Hová tűnik az akarat?

Hová tűnik az akarat?

A szülők gyakran panaszkodnak kicsi gyermekeikre, hogy szörnyen akaratosak – egyesek ezt már a pólyában látni vélik. Ám ahogy telnek az évek, ez a panasz fokozatosan a visszájára fordul. Tizenévesek szülei szerint már inkább az a probléma, hogy a gyerek mintha semmit nem akarna, nincs akaratereje, kitartása, semmi iránt nem mutat komoly érdeklődést.

A Mindennapi Pszichológia cikke szerint ezt a pedagógusok többsége is kész megerősíteni. „Tudna, ha akarna” – halljuk gyakran a fogadóórán vagy a szülői értekezleten a pedagógusoktól, amikor gyengébben teljesítő gyerekekről beszélnek.

Sokan úgy vélik, ez a mérhetetlen akarathiány kifejezetten a modern kor, azon belül is jelen világunk problémája. Van, aki a sok ingert, mások a túl sok szórakozási lehetőséget, megint mások a szülők erélytelen nevelési attitűdjét teszik felelőssé – de akad, aki táplálkozásunk hiányosságaiban véli felfedezni e probléma gyökerét.

Fejlődési jellemző

Ha a jelenségről levesszük a „káros” vagy „beteges” címkét, és képesek vagyunk más szempontból rátekinteni, máris látszik, hogy az átmeneti akaratgyengeségnek látszó viselkedés nem valamilyen súlyos rendellenesség, sokkal inkább egy fejlődési jellemző, amely adott életszakaszban minden generációban megjelenik.

A serdülőkor egyik fő feladata, hogy az ember megtalálja élete célját, értelmét, ráleljen a neki legmegfelelőbb tevékenységformára, érdeklődési területre. Ennek a „kereső” időszaknak szükségszerű velejárója, hogy a fiatal számos területen kipróbálja magát, megismer új dolgokat, és ezek között válogat. Ez a folyamat nem kedvez az akaraterő egyetlen témához vagy tevékenységhez történő „lehorgonyzásának”.

Sikerül-e visszanyerni az akaratot?

Az is kétségtelen, hogy a mai fiatalok lehetőségei jóval szélesebbek, mint korábban, így ez a figyelem-szétforgácsolódás gyakran hosszabb ideig áll fenn – ezért beszélnek a szakemberek napjainkban elhúzódó serdülőkorról. El kell fogadnunk tehát, hogy a fiatalok csapongó érdeklődése, látszólagos akaratgyengesége a fejlődés velejárója. Ez persze nem jelenti azt, hogy mivel ez természetes folyamat, nem érdemel figyelmet és törődést. Az igazi kérdés egy fiatal életében az, sikerül-e végül megtalálnia, ami igazán érdekli, el tud-e köteleződni egy terület mellett, és abban képes-e valódi kitartást, akaraterőt felmutatva előrejutni? A sikeres fejlődés több más tényező mellett nagyrészt a neveléstől függ…

Hová tűnik – és miért nem tér vissza – a kisgyermekkori akarat?

A szülők nevelési elvei és gyakorlata sokat változott az elmúlt száz évben. A legnyilvánvalóbb különbség talán abban van, hogy milyen jogokkal és lehetőségekkel rendelkezik egy mai gyerek a régebben élt társaihoz képest. A 20. században egyre inkább elterjedtek azok a nevelési elvek, amelyek rámutattak a gyermekkor egyediségére, értékére – arra, hogy a gyereknek a felnőttétől eltérő igényei vannak.

