Ebből a 7 dologból ismerheted fel az introvertált gyereket

kínai kislány fekszik a földön

Ebből a 7 dologból ismerheted fel az introvertált gyereket

Vannak gyerekek, akik inkább elvonulnak magányosan játszani ahelyett, hogy az iskolatársaikkal bandáznának, közben igazán mély gondolataik vannak, és szeretnék megismerni nemcsak a saját maguk, de a környezetük működését is.

Ők az introvertáltak, akik inkább a saját értékrendjüket követik, és nem akarnak mindenáron beilleszkedni egy közösségbe – írta a Dívány.

Bár a mai világban az introvertáltak hátrányban vannak a nagydumás és nyomulós extrovertáltakkal szemben, ettől még ugyanannyira értékesek, mint bárki más. Szülőként fontos, hogy felismerjük, ha gyermekünk közéjük tartozik, mert számos kellemetlen élménytől és kiborulástól megkímélhetjük őt (és magunkat), ha nem kényszerítjük bele olyan helyzetekbe, amelyekben nem érzi jól magát. Noha nem minden introvertált ember ugyanolyan, a Psychology Today összegyűjtött hét olyan jellegzetességet, ami általában az ilyen gyerekeknél megfigyelhető.

Nagyon gazdag belső világa van

Szereti a képzeletbeli játékokat, gyakran játszik egyedül vagy maximum egy-két társával. Szeret elvonulni a szobájába, és zárt ajtók mögött olvasni, rajzolni vagy épp számítógépes játékot játszani.

A gazdag belső világ sajnos kétélű fegyver, ugyanis emiatt gyakran úgy érzi, elidegenedik a többiektől. A szülőknek ezért felelősségük megtanítani a gyermeküknek, hogy az ő különcsége hogyan válhat erősséggé.

Választ keres az élet nagy kérdéseire

Az introvertált gyerek nem fél a nagy kérdésektől. Tudni akarja, valami miért van úgy, ahogy. Meglepő módon már egészen kicsi korban képes arra, hogy kívülről nézze a saját viselkedését. Szeretné megérteni nemcsak saját magát, de mindent és mindenkit, aki körbeveszi őt.

Először megfigyel, aztán cselekszik

Általában először szereti tanulmányozni a játékot, mielőtt beszállna. Néha úgy tűnhet, hogy hezitál vagy túl óvatos, amikor új helyzetbe kerül. De otthon, ahol biztonságban érzi magát, bátrabb és beszédesebb lehet.

Nem akar mindenáron beilleszkedni

A döntéseit általában a saját értékrendje szerint hozza meg, ahelyett, hogy követné a tömeget. Ez egy nagyon pozitív hozadéka lehet az introvertáltságnak, hiszen kevésbé van kitéve a külső hatásoknak, és nem tesz meg valamit csak azért, hogy beilleszkedjen.

A felsorolás folytatása és az extrovertált gyerekek jellemzői a Dívány oldalán olvashatók.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.