Ilyen, mikor összefog egy roma és egy nem roma magyar kislány

Ilyen, mikor összefog egy roma és egy nem roma magyar kislány

A bőrszín épp olyan, mint hogy valaki szőkének vagy kék szeműnek születik. A származása miatt mégis sok gyereket bántanak az iskolatársai.

Valczer Hajnalka fotográfus képei egyszerűen fogalmaznak meg egy olyan társadalmi problémát, amely része a mindennapjainknak. A képeket a 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon társadalomábrázolás, dokumentarista kategóriában állították ki – írta az nlcafe.hu.

„A képen Bódi Tina 9 éves roma kislány és Palotai Mandula 10 éves nem roma származású kislány látható. Tina Erdélyből költözött Magyarországra, és nem tagadja származását. Elbeszélése alapján nem roma gyerekekkel sokszor volt származása miatt konfliktusa, az iskolában és a játszótéren is egyaránt csúfolták vagy megfenyegették”

– mondta el Hajnalka, amikor a képen szereplő két lányról kérdezték.

A probléma – mint általában – nem a gyerekekkel van. Az átlagos, a sorból nem kilógó gyerek sem úgy születik, hogy eleve utál mindenkit, akinek más a bőrszíne, hanem nyilván a szülőktől, környezettől tanulja el a kirekesztést és ítélkezést azok felett, akik eltérnek az általa ismert átlagtól. Veszélyes, ha nem tanítjuk meg a gyerekeinket a toleranciára, jelentősen megnehezíthetjük vele az életüket, ha képtelenek arra, hogy másokat elfogadjanak.

A fotós a szülők feladatát emelte ki a képek mögött rejlő üzenetből:

A gyerekek bizonyos életkorban nem értik, érzékelik a társadalmi elkülönítést, és emiatt borzasztó fontos a szülő feladata. Megtanítani, érzékenyíteni kell őket. A fotósorozaton a főszereplő nem roma származású barátnőjével üzeni, hogy ők csak gyerekek, és bőrszínük, származásuk miatt nem érzik másnak magukat.

A fotós a képekkel szeretne kiállni a rasszizmus ellen, hogy ne olyan világban éljünk, amelyben egy gyereket a származása miatt atrocitások érnek a játszótéren vagy az iskolában. A változás pedig a szülőknél kezdődik, ott, hogy mennyire nevelik elfogadóvá a gyerekeiket. Hogy egy 9 éves kislánynak ne az legyen a fő konfliktusforrása a kortársai között, hogy milyen a bőrszíne.

A cikk az nlcafe.hu oldalon jelent meg, a fotósorozat képei is ott láthatók.

(Kiemelt fotó: Valczer Hajnalka)

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.