Koronavírus: mit mondjak, ha kérdez a gyerek?

Koronavírus: mit mondjak, ha kérdez a gyerek?

Miután a WHO világméretű egészségügyi vészhelyzetnek minősítette a koronavírus-helyzetet, és minden felületen (tévében, rádióban, az interneten, óvodai és iskolai beszélgetéseken) erről lehet hallani, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, a gyerekeinkhez is elérnek ezek a hírek. És nemcsak elérnek, hanem valóban foglalkoztatja is őket az, amit hallanak.

Reagálnak rá, beszélnek, kérdeznek róla, viccelnek vele, szorongnak, félnek miatta. Nagyon nem mindegy, hogy ha a gyerek hazamegy a kérdéseivel, újabb pánikkal, vagy épp az egyébként tényleg súlyos helyzet jelentőségét szándékosan kicsinyítő bagatellizálással találja szembe magát. A wmn.hu oldal Dr. Gyurkó Szilvia hasznos, gyakorlati tippjeit mutatta be egy hasonló helyzetre.

A természeti katasztrófák, egészségügyi vészhelyzetek, háborúkról és fegyveres harcokról szóló híradások a gyerekek számára különösen félelmetesek lehetnek, amire legjobban úgy reagálhatunk szülőként, ha beszélgetünk velük, nem tabusítjuk a témát.

Ehelyett érdemes őszintén, nyíltan, és persze a gyerek életkorának megfelelő mélységben foglalkozni a dologgal az otthoni beszélgetésekben. És az aggodalmainkat sem kell eltagadni, csak fontos, hogy a megerősítés legyen fókuszban.

1. Az alapszabály: figyeljünk oda a gyerekre!

Kérdezzük meg, hogy hallott-e a koronavírusról, beszélgettek-e róla az iskolában, mit mondtak a többiek stb. Figyeljünk arra, hogy milyen érzéseket fogalmaz meg a gyerek, illetve mit látunk rajta közben, hogyan beszél a témáról. Ezzel kapunk egy képet arról, hogy mi zajlik benne.

Már önmagában az odafigyelő szülői kérdések és a beszélgetés megnyugtatóan hat a gyerekre, ha engedjük, hogy szabadon kiadja, ami benne van.

Szülőként elsődlegesen nem az a dolgunk, hogy közegészségügyileg részletes információkkal lássuk el a gyereket, hanem az, hogy megerősítsük a komfort- és biztonságérzetét.

Lehetőséget kell adnunk arra, hogy a negatív érzéseket megfogalmazhassa, és persze arra, hogy kérdezhessen.

2. Próbáljunk higgadtan, megerősítően és megnyugtatóan beszélni!

Teljesen oké, ha a szülőben is félelem, aggodalom és bizonytalanság van az egész helyzettel kapcsolatban. A saját érzéseinkből ki lehet hangosítani a gyerek előtt néhányat azokból, amik számára is érthetők, figyelve arra, hogy mellétegyünk egy őszinte megerősítő gondolatot is. Például:

„Aggódom, hogy mekkorára nőhet a járvány, de látom, hogy a hatóságok mindent megtesznek a védelmünk érdekében, és ez megnyugtat.”

Vagy: „Bizonytalan vagyok abban, hogy mit jelent ez a fertőzéshullám, de a hatóságok folyamatosan tájékoztatnak minket, és ez jó.”

Kerüljük az általánosító, túlzó megjegyzéseket, mert a gyerekek számára ezek nagyon félelmetesek.

Ha lehet, ne mondjunk ilyeneket, hogy „Mindenki csak kapkod”, vagy „Senki nem tehet igazából semmit”, vagy „Ki vagyunk szolgáltatva”, vagy „Nem tudunk semmit”.

De általánosító, túlzó, felületes biztatásokat se mondjunk („Nem lesz semmi baj”; „Nem kell aggódni”; „Nem történt semmi”), mert igazából azokat még a gyerekek sem veszik be. Ráadásul ezekkel lezárjuk a beszélgetéseket, és nem segítjük a gyereket abban, hogy a saját érzéseit, aggodalmait, félelmeit elmondhassa nekünk.

3. Figyeljünk arra, hogy valóban csak a tényeket mondjuk el neki!

Az álhírek, megbízhatatlan forrásból származó információk hatalmas károkat okozhatnak ilyen helyzetben. Hiteles, megbízható forrásból származó adatokat, tényeket mondjunk csak a gyereknek – a közösségi médiában terjedő „beszámolók, bennfentes hírek stb.” nagyon gyakran kamuhíradások, és inkább a pánikkeltés eszközei, nem pedig a tájékoztatáséi.

Felnőtt, gondolkodó emberként a te felelősséged, hogy ne ülj föl a hisztériavonatra, maradj higgadt, és hiteles forrásokból tájékozódj.

A cikk folytatása még több tippel és hasznos példával a wmn.hu oldalon olvasható!