Blog

Egy külföldi tanulmány arra világított rá, hogy azoknál a gyerekeknél, akiket szüleik erősen kontrolláltak, felnőtt korukra pszichés zavarok jelentek meg. Nem jó, ha a túl szigorú szülő erősen irányítani akarja a gyereket.

A bölcsőhalál vagy más néven SIDS (sudden infant death syndrome) leggyakrabban a csecsemők 2-4 hónapos korában következik be. Nem ismert a kiváltó ok, nincsenek olyan jelei, ami alapján megelőzhető lenne.
Magyarország 69. helyen áll a 2018-as boldogságtérképen a World Happiness Report éves jelentésében, bár a tendencia az előző évekhez képest javult, mégsem érezzük magunkat boldognak. A vizsgálatban 17–88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is.  Vajon hol lehet a hiba? Hogyan szabadulhatnánk ki saját magunk által állított kelepcéből és miként taníthatnánk meg ezt gyermekeinknek? A világ legboldogabb nemzete, a dánok szerint a megoldás kulcsa a „hygge” (ejtsd: hügge), a meghitt, odaforduló együttlét, a család és életmesék fontosságában,a gyermekek pszichológiai, érzelmi biztonságának megalapozásában rejlik. E témáról kérdeztük Polus Enikő,mentálhigiénés szakembert, aki legközelebb a szeptember 25-én megrendezésre kerülő ÉRTSD MEG c. érzékenyítő és edukációs konferencián ad elő a témában, ahova elsősorban a pedagógusokat várják.
Régi patika címerek, díszített edénykék, kémcsövek, kitömött állatok, gyógyszertároló fiókok, fiolák, mérőeszközök – elsőre kicsit unalmasnak hangzanak ezek, hiszen egy Patika Múzeumban, mi mást is lehetne a gyerekeknek bemutatni? Viszont a budai Várban található Arany Sas Patikamúzeumban új megközelítésből járhatjuk be a parányi Múzeum területét.
Minden család ismerheti, hogy gyerek nagy lendülettel kezd bele valamilyen sportfoglalkozásba vagy hangszertanulásba, néhány hét vagy hónap alatt azonban alábbhagy a lelkesedése, és közli, hogy nem szeretné tovább folytatni. A szülő ilyenkor nagy dilemmában találja magát.
A harag teljesen normális, sőt egészséges érzés, mely időnként mindenkit magával ragad. Ez a gyerekekre is igaz lehet. Fontos azonban megtanítani nekik, hogyan kezelhetik a haragjukat, hogyan fejezhetik ki az érzéseiket konstruktív módon.
2018. május 15-19. között a Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás, több mint 150 hangszerrel és rendhagyó énekórával várja a gyerekeket az Akvárium Klubban.
Anyává válni a legcsodálatosabb dolog, ami csak történhet egy nővel. Ám a napok gyorsan hetekké gyűlnek, a rokonlátogatások lassan megritkulnak, apa visszamegy dolgozni... te pedig ott maradsz kettesben a picivel a kis buborékotokban. Van néhány tippünk annak érdekében, hogy ne daráljon be egészen a "gyesbetegség".

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.