A középsőgyerek-szindróma megelőzése

A középsőgyerek-szindróma megelőzése

Tanulmányok kimutatták, hogy a középső gyerekek gyakran kevésbé állnak közel a szüleikhez. És ez érthető is. Soha nem voltak az „egyetlen gyerek” kategóriában, mint a legidősebb gyerekek, viszont kiestek a babastátuszból, amikor megszületett a kistestvérük.

Általában rövidebb ideig lehetnek babák és kevesebb szülői figyelmet kapnak. Gyakran valóban előfordul, hogy a középső gyerekek kevésbé állnak közel a szüleikhez, mivel kevesebb személyes idő jut a szoros gyerek-szülő kapcsolat kiépítésére – írta a Szülő 2.0 szerzője.

A középső gyerekek identitásválsággal is küzdenek amiatt, mert nem rendelkeznek konkrét szereppel a családban. Gyakran látják, hogy az idősebb testvér több kiváltságot és elismerést kap a teljesítményéért. A fiatalabb viszont nagyobb figyelmet és kevesebb kötelezettséget. Közben ők meg azon törik a fejüket, hogy vajon mit kellene tenniük, hogy különleges figyelmet kapjanak.

A kisebb szülői odafigyelésnek és az identitászavarnak a kombinációjaként a középső gyerek úgy éli meg, hogy kevésbé értékes, éppen ezért állandóan fel akarja hívni magára a figyelmet. Sajnálatos módon ez gyakran bosszantja a szülőket és rémülten felteszik a kezüket, ahelyett, hogy megértenék, hogy ez a viselkedés egy kiáltás a szorosabb kapcsolatért.

Érdekes, hogy amikor a középső gyerek az egyetlen fiú, vagy egyetlen lány a három gyerek közül, akkor nincs szó középsőgyerek-szindrómáról. Úgy tűnik, hogy az egyedülálló helyzetük, minthogy nincs másik ugyanolyan nemű gyerek a családban, egyedülálló érzést biztosít, míg, ha lenne ugyanolyan nemű, akkor ez a különleges státusz nem létezne.

Mit tehetsz a középsőgyerek-szindróma kialakulásának megakadályozására?

Tegyél meg mindent azért, hogy a középső gyerekeddel meg tudd erősíteni a kapcsolatotokat! Lehet, hogy már szuperközeli a kapcsolatotok. De, ha nem, vagy ha úgy látod, hogy a gyereked szenved, akkor gondolkozz el azon, lehet, hogy csak egyszerűen szorosabb szülői kapcsolatra vágyik. Győződj meg róla, hogy akkor is elismered az érzéseit, ha nem értesz vele egyet. Például lehet, hogy a középső gyereked nem ért azzal egyet, hogy a legfiatalabb különleges bánásmódban részesül, és ezt szóvá teszi neked. De tudnia kell, hogy te megértetted, amit mond.

Törekedj arra, hogy figyelj rá, tudasd vele, milyen értékes számodra, és legyél biztos benne, hogy tudja, te pontosan olyannak szereted, amilyen. Mindenekfelett értékeld a vele, kettesben töltött időt! Amikor a gyerekek a csontjaikban érzik, hogy szeretjük őket, akkor értékesnek is tartják magukat.

– Győződj meg róla, hogy a középső gyereked úgy érzi, hogy a családhoz tartozik és a család fontos, nélkülözhetetlen része.

– Bátorítsd a középső gyerekedet minden hobbijában, különösen, ha olyanba fog, amit a legidősebb nem csinál.

– Tanítsd meg a gyerekedet kiállni saját magáért.

– Győződj meg róla, hogy a középsődnek vannak olyan kapcsolatai, ahol ő a vezéregyéniség.

– Amikor a középső gyereked panaszkodik, hallgasd meg és legyél empatikus.

A teljes cikk a Szülő 2.0 oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.