Névtelen hősöket ismerhetünk meg

Névtelen hősöket ismerhetünk meg

A Jószolgálat-díj immár második éve jutalmazza azokat az önkéntes és hivatásos szociális munkásokat, valamint szervezeteket és közösségeket, akik kiemelkedő elhivatottsággal végzik áldozatos munkájukat a rászorulókért. Az idei évad nagykövetei Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő és Ónodi Eszter, Jászai Mari-díjas színésznő. Lackfi Jánossal és Tóth Simon Ferenccel, a díjat alapító Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagjával beszélgettek a Családháló oldalon.

János, honnan ered a te szociális érzékenységed? Egy költő „alapból” érzékenyebb embertársaira vagy neked van saját történeted?

Gyerekkoromban örömmel olvastam romantikus szerzőket, Jókait, Kemény Zsigmondot, Hugót, Scottot, Dickenst, és ezekben a könyvekben az olykor kissé teátrális lelki nemesség, szívjóság fokozottan jelen volt. Mostanában sikerült megfogalmaznom, hogy ami leginkább lenyűgözött akkoriban (a testi erőn és ügyességen kívül persze, végtére is sportoló voltam), az a sziporkázó spontaneitás és a torokszorító becsületesség keveréke. Irigyeltem, ha valaki visszakézből tud frappánsan válaszolni, és ha nehéz helyzetben képes felemelő döntést hozni. Fel kellett nőnöm hozzá, és megismernem hat saját gyerekem mellett a családban való természetes odaadást ahhoz, hogy rájöjjek, mindez az én életem része is lehet. Nem ártott persze feleségem, Juli elképesztő érzékenysége, illetve egy olyan közösség, a zsámbéki, ahol a komatál, a kalákában melózás, közös költöztetés, az egymás segítése mindennapos dolog.

Felhasználod költészetedet, saját közismertségedet is ennek a „mindennapos dolognak” a népszerűsítésére? 

Bölcsészembert arra trenírozzák, hogy amivel foglalkozik, teljességgel haszontalan a társadalom számára, inkább csak afféle lélek fényűzése, melyet örülhetünk, ha megtűr a világ. Ezzel szemben mivel szerencsés kiszemeltként kiléptem a reflektorfénybe, rengeteg megkeresés érkezik, hogy írjak bátorító, embereket megszólító szövegeket, mondjuk az Igazgyöngy Alapítvány, a 72 óra kompromisszum nélkül mozgalom, a Bátor Tábor, a Habitat for Humanity vagy épp a Máltai Szeretetszolgálat részére. Nagy ajándék, hogy rengeteg ilyen akcióban vehettem részt, és megtapasztalhattam a szó elevenítő erejét. Ahogy tud egy mondat évtizedekig, élethosszan fájni, sajogni a lélekben, ugyanúgy gyógyíthat is, megerősíthet bennünket.

És magánemberként? Szűkebb családi, baráti környezetedet is neveled erre? 

Gyermekeim tanúi annak, hogy így élünk, akár anyagilag is odaállunk fontos és jó ügyek mellé, lemondunk dolgokról mások kedvéért. Nem mintha jobbak lennénk bárkinél, hanem éppen mert nem igazságos megtartani a fölöslegünket, amikor más nyilvánvaló szükséget szenved. Azért kaptuk, hogy továbbadjuk. Az életünket is, az anyagiakat is. Kicsiként ez izgalmas kaland, kamaszként, felnőtt fiatalként nem mindig könnyű elfogadni, de hosszú távon talán kirajzolódik, hogy érdemes így vagy hasonlóan élni.

Miért vállaltad a Jószolgálat-díj támogatását?

Ebben a díjban minden mozzanat fontos. Az, hogy névtelen hősöket állít a középpontba. Az, hogy embereken segítő emberekről beszél, arról, hogy igenis minden helyzetben tehetünk valamit másokért. Az, hogy összefogás áll mögötte, hiszen a legnagyobb hazai jótékonysági szervezetek ülnek össze a díjak odaítélésekor. (…)

Az interjú folytatása a Családháló oldalán olvasható.