A jó csecsemős nővér volt a “megmentőm”

A jó csecsemős nővér volt a “megmentőm”

A kórházban töltött napok erőteljesen kihatnak a baba-mama első hónapjaira. A jó csecsemős nővér könnyen átsegíthet a nehézségeken, egy rossz csecsemős pedig még mélyebbre lökhet a tanácstalanságban.

A jó csecsemős nővér rengeteget számít! Hogy miben és mennyiben, arról a Babaszoba cikkében olvastuk egy kismama írását.

Ki az a csecsemős nővér?

A szülést követő néhány óra és a kórházban eltöltött pár nap, különösen fontos anya és gyermeke számára, főleg ha a nő először tapasztalja meg az anyává válás folyamatát. Tomboló hormonok, millió kérdés, és egy kis lény, aki maximálisan rád van utalva. Ezt a helyzetet és a kisbabák megfelelő ellátását hivatott támogatni a kórházakban a csecsemős nővérek csapata.

Egy csecsemős nővér tanít, irányt mutat, támogat, bátorít, nem bírál és gyakran egy jó poénnal vagy egy őszinte mosollyal helyre billent, amikor az ember úgy érzi, mindent rosszul csinál és teljesen alkalmatlan arra, hogy a kezében tartott pihegő csecsemőt életben tartsa.

A teljes elkeseredés

“A kórházi tartózkodásom alatt reméltem, hogy néha azért benéz valaki majd hozzám (egy ágyas szobában voltam), hogy megkérdezhessek egy hozzáértőt olyan dolgokról, amikről akkor még fogalmam sem volt. Ugyanis hiába olvastam el vagy egy tucat könyvet a terhességről, szülésről és a babaápolásról, úgy ültem ott az ágyon, kezemben a folyton síró csecsemővel, hogy halvány lila gőzöm se volt, mit kellene tennem. Etetni próbáltam, de nem jártam sikerrel, pelenkát cseréltem, de sose az volt a baj. Ringattam, énekeltem, de sehogy sem tudtam megnyugtatni. Amikor mégis álomba szenderült a bébi, akkor a születési komplikációk miatt kialakult légzésnehézsége miatt folyton elfelejtett levegőt venni, s ilyenkor mindig kicsit ébresztgetni kellett, és én emiatt egy percet sem aludtam. Csüngtem a kis rácsos kocsi oldalán és figyeltem, hogy kisfiam mellkasa megfelelő ütemben emelkedjen és ereszkedjen.

A megmentő színre lép

Négy nap telt el így, amikor felbukkant az én megváltóm. A reggeli vizit után érkezett, lendületesen, mosolyogva a kérdéssel, hogy minden rendben van-e? De mire a mondat végére ért, látta, hogy itt a legkevésbé sincsenek rendben a dolgok.

Magához vette a bébit, hogy elvigye fürdetni, s közben rám parancsolt, hogy addig zuhanyozzak, és aludjak egy kicsit…

Amikor végül a mosolygós csecsemős nővér visszatért a tökéletesen bepólyázott, nyugodtan mosolygó kisbabámmal, még arra is volt ideje, hogy szemrevételezze a szoptatási szituációt, megmutassa a helyes technikát és megnyugtasson, hogy – habár a picur egy kicsit még ügyetlenkedik, nem lesz ezzel baj. Megmutatta, hogyan használjam a mellszívót, hogyan pelenkázzak és pólyázzak, megnyugtatott, hogy minden rendben van és biztosított támogatásáról.

Olyan hálás voltam neki, mint addig még soha senkinek. Úgy éreztem a segítségével legalább valami halvány sejtelmem lett a feladatomról, sikeresen elsajátítottam tőle néhány alapfogást ahhoz, hogy azt a csöpp szerzetet, aki ott szuszogott az ágyamon, életben tartsam.

A mai napig tiszta szívből hálás vagyok neki, hisz minden hasznos és pozitív – amit a kórházi tartózkodásom alatt tanultam és kaptam – az tőle származik.”

Ez egy olyan hála, olyan köszönet, amiért kevesek a szavak… Olvassátok el a babaszoba.hu-n megjelent írást!