Az érzelmek kifejezésének segítése

kép egy szomorú kisfiúról

Az érzelmek kifejezésének segítése

Az érzelmi intelligencia feltétele az is, hogy legyenek szavaink az érzésekre, melyekkel akár saját érzelmeinket ki tudjuk fejezni, akár társas-csoportos helyzetben visszajelzéseket tudunk tenni.

Az érzelmi intelligencia (EQ) a hétköznapokban való boldogulás alapköve, hatással van arra, hogy a gyermek mennyire sikeres a nevelési-oktatási intézmények világában, majd később a munkahelyén, továbbá a kapcsolatainak minőségét is meghatározza. Egy kutatásban, ahol ennek a pontos arányait próbálták feltérképezni, azt az eredményt kapták, hogy az iskolában megtanult tananyag 18 százalékban határozza meg a helytállást, a maradék 82 százalék az érzelmi intelligencia függvénye. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a kognitív fejlesztés mellett már óvodáskorban odafigyeljünk az érzelmi intelligencia fejlesztésére is – írta az ovonok.hu.

A mai divatos online világban népszerűek a változatos, vicces emotikonok, de hogy mit is szeretnénk üzenni egy-egy jellel, még felnőttként is nehéz precízen megfogalmazni. Iskolások, de már óvodások is előszeretettel használnak tabletet, okostelefont, számítógépet, smiley-kat. Azonban arra a kérdésre például, hogy Hogy érzed magad? jellemzően a jól, rosszul szavakkal válaszolunk, a mitől meghatározása pedig gyakran nehéz. Jó hangulatban, pozitív töltetű érzésekkel könnyebb lehet válaszolni, azonban személyes kommunikáció esetén az érzelmek kifejezése, a negatív érzésekkel járó esetleges gyengeségek kimutatása még nehezebb, a társadalom által is kevésbé támogatott feladat.

Ezért fontos, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztését megalapozzuk egy ún. nulladik területtel, vagyis azzal, hogy az érzelmi szókincs bővítésére, a változatos érzelmek kifejezésére használt szavak „tanítására” is hangsúlyt helyezünk.

A verbális megfogalmazást például úgy segíthetjük, ha beszélgetünk a gyerekekkel az érzelmeik okáról („Miért vagy szomorú?”), az érzések visszatükrözését pedig hasonló mondatok fejezik ki: „Úgy látom, hogy ma vidám vagy, hiszen nagyon sokat nevetsz.” „Látod, ettől Pisti nagyon megijedt/fél/elszomorodott.”

Ez minél korábbi életkorban, biztonságot adó személyek jelenlétében, biztonságos környezetben nagyon hatékony, hiszen akár a pozitív, akár a negatív érzésvilág.

A cikk folytatása és a Macikártyák használata az ovonok.hu oldalon olvasható.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.