben zuhatagok vannak.” Jószef A:  Imádság megfáradtaknak

Harc a valóság ellen

Sokszor bujkálunk magunk elől, a fájdalom elől, pedig el kellene engedni az érzéseinket, belenézni a könnyeinkbe, megélni a pillanatot, megengedni a könnyeket. Sokan már tudják, hogy hamisság azt hinni, hogy az idő majd minden megold. Az idő nem gyógyít, lehet, hogy tompít, de nem megoldás. A  gyászolónak nem segítenek, sőt bántóak a mondatok, amivel sokszor segíteni próbálunk  – Neki már jobb…Felejtsd el…. Nincs másra szüksége a veszteséggel küzdőnek, mint empátiára, nincs más dolgunk, mint mellé ülni és részt venni a fájdalmában, veszteségében.

„Amikor édesapám, aki nagyon közel állt hozzám, a példaképem volt meghalt,  felhívtam a legjobb barátnőmet, aki délután már velem volt, segített a gyerekeimet lefektetni, utána főzött egy teát és azt mondta sírj és bírta a könnyeim súlyát. Őszinte barát volt. Mellettem volt és ez nagyon sokat segített nekem.” – emlékszik vissza Tapolyai Emőke.

Újratervezés

„Fogadd el a tényt, hogy milyen vagy, mert ez az, ami megváltoztatja azt, amilyen vagy!” (Kiergegaaard)

Minél többször kell újra tervezni, annál kimerültebbek vagyunk, pedig a gyógyulás felé vezető egyetlen út az, hogy felismerjük a zsákutcát és felvállaljuk a valóságot és újratervezünk.

Szembenézni veszteségeinkkel = érzelmi megkönnyebbülés

Szembenézni a hibáimmal egyenlő a felelősség felvállalásával. Amíg nem állunk meg és tisztázzuk le a fájdalmunk okát, addig egy hatalmas gombolyagot görgetünk magunk előtt, mely minden szála egymásba gabalyodik, tekeredik. A gombolyagban tekereg az önvád fonala, a  tagadás fonala és számos más gátló hatás. Az önvád a legsunyibb érzés, ami mindig visszajön. Meg kell állni és megkérdezni magamtól, mi az, amiben én hibáztam? Mi múlt rajtam? Én vétettem-e a veszteségemmel?

Csakígy kerülhető el, hogy egy életen át vádoljuk magunkat. Ezen kérdésekre adott válaszok indítanak el az úton  a szabadság felé …

Szembenézni a valósággal =veszteség elfogadása ( a tagadás a kudarc)

Szembenézni a tehetetlenségünkkel = Kérdés: A változásra kész vagyok –e?

Vannak dolgok, amik a kontrollunkon kívül esnek, az érett gondolkozás része ennek az elfogadása is.

Merjük magunkat megismerni, merjük magunkat konfrontálni?  Ha elindulunk ezen az úton, akkor tudunk változtatni. Amennyiben ragaszkodunk a veszteségeinkhez, a fájdalmunkhoz akkor nem tudunk továbblépni.

Áldozatnak lenni

„Az ember rabja fájdalmának, s nem annyit szenved, amennyit érez, hanem amennyit szenvedni feltett szándéka volt!” (Seneca)

„ Tinédzser kisfiam megkérdezte a nagyapa halála után: Anya, amikor nagyapát síratom magamat siratom, hogy nekem mennyire hiányzik , mennyire fáj…ugye magamat siratom? – kérdezte a fiam. Igen , kisfiam, tulajdonképpen, igen – válaszoltam. Mert kell is sírni, de vajon annyit szenvedek, amennyit szenvedek, vagy amennyit feltett szándékom szenvedni? Meg kell állni, határt szabni a szenvedésnek, fájdalomnak, ne legyen végtelen az áldozat szerep.

„de megkönnyebbülni nem volt hajlandó semmi áron, mert úgy érezte: még egyszer elveszít mindent, ha könnyeit elveszíti”( Seneca)

Megbocsátás

A harag: EGÉSZSÉGES ÖNVÉDELEM
A harag adja meg a felszabadítást, de pontosan meg kell határozni , hogy ki az, akire haragudhatok?  Az önvédelmi harag véd bennünket, itt természetesen nem a szélsőséges haragról beszélek. A haragunkat is értelmeznünk és engedélyeznünk kell.

A harag erőt ad arra, hogy meghúzzam a határomat, megfelelő határokkal, korlátokkal. „HARAGUDJATOK, DE NE VÉTKEZZETEK!”

