Játék a pénzzel – a felelős pénzkezelés iskolája

játékos tanulás - a felelős pénzkezelés iskolája

Játék a pénzzel – a felelős pénzkezelés iskolája

Sokan nem is gondolnák, hogy a gyerekek pénzügyi tudatosságra nevelése egészen kicsi korban elkezdhető, ugyanis már 2-3 éves koroktól kezdve képesek a játékokon keresztül megérteni ezeket a folyamatokat.

Természetesen mindezt nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan mi felnőttek beszélgetünk erről a témáról. Sokkal inkább érdekes játékokon keresztül értik meg gyermekeink, hogy milyen nagy jelentősége van a pénzügyi ismeretek megszerzésének.

Nekünk, szülőknek pedig fontos belátni, hogy a korai tapasztalatoknak köszönhetően mennyivel előrébb lesznek gyermekeink az életben.

Azonban ennek a tudásnak az átadása sok esetben teljes mértékben a szülőkre hárul, hiszen az óvodában és az iskolában a pénzügyi tudatosