Miért fontos a gügyögés?

Miért fontos a gügyögés?

A gügyögést eddig nem tartottuk igazán fontosnak. Minden okoskodó azt mondogatja a kismamának, hogy csak igazi szavakat használjon, ha a kicsihez beszél. Ám a tudomány bebizonyította, hogy tévednek.

Ha a szülők sihuhú-nak nevezik a vonatot, vagy kutyusnak a kutyát, az nem lelassítja, hanem felgyorsítja a beszédfejlődést az Edinburgh-i Egyetem most közreadott kutatása szerint – írta a csalad.hu.

-ka, ke

Az egyik legfontosabb megállapítása, hogy ha egy 9 hónapos baba sok olyan szót hall, ami kicsinyítőképzővel van ellátva, vagy ismétlődő tagokból áll, mint mondjuk a vauvau, akkor gyorsabban szedi fel az új szavakat az elkövetkezendő 11 hónapban.

„Eredményeink szerint a gügyögésre számos nyelvben jellemző kicsinyítőképzők és duplikációk segíthetik a szókincs korai fejlődését” – nyilatkozta Mitshuhiko Ota, az egyetem filozófiai, pszichológiai és nyelvtudományi iskolájának vezető kutatója.

Könnyebben “kihallják” a beszédből

A szakemberek 47 gyermek nyelvi fejlődését figyelték meg és azt tapasztalták, hogy azoknak a babáknak a szókincse fejlődött gyorsabban, akiknek a szülei gügyögve (is) beszéltek hozzá.

„Első pillantásra a gügyögés akadálya lehetne a nyelvtanulásnak, hiszen például már létező szavaknak kreál más alakot. Csakhogy egyre több tanulmány szól arról, hogy a gyermekek az ilyen szavakat könnyebben veszik ki és tanulják meg a nyelvi inputokból, mint felnőttes megfelelőiket, mert karakterisztikájukban számos ponton összhangban vannak a gyermek felfogó, megértő hajlamaival” – fogalmaz az összefoglaló jelentés.

A kutatócsoport arra jutott, hogy „még az olyan, feleslegesnek tűnő szavak is, mint például a sihuhú, fontos szerepet tölthetnek be a szókincs egészének fejlődésében.” Szóval most már a tudománnyal az oldalunkon nem csak ösztönösen gügyöghetünk tovább a babáknak.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.