Mikor és hogyan lehet megszerettetni a kisbabákkal a könyveket?

olvasás apával

Mikor és hogyan lehet megszerettetni a kisbabákkal a könyveket?

Sokszor hallhatjuk szakemberektől, hogy az olvasóvá nevelés már a születés előtt elkezdődik. Szerencsére egyre többen vannak, akik ezt komolyan is veszik és már a kicsik világrajövetele előtt vagy a babák pár hónapos korában arra keresik a választ, hogyan tudnának olyan környezetet teremteni az otthonukban, amivel már totyogós korukra megszerettetik a gyerekekkel a könyveket.

Íme pár ötlet azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk a babák első születésnapjára elérni, hogy a könyv közös életünk minden napján jelen legyen, a babák és a szülők legnagyobb örömére – írta a csaladinet.hu szerzője.

1. Az olvasóvá nevelés már a pocakban elkezdődik!

Kicsi babátok már az anyaméhben hallja a kintről jövő hangokat. Érdemes már ekkor mesélni, vagy gyerekverseket olvasni Neki. Egy-egy csendes időszakban felolvasott mese nem csak a baba számára lehet megnyugtató de a közte és a szülei közötti bensőséges kapcsolat elmélyítésére is ideális. Apukák sokszor panaszkodnak, hogy a várandósság alatt nehezen tudnak bekapcsolódni a babavárás örömeibe, hiszen a 9 hónap leginkább babáról és mamáról szól. A mesélés, felolvasás lehet például az a tevékenység, amiben ők is aktívan részt vehetnek.

Fontos, hogy a mesélés a születés után is a napi rutin része legyen. Természetesen bármit mesélhettek, olvashattok a picinek de azt gondolom, minél inkább szeretitek Ti az adott szöveget, annál inkább lesz ez egy valóban közös élmény. A “Neveljünk olvasókat!” csoportban egy anyuka írta le, hogy ő a gyerekkori kedvenc meséit olvassa fel az újszülött babájának, ami neki is óriási élmény és a baba is imádja anyukája hangját hallani, a közelségét érezni.

Emlékszem, amikor az én kislányom megszületett órákat tudott a mellkasomon aludni, miközben én rendszerint valamilyen gyerekneveléssel foglalkozó könyvet olvasgattam. (Picit stresszes anyuka voltam. ) Ha érdekesebb részt találtam, hangosan fel is olvastam Neki . De így ismerkedett meg, igen zsenge korban, Vonnegut bácsi zseniális gondolataival is. 🙂

2. A mondókákból sohasem elég!

A mondókák, a ringatók, a höcögtetők több száz éve a gyereknevelés szerves részei. Fejlesztik a picik ritmusérzékét, szókincsét, memóriáját, mozgáskoordinációját. Szerencsére a magyar könyvesboltokban polcszámra várják a szülőket a jobbnál-jobb mondókás könyvek. Vásárláskor érdemes olyanokat választani, melyek a mondókák, versikék közben játszható játékok leírását is tartalmazzák. (Pl. Kerekítő-sorozat) Léteznek olyan válogatások, melyek a baba napirendjét kísérik végig mondókákkal, így a felébredéstől a pelenkázáson át az esti fektetésig minden helyzetre találtok bennük mondogatni valót. Nagy kedvencem ezek közül Godina Mónika Lóg a lába, lóg a című válogatása, amit már csak könyvtárakban találtok meg de érdemes felkutatni!

Azt gondolom, a picik első évében a mondókázás és a hozzájuk tanult rövid játékok, a hangos rötyögések, dögönyözések jelenthetik az egyik legjobb közös szórakozást.

3. Válasszatok a minimoly korának megfelelő babakönyveket!

A babák látása, hallása, tapintása napról-napra fejlődik és ezek fejlesztésében lehetnek segítségünkre a baba korának megfelelően összeválogatott babakönyvek. Választáskor tartsuk szem előtt hogyan látnak a picik.

A babák születéskor homályosan látnak és időbe telik, mire fókuszálni tudnak egy-egy tárgyra. A fekete-fehér kontrasztkártyák vagy a nagyobb méretű textilkönyvek kontrasztos képekkel már az egészen pici babák figyelmét is lekötik pár percre. Könyvesboltokban és bababoltokban is lehet ma már olyan kontrasztos textilkönyveket kapni, amiket a babakocsiba, kiságyba is betehetünk naponta egy-egy rövidebb időre.

Pár hónapos babáknak már kisebb textilkönyveket, pancsoló- és hab-könyveket is a kezükbe adhatunk. Ekkor már különösen fontos, hogy a kis könyvecskék megbízható anyagból készüljenek. Hiszen, ami babakézbe kerül az előbb-utóbb a kicsi szájában is meg fog fordulni. Itt is célszerű figyelembe venni, hogy a picik látása még egyáltalán nem tökéletes, így igazán izgalmasak számukra az egyszerű rajzokkal és határozott színekkel bíró könyvecskék lesznek.

3 hónapos kor körül érdemes beszerezni az első kemény lapos mini könyveket, melyekben oldalanként csak egy-két tárgyat látnak a kicsik. Ölbe véve őket beszélgethetünk velük, hogy mit látunk a kis lapozókban. Állatos könyveknél imádni fogják ha az állatok hangját is utánozzátok! 🙂

10-12 hónapos kort elérve érkezhetnek az első bonyolultabb illusztrációkat tartalmazó, kemény lapos könyvecskék, picit több képpel, kis versikékkel. A rövidke versek már ekkor lenyűgözik a kicsiket, hiszen a szülő által felszabadultan, bolondozva felolvasott rímek egy újabb formáját jelentik a közös játéknak, amivel könyvforgatás közben találkoznak.

4. Engedjétek el magatokat!

A mondókázás, könyvnézegetés egy pár hónapos gyerek számára az egyik legjobb szórakozás lehet ha kicsi korától része a napi rutinnak. Engedjétek el magatokat, bolondozzatok, utánozzatok hangokat, énekeljetek, beszélgessetek minél többet a picivel így a könyvet a szórakozással, a veletek töltött boldog pillanatokkal azonosítja.

5. Bárhová is indultok, egy-két könyvecske mindig legyen nálatok!

Séta, orvosi rendelő, hosszabb utazás, étterem… könyv mindig legyen a pelenkázótáskában! Szuper textil babakönyveket lehet már kapni csíptetővel, amit a hordozóra, babakocsira is lehet erősíteni. Ha hosszabb időt kell egy helyben tölteni pár percre már a legkisebbeket is leköti egy-egy csörgő-zörgő, színes könyvecske később pedig óriási könnyebbséget fog jelenteni, hogy egy hosszabb várakozás alatt már rutin szerűen kerül elő az aktuális kedvenc.

A további öt hasznos tipp a csaladinet.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.