Nem kegyetlenség magukra hagyni az erdei árvákat

Nem kegyetlenség magukra hagyni az erdei árvákat

A tavasz beköszöntével és a természet újjászületésével az „erdei bölcsődék” is egyre népesebbé válnak. Túrázás, kirándulás során mind gyakrabban lehet kis vadállatokra bukkanni. Mit tegyünk ilyenkor? Hagyjuk magára vagy vigyük biztos helyre? Íme néhány fontos tudnivaló ilyen esetekre.

A Budakeszi Vadaspark munkatársainál épp a napokban adtak le egy erdőben „talált” kis vadmalacot, egy nyestkölyköt és egy kis mókust, de a vadonban talált őzgida, madárfióka, vagy kis sün sem ritka ilyenkor.

Az újszülötteket jelenleg édesanyjuk helyett a vadaspark munkatársai nevelgetik és kecsketejjel táplálják, ami jócskán eltér a természet rendjétől. A Budakeszi Vadaspark ezért mindenkit arra kér, hogy ne szedje össze az árvának hitt kisállatokat.

Fokozott figyelem és távolságtartás

A Budakeszi Vadaspark szakemberei arra kérik a természetjárókat, hogy az áprilistól júniusig tartó időszakban fokozott éberséggel járjanak, hiszen ilyenkor születnek többek között a madárfiókák, a kis sünök és az őzgidák.

A gondoskodó édesanya távollétében a jóhiszemű állatrajongóknak könnyen megeshet a szívük a fűben csendesen várakozó, „árvának” vagy „magukra hagyottnak” vélt kicsinyeken, akiket első felindulásból előszeretettel simogatnak, pátyolgatnak, netán haza is visznek. A kisállat „elhagyatottságának” megítélése azonban a tapasztalt és kompetens állatgondozó szakember feladata, hiszen ezek a csöppségek legtöbbször nem szorulnak segítségre, sőt, összeszedésük könnyen az állat pusztulásához vezethet.

Az őzeknél és a szarvasoknál például az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, és az emberi beavatkozást, például a simogatást, ölbe vételt követően az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.

A mókusok az erdők világán túl kifejezetten kedvelik a zsúfoltabb városi környezetet is: nagyobb parkokban akár többedmagukkal is jelen vannak. Azonban ha emberi közelséget éreznek, a fák aljánál keresnek menedéket és rejtőzködő üzemmódjuk során elesettnek, elhagyatottnak tűnhetnek, ezért sokan megsajnálják őket és segíteni szeretnének rajtuk.

A cuki, csíkos vadmalacok esetében biztosak lehetünk abban, hogy az utódjait harciasan, felbőszülve óvó koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem bölcs dolog megközelíteni, vagy kézbe venni a csöppségeket.

Bármennyire is úgy tűnhet, hogy emberi segítségre szorulnak ezek az állatok, álljunk ellen a kísértésnek!

Nem fog tudni kommunikálni a többiekkel

Az anyjától elszakított kisállat, főleg ha vadon élő állatról van szó, nem lesz visszaengedhető a természetbe, nem tanulja meg a fajtársaival való kommunikációt, sőt a természetes félelemérzet is elveszik belőle, így pedig könnyebben prédává válhat. Az első és legfontosabb szabály, hogy ne nyúljunk az árvának hitt kisállatokhoz, tartsuk tiszteletben a természet rendjét – hangsúlyozta Jóba Katalin, a Budakeszi Vadaspark állatgondozója.

Nagy szaktudást igényel

A Budakeszi Vadaspark állatgondozói jelenleg egy 4 hetes nyestet, egy 8 hetes mókust és egy 2 hetes vadmalacot nevelnek kézből, akiknek még legalább 2-3 hónapig az anyjuk mellett lett volna a helyük. A kisállatoknak a langyos kecsketej és az állatgondozók áldozatos munkája és szakértelme biztosítja a túlélést és az új esélyt az életre, azonban megfelelő felkészültség és tudásanyag nélkül a vadállatok kézből nevelése nem lehet sem eredményes, sem kellően megalapozott, sem felelősségteljes. A vadon élő állatok ráadásul sokkal több odafigyelést, törődést, nevelést és türelmet igényelnek a háziállatoknál, ami bizony még egy sokat látott szakember számára is megterhelő feladatot jelenthet a mindennapokban.

A kézből nevelt kisállatokkal ezen kívül folyamatosan foglalkozni kell, mert természetükből adódóan rosszul tűrik a bezártságot, ráadásul a vadállatok ivarérett korukban ösztönösen ki akarnak szabadulni és felfedezni a világot, ami pedig – miután nem szoktak erdei környezethez – szinte lehetetlen számukra.

Budakeszi Vadaspark ezért arra kéri a természetjárókat, hogy ne bolygassák a természet rendjét, és ne nyúljanak az elárvultnak hitt, a vadonban látszólag magukra hagyott kisállatokhoz! Óriási károkat okozhatnak vele, az otthoni nevelésük szinte kivitelezhetetlen, a Budakeszi Vadaspark pedig csak rendkívüli esetben és korlátozott számban tud befogadni kisállatokat.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.