Mára azonban ez a folyamat mintha kezdene a visszájára fordulni. A „gyerekség” egyedi jellege ismét eltűnni látszik – ám most nem abban az értelemben, mint a századelőn, hanem úgy, hogy a mai gyerekek szinte kiskoruktól kezdve a felnőttekéhez hasonló jogokat és lehetőségeket kapnak a családban. Az „eltűnő gyermekkorral” kapcsolatos tanulmányok szerint ennek a „felnőttesítésnek” számos negatív következménye lehet. A korán megkapott nagy önállóság és szabadság sok esetben csökkenti a gyerekek biztonságérzetét, az ésszerű korlátok és keretek hiánya szorongást, magárautaltság-érzést eredményezhet.

Nem mindegy, hogyan reagál a szülő

Ezzel párhuzamosan azonban azt is megfigyelhetjük, hogy a szülők a kicsi gyerekekre jellemző akaratosság csökkentését nevelési célnak tekintik. Sokan úgy vélik, hogy a gyereknek mielőbb meg kell tanulnia, hogy nem érhet el mindent. Ez persze alapvetően helyénvaló is volna – a probléma főként abból adódik, hogy gyakran erőszakkal, tiltással állítják le az akaratos viselkedést, ahelyett, hogy a nevelés fáradságosabb útját választva megtanítanák gyermeküket az akarat terelésére, irányítására.

Akarat és akaratosság

Ezen a ponton el is érkeztünk a harmadik kérdéshez: mit lehet tenni azért, hogy az akarat, az erőfeszítésre való képesség – és a hozzá kapcsolódó kitartás – megmaradjon és/vagy kialakuljon a gyerekekben, fiatalokban? A kulcs ebben az esetben is a nevelés – annak minden értelmében.

A tapasztalat azt mutatja, ha egy gyerek elé nem állítanak felesleges vagy értelmetlen korlátokat a hétköznapokban, ha megszokja, hogy a célok és eszközök megbeszélés tárgyát képezik, és lehet velük kapcsolatban egyezséget kötni, sokkal ritkábban folyamodik a hisztizés eszközéhez. Ez persze jóval időigényesebb, a szülőtől is sokkal több türelmet igénylő módszer, mint a tiltás vagy más „rövidre záró” eljárások.

Példák

Ha a gyerek “én akarom” próbálkozása nem sikerül: a szülő választhatja azt a megoldást is, hogy egy kis magyarázattal, apró segítséggel (pl. megmutatja a macin, mit kéne csinálni) az újrapróbálkozásra bátorítja a gyereket, türelmesen kivárva a következő kísérlet eredményét. Ezzel jelzi számára egyrészt azt, hogy a kudarc nem probléma, hanem a tanulási folyamat része, másrészt, hogy bízik benne. Ha rendszeresen ezt a kissé időigényesebb, több türelmet követelő utat választja, már ez elősegítheti a kitartás, az akarat fennmaradását.

Akaratosság hisztiként: életkorilag teljesen normális, ha egy kisgyereknek nagyon kell egy játék, vagy nagyon akar valamit megfogni, elvenni stb. A probléma a választott elérési móddal van. Nem azt kell megértetni vele, hogy úgysem kapja meg, amit akar – hanem azt, hogy más módon kell ezt elérnie.

Na tényleg nem szabad: Ha maga a cél nem lehetetlen, nem veszélyes (és végül is megkaphatná), akkor segítsünk neki megtalálni a legmegfelelőbb módot. Ám ha veszélyesnek ítéljük, vagy ésszerű okból nem akarjuk engedni a cél elérését, akkor azt kell elmagyaráznunk, van értelmes oka annak, hogy ezt nem érheti el, próbáljon más célt kitűzni – vagyis a puszta tiltás helyett ajánljunk egyezséget vagy alternatívát. A kisebb „akarások” esetén is hasonlóan járjunk el, hogy az események ne vegyenek drámai fordulatot (pl. egy bevásárlóközpontban). S ha mégis, akkor ebben a helyzetben is a szeretetteli, elfogadó, nyugodt, de határozott odafordulás segíthet.

A cikk folytatása a tanult tehetetlenségről és az akarat edzéséről a Mindennapi Pszichológai oldalán olvasható.