Művészetterápia – avagy kamaszcoaching, saját élmény a suliról a Tűzoltószertárban, Kapolcson

Művészetek Völgye

Művészetterápia – avagy kamaszcoaching, saját élmény a suliról a Tűzoltószertárban, Kapolcson

Silye Juli évek óta szerves része, kiállítója a Művészetek Völgye programjának, egyedi stílusú képei mindig egy-egy társadalmi kérdésre világítanak rá, ötletesen, egyedi módon. Juli „nemcsak” művész, hanem elszánt művészetterapeuta is, aki szereti, ha  a közönség reflexiói, benyomásai kimondásra kerülnek. Julival már sokszor dolgoztunk együtt a Felelős Szülők Iskolája programjain, hiszen a művészet, a képek, a vizuális elemek egy fantasztikus út a gyerekekhez, kamaszokhoz, ami megérinti Őket, pláne, ha olyan témába vágunk bele, mint idén Kapolcson, ami nem más, mint az iskola, a suli, a diákévek. Kinek ne lenne egy sztorija, a tanárokról, egy fegyelmiről, egy osztálykirándulásról, szerelemről, ami az érzelmi skála bármelyik végén elhelyezkedhet…

 

 

No, hát ezekről szervez foglalkozásokat a Művészetek Völgye időtartamában Juli, ahova én is meghívást kaptam, mintahogy az eseményben megfogalmazásra kerül „feketeöves kamaszcoach” július 20-án délután 15 órakor arra teszünk kísérletet, hogy a képek segítségével egy rendhagyó tréninget tartsunk, kimondva, megalkotva az iskolai évekből hozott sztereotípiákat, megdönthetetlen vagy épp megdönthető evidenciákat, hogy az érzelmi skálán berajzoljuk, megfogalmazzuk, hogy miként éltük meg ezt az időszakot, bebábozódva, harsányan, megnemértetten…

A coaching, a sportmentáltréning és a művészetterápia eszközeivel, módszereivel játszunk, alkotunk közösen.

 

Ezekről beszélgettünk a Rádió Bézsben futó Kamaszokkal suttogó című műsoromban, hogy az önkifejezés, a vizuális ingerek, a hozott szokások, behuzalozások mennyire írhatóak át, felül.

A műsorban vendégem volt egy kedves, épp érettségin túl lévő kamasz is, aki a saját megéléseit hangosította ki.

Témafelütésnek, ráhangolódásnak nagy szeretettel ajánlom adásunk podcast elérését:

 

Kamaszokkal suttogó – Művészet-Terápia címmel

itt: https://www.youtube.com/watch?v=MofwHkE5yNs&t=4s

 

Művészetek Völgye

 

Hogyan segít a művészet az érzelmeink feldolgozásában, az önkifejezésben és a másokhoz való kapcsolódásban? Mi történik egy művészetterápiás foglalkozáson? Milyen hatással van ránk az alkotás – akár nézőként, akár készítőként? Ebben az inspiráló videóban vendégeink: Silye Júlia, művészetterapeuta 🎓 Török Réka, egy érettségiző művészeti iskolás diák

Témáink között:  Hogyan formálnak minket a karakterek, színek, benyomások? Milyen a hétköznapi művészet, és hogyan lehet eszközzé az önismeretben, coachingban? Hogyan érzékeli máshogy a művészetet a Z-generáció és a szüleik? Mit ad egy közös alkotás vagy vizuális élmény – és hogyan épül fel egy ilyen esemény? És természetesen szó lesz Kapolcsról, a Művészetek Völgye egyik legkülönlegesebb helyszínéről – a Tűzoltószertárról –, ahol Juli alkotásai életre kelnek, és az “iskola/suli” témakörében közösen alkothattok is!

 

Művészetek Völgye

 

Ha érdekel a művészet, az önismeret, vagy egyszerűen csak szeretsz elmélyülni színek, érzések és gondolatok világában, akkor ezt a beszélgetést imádni fogod!

Juli kapolcsi eseményeit itt találod: https://www.facebook.com/silyejuli/events

Minden, ami Művészetek Völgye, tánc, zene, itt: www.muveszetekvolgye.hu

És álljon itt egy kis ajánló, magától az alkotótól, Silye Julitól a www.napocska.hu – ra adott interjújából:

„Minden nap tartunk workshopokat, illetve szombatonként kettőt.

Délután 15 órától lesznek a foglalkozásaink. Az első nap ünnepélyes keretek között, egy rögtönzött “évnyitóval” nyitjuk meg a  „Suli” című kiállításomat Káli Kata improvizációs színésszel. Egy interaktív performanszra hívjuk a résztvevőket, amelyek szintén az iskolás élményeinkre alapulnak. (Ez 18 órakor lesz.)

Aki szeretne részt venni egy különleges “énekórán”, az mindenképp jöjjön el Földi Veronika jazz énekesnő és Varga Zsuzsa művészetterapeuta, énekesnő foglalkozására.

Nirnsee Krisztiánnal idén is tartunk az ittésmostban dalírós „spontán dalömlést”, amit most a suli témájához igazítva, Rocksulinak hívunk. Téma: a suli…

 

Művészetek Völgye

 

A daloknál, éneklésnél maradva fontos megemlítenem Molnár Emese /Jamese jelenlétét is, akivel a jelenlévők segítségével elkészítjük közösen az új világ “Tábortűzes playlistjét”. Ezt egy valós jelenet ihlette: múlt nyáron fiatalokkal és gyerekekkel, tábortűz körül ültem, és azt vettem észre, hogy már nincs meg ez a fajta élmény, hogy közösen énekeljenek, nincsenek közös dalaik. Ezt az élményt viszem tovább Emesével egy új “playlist” kialakításával.

A Padfirka program a szerintem mindenki számára ismerős helyzetből indul ki:, amikor az órákon remekművek születtek a padokon, tankönyvekben, füzetlapaszéleken. Ezt az érzést szeretném visszahozni, hogy alkossunk újra önfeledten tankönyvek szélére, padra és ha kell tanórát is szimulálunk, ha úgy könnyebben megy a firkálás, rajzolás.

 

Művészetek Völgye

 

A Kamaszokkal suttogó programban Tibenszky Moni Lisával művészetterápiás eszközökkel közelítünk a “belső kamaszunkhoz”, amikor kritikusak voltunk és megkérdőjelezőek. Úgy vélem, mivel folyamatosan változunk, és a világ is körülöttünk, ebbe a létmódba időről időre érdemes visszatérni, amikor rákérdezünk az evidenciákra. Most teret adunk ennek is.

Old school vs. New school programunkon a tinédzserek maguk, akik hallatják a hangjukat, akik alkotáson keresztül jelzik, hogyan érzékelik a világot. Ezt a workshopot ők tartják, a suli témakörből kihagyhatatlanok, érdemes lesz részt venni.

De lesz még “Filozófia fakt.” is Csonka Liberta és Vékony Délia filozófusokkal.

 

A “jövőálló” iskolarendszer témájában alkotunk és kapcsolódunk is Dr. Henn Péterrel, a Creascola Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium alapítójával és persze a jelenlévőkkel.

Osztály, vigyázz! – című workshopunkat Németh László és Jozifek Zsófia művészetterapeuta vezetik, amelyen kreatív önismereti gyakorlatokon dolgozhatjuk fel a személyes iskolai élményeinket.”

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.