„A személyes példamutatás a legfontosabb!”

„A személyes példamutatás a legfontosabb!”

Az ortopéd-gerincsebész arról beszél, milyen a jó és a rossz tartás, és mit tehetnek a szülők, hogy az okoseszközök túlzott használata okozta tartásbeli gondokat megelőzhessék.

A TanTrend Dr. Erbszt András ortopéd-gerincsebésszel beszélgetett a helyes tartásról, az okoseszköz-használat veszélyeiről és arról, hogy mit tehet egy szülő a gyereke egészségéért.

Definiálható-e valahogy a helyes tartás? Hogyan tartsa magát a gyerek? Hogyan tud segíteni ebben egy szülő? 

A helyes, normális testtartás úgy néz ki, hogy egy képzeletbeli függőleges egyenes vonalat húzunk, mely a fülünknél kezdődik, érinti a vállat, csípőizületet, térdeket és a külboka magasságában végződik. Amennyiben a vonal valamennyi pontot érinti, ideális a tartásunk. Természetesen nem lehet így egész nap lenni. Egy székben ülve egy ideig lehet figyelni, hogyan tartjuk magunkat, de utána könnyen elkényelmesedünk. Az valóban fontos, hogy egy viszonylagosan egyenes, függőleges tartásunk legyen huzamosabb időn keresztül. Ha ez nem így van, különösen magas, vékony embereknél, olyan terhet ró a gerincoszlopra, különösen az alsó szakaszon, hogy az előbb-utóbb problémákat fog okozni.

Hogyan hat az okos eszközhasználat a gyerekek tartására?

Csodálatosan. (Ironizál.) Nekem van egy 16 éves fiam, aki sokat lóg a neten, így pontosan látom, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a mai fiatalok.

Alapvetően az okos eszközöknek is van egy evolúciója, sajnos. Ami oda vezet, hogy ugye voltak az asztali számítógépek, amikor még valamennyire lehetőségünk volt úgy beállítani az eszközöket ergonomikusan, hogy körülbelül az egyenes tartást segítse a használatuk. Aztán később jöttek a laptopok, ott már nem különült el a billentyűzet és a monitor, ez egy kényszertartást eredményezett, majd jöttek a tabletek, telefonok, vagyis most már egy egészen kicsi bigyót nézünk, előre hajolt nyakkal, egészen borzalmas tartásban. Ez a fajta evolúció az ember számára követhetetlen, és ami egészen biztos, egészségtelen is.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük ezeket a veszélyeket, ha már az okoseszközt nem vehetjük ki a gyerekünk kezéből, mert már ott van, odaadtuk neki? Hogyan lehet arra nevelni, rávezetni esetleg őt, hogy helyes tartással nyomkodja a telefonját?

Amit mondani fogok, az nem lesz feltétlenül szimpatikus. Azt gondolom, hogy a személyes példamutatás a legfontosabb. Ezt minden szülő a lelke mélyén tudja, de a valóságban sokan nem alkalmazzák. Nem azon kell gondolkodni, hogy a gyerek miért a telefonját nyomogatja, és miért nem focizik, hanem azon, hogy mit lát tőlünk. Tehát az a szülő, aki hazamegy és egy üveg sörrel a kezében nyomogatja a televízió távirányítóját, az ugyanazt csinálja – csak kevésbé korszerű módon, mint az a gyerek, aki a világgal kapcsolatot keresve próbál ugyanúgy „gombokat” nyomogatni egy telefonon. Szerintem a legfontosabb nem az, hogy tanítsuk meg őket arra, hogy szépen, egyenes tartásban nyomkodják a gombokat 23 órán keresztül, hanem vegyünk fel velük kapcsolatot. Csináljunk közös programokat.

A gyereknek lehet, hogy unalmas kirándulni menni, de menjünk le vele focizni, játszunk vele, sportoljunk közösen. Ezek nagyszerű lehetőségek. Ha a gyereknek jó ajánlatot teszünk, tehát nem azt mondjuk, hogy nézzük meg együtt azt a filmet, amit én szeretnék megnézni, hanem megkérdezzük, hogy ő mire vágyik, és a programkínálatból olyasmit választunk, ami mozgással jár, akkor biztos vagyok abban, hogy ezzel tesszük a legjobbat. A gyerekek is ki vannak éhezve az ilyen fajta kapcsolatra. Tehát nem a gyerek tehet arról, hogy ő 23 órán keresztül nyomkodja a gombot, hanem mi.

A teljes interjú a TanTrenden olvasható.