Télapó naplója

mikulás

Télapó naplója

Adventi mesesorozat – minden napra egy mese karácsonyig.

5. Télapó naplója

Abban az évben hatalmas hó borította Lappföldet, ahol, mint mindannyian tudjuk, a jó öreg Télapó lakik. A Sarkkörön túl él ő egy hatalmas erdő eldugott sarkában, együtt krampuszokkal, erdei manókkal, tündérekkel, állatokkal. Apónk egy takaros kis házban lakik. Szomszédja, a Húsvéti Nyuszi, akivel nagyon jól kijönnek, gyakran segítenek egymásnak. Házuk mellett áll a hatalmas ajándékgyár, ahol sok-sok erdei manó, tündér és krampusz készíti a csodálatos játékokat.

Egy szép napon, pontosabban december 5-én, azt hiszem pénteken, nagy sürgés-forgás volt az ajándékgyárban. Hiszen holnap lesz a nagy nap! Bongó, a legöregebb krampusz, aki szeret fontoskodni, a sok krampuszt, tündért és manót felügyelte, nehogy véletlenül hibás játék kerüljön ki a kezük alól.

– Hé, Bogyó! Csokorba kösd azt a szalagot! – szólt egyik társának.

– Csili! Annak a babának szőke hajat csinálj, és kék ruhája legyen! – fontoskodott Bongó.  Ez így ment egész délutánig, amíg készen nem lettek egészen.

– Na, ezt befejeztük – sóhajtott Bongó. – Nagyon ügyesek vagytok, fiúk és lányok. Télapó bizonyosan meg lesz elégedve. Azt hiszem, ma dupla adag mandulás tekercset kapunk vacsorára!

Ennek mindannyian nagyon örültek.

– De még fel kell címkéznünk a csomagokat, hogy Télapó tudja, melyik kié. Szólok is neki, hogy mondja el az adatokat a naplójából. Ugyanis a naplójában van felírva, hogy a gyermekek hol laknak, és milyen jók voltak ebben az évben. Megyek is!

Elindult Bongó, hogy elhívja Télapót, hozza el az ajándékgyárba naplóját.  Ahogy odaért a házhoz, becsöngetett.

– Csing-cseng! – szólt a csengő. Matyi, a mókus nyitott ajtót.

– Szia, Bongó! – köszönt Matyi.

– Szervusz! Télapó itthon van?

– Igen, persze. De hatalmas gondban van. Képzeld, elvesztette a naplóját.

– Égszakadás, földindulás! Hát, ez hogyan történhetett?! Így nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek!

Bementek a dolgozószobába, ahol Télapót nagy keresgélésben találták.

– Ó, Bongó! Bajban vagyok. Eltűnt a naplóm! Már tűvé tettem a szobát. Megnéztem a polcon, az íróasztalomon, az ágyamnál, még az ágyam alatt is.

– Jaj, jaj, Télapó! Mi lesz velünk! – siránkozott Bongó.

– Keressük meg Matildot a konyhában, és kérdezzük meg, nem látta-e – mondta Matyi.

A konyhában ott állt Matild, a szórakozott szakácsnő, akinek kerek medvepocakján frissen vasalt kötény feszült. Éppen mandulát tisztított. Mellette, a terjedelmes nyújtódeszkán ott tornyosult az esti méteres kalács mázsányi tésztája.

– Hukk – csuklott a meglepetéstől Matild medve. – Szervusztok.

– Nem láttad egészen véletlenül Télapó naplóját? – kérdezte Matyi.

– Hát, mintha valahol láttam volna a füzetet … várjatok csak… nem, mégsem … – kutatott emlékezetében a szakácsnő.

– Vizsgáljuk át az egész házat – mondta Télapóka. – Te, Bongó kutasd át a nappalit, Matyi az ebédlőt, én pedig a kertbe megyek.

Bongó így elindult a nappali felé. Benézett a szőnyegek alá, átkutatta a szekrényeket, átforgatta a polcokat. Sehol semmi. Leült a kanapéra, hogy morfondírozzon magában, de furcsa mocorgást érzett maga alatt.

– Égszakadás, földindulás! – kiáltott Bongó. – Tán földrengés van?! Felugrott a kanapéról, ami nagyot nyekkent, de valahogy nem olyan hangon, ahogy szokott.

Bongó felnyitotta az ágyat, és megrökönyödve kérdezte:

-Brúnó! Mit csinálsz te itt?!

– Matild beágyazott – sopánkodott a fekete kandúr. – Hiába jeleztem, nyávogásom senki nem hallotta a nagy sürgés-forgásban.

– Te jó ég! Szegény kandúr! Jó, hogy nem történt bajod! Gyere, segíts nekem! Elveszett Télapó naplója, sehol nem találjuk. A sok gyerek hiába várja holnap Télapókát, ha nem kerül elő!

– Az ágyneműk közt nem volt, azt láttam volna – szólt Brúnó.

– Menjünk, kutassunk át minden sarkot!

A ház népe azonban hiába szorgoskodott estig. Felkutattak minden zeg-zugot, pincétől a padlásig, még a kéménybe is belenéztek.

Fáradtan és szomorúan ültek le estére. A naplót mintha a föld nyelte volna el.

– Mi lesz a sok gyermekkel, akiket végig kell látogatnom? A sok ajándék elkészítve, becsomagolva, már csak a címzések hiányoztak. Mit csináljunk, mit csináljunk … ? kesergett Télapó.

A krampuszok, a manók, az erdei tündérek, a mókus, a fekete kandúr és a medve, valamint Télapóka szomorúan ültek az ebédlőben a nagy asztal körül. Matild kötényével törölgette a könnyeit. A konyha felől beúszott az esti méteres kalács finom illata. A bánattól azonban nem sok kedvük volt a vacsorához.

Matild felállt, hogy megnézze, kisült-e a méteres mandulás tekercs, mindannyiuk kedvence. A remekmű elkészült. A medve büszkén húzta ki a hatalmas sütőlemezt a kemencéből. A finom illat becsalta a bánatos társaságot a konyhába. A szakácsnő kapitányi büszkeséggel állt az asztal mellett, előtte tornyosult a hegynyi mandulás tekercs.

– Vágd fel, Matild! Olyan éhesek lettünk. Csodás lett az ünnepi süteményed.

Matild elővette legnagyobb süteményvágó kését, és belevágott a mandulás tekercsbe. Egyik szép szeletet vágta a másik után, amikor megakadt a kése valamiben…

– Mi lehet ez?! Tán kő került a kalácsba, vagy valami vasdarab?

Kíváncsian állták körül az asztalt.

– Mi lehet ez?  … Hiszen ez … valami füzetféle… – motyogta zavarában elpirulva Matild. És lám, a méteres mandulás tekercs finom tésztájában ott lapult belesütve Télapóka mindenütt keresett naplója.

– Hurráá! Megvan, megvan!! – kiáltották boldogan.

Matild könnyei potyogtak.

– Én nem tudom, hogy kerülhetett bele a dagasztó teknőmbe … – védekezett.

A krampuszok, a manók, a tündérek, a mókus és a fekete kandúr olyan kacagásba kezdtek, hogy még  Holdanyó is bekukkantott az ablakon, megnézni a nagy vidámságot. Nevetésük elhallatszott egészen Lappföld széléig.

Télapóka pedig mosolyogva lapozott bele madárlátta naplójába:

– A gyerekek mégsem várnak rám hiába.  Vacsora után indulunk!

(Forrás: cinege.blogger.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.