Blog

A HVG Extra Pszichológia Szalon következő eseményének vendége Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta, a Gyereknevelés dán módra és a Játék dán módra című könyvek szerzője és dr. Vekerdy Tamás. Bemutatják a híres dán módszert, vagyis azt, miként neveljünk életrevaló és kiegyensúlyozott gyereket.

Hogyan ne legyen szorongás, és mitől tud izgalmas kaland kezdete lenni a tanévkezdés? Természetesen kell ehhez az iskola, a tanár, a diák összehangolt működése, az élmények, a jó közösség, de mit tehetünk mi szülők ehhez hozzá?
A gyereknevelés legváratlanabb és fizikailag/szellemileg talán legnehezebb része az alvásmegvonás. Főleg, ha az évekig tart. Ha nem alszotok, akkor az egész nap is egyfajta ködfelhőben telik, türelmetlen vagy, a gyerek nyűgös és évek telnek el túlélő üzemmódban, amely az egész családra hatással van. A jó hír, az hogy ennek nem kell így lennie.
Lassan vége a nyárnak, amit mindannyian szívbemarkolóan fájdalmas eseménynek élünk meg, de talán a gyerekeket viseli  ez meg a legjobban. És bár biztos vagyok benne, hogy lurkóink nagy része izgatottan várja az első óvodai vagy iskolai napot, szívesebben töltené még a medence vagy tó partján az idejét. Ne csüggedjetek, szeptemberben még visszakóstolunk kicsit a nyárba!
A Magyar Kullancsszövetség elnöke, Dr. Kapiller Zoltán arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a kiszedett kullancsot nem szabad rögtön elpusztítani, illetve hogy ezek az állatok óriási járványtani erőt jelentenek.
Tanulmányok kimutatták, hogy a középső gyerekek gyakran kevésbé állnak közel a szüleikhez. És ez érthető is. Soha nem voltak az „egyetlen gyerek” kategóriában, mint a legidősebb gyerekek, viszont kiestek a babastátuszból, amikor megszületett a kistestvérük.
Az egyik legnehezebb dolog a kamasz gyerekek szülei életében, amikor a gyerek önálló bulizásba és alkoholfogyasztásba kezd. Mit tegyünk? Mikor tegyük? Egy biztos: lehetőleg már jóval előbb foglalkozzunk a kérdéskörrel, mint hogy a gyerek önállóan bulizni indul.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.