Ne vétkezzetek se magatok se mások ellen, sem szóval, se cselekedettel, sem csendszünettel, sem elhanyagolással….Ne maradjon Bennetek harag, mert a bent tartott harag megkeserít és identitás gyilkos.

Ami nem megbocsátás;

Gondolkozott már a megbocsátáson? Miért nem? Miért akarok a haraggal tovább menni? Az emberek tévhiteket táplálnak a megbocsátással kapcsolatban. Nem akarnak békülni… nem is feltétlenül kell, a békülés nem egyenlő a megbocsátással.

A megbocsátás nem egy érzés, a megbocsátás egy döntés!!! Önös érdek, azért teszem, hogy meg ne keseredjek, én érettem lemondok a bosszú jogáról.

A megbocsátás nem elfelejtés, ez egy ismeret. Tudom ,hogy vétő fél nem biztonságos nekem. Jó, hogy nem felejtek, és tudom, hogy ellenem mi történt.

A megbocsátás nem az ellenünk elkövetett bűnök megmagyarázása, elfogadása

Nem kell azt mondani, hogy neki volt igaza, a bántás, a vétés nem egyenlő az igazsággal, amikor megbocsátok, akkor nem azt jelzem ezzel,  hogy nem történt semmi.

A megbocsátás nem a másik érdekében történik, hanem értem.

Kijár a bántó félnek a megbocsátás? Nem neki, hanem nekem jár ki… én vergődök a haragommal.. Ő ebből semmit nem érez, ez rólam szól,

és még csak azt is szögezzük le, hogy a megbocsátás nem függ attól, hogy bocsánatot kértek-e tőled vagy sem(!!)

Hogyan bocsássunk meg?

Döntsd el, határozd el, hogy meg akarsz bocsátani!

Akár csak kis lépésenként, elég ha nem akarod kinyírni…nyissunk a szándék, a gyógyulás felé, nincsen a gyásznak és a veszteségnek feldolgozása megbocsátás nélkül. Ez az első lépés.

Nézz szembe a bántalmakkal! Fogadd el, hogy megtörténtek!

Engedjük el, hogy megtörtént, gyászold el a veszteséged!

Jelentsd ki, hogy elengeded az adósságot!

Írj egy haraglistát a veszteségekről, és utána tessék a vádiratot széttépni és elégetni…és újra tervezni…a döntés után tudunk továbblépni.

Megbocsátás

másnak, magunknak, kinek?!

Nehéz feladat. Könnyebb másnak megbocsátani, mint magunknak, legyen része az identitásomnak, hogy ott, akkor mit vétkeztem, de nekem is el kell engedni az adósságot, még magamnak is!! A saját bosszúm jogáról is le kell mondanom!

„Ne felejtsd el szeretni önmagadat!”(Kierkegaard)

Élet a jelenben

„Az igazi szabadság az automatikus reakciók levetkőzéséből fakad.” (PAUL Tournier)

Hinnénk-e, hogy a több tonnát elvontatni képes sodronykötelet akár egy körömcsipesszel is elvághatjuk? A módszer egyszerű, szálanként kell elvágni, lefejteni, kigobózni. Ilyen a megbocsátás is.

Így valósul meg a gyógyulás, apránként, egyenként vagdosva a vontatókötél szálait , elkezdeni dolgozni a múltunk vontatókötelének elvágásán. Felhagyni azzal a kitaposott ösvénnyel, amin mindig automatikusan szoktam menni, elindulni az új felé. Ki kell taposunk egy új ösvényt, elindulni a térdig érő gazban, vizes reggeli harmatban,a napfényes rét felé a saját utunkon.

Kapcsolatok elmélyítése , építkezés és remény a jövőben

„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül!” (Jan Goldstein)

Értékeljük a régi kapcsolatainkat, mélyítsük az arra érdemeseket, módosítsuk és zárjuk le az arra szántakat. Legyünk nyitottak és kezdjünk új kapcsolatokba, találjuk meg az egyensúlyt a társalgásban, önmagunkból kilépve forduljunk oda másokhoz. Induljunk el az új felfedezések felé  és bízzunk a jövőben! Hagyjuk hátra a múltbéli sérelmeinket, legyen mélyebb meggyőződésünk a saját sebzettségünknél!

 „Ha romba dőlnek legszebb álmaid, reményeid el ne hagyjanak,

mert sokszor a romok fölött

a ……virágok nyílnak.” (Goethe)

Jer 29:11

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr: Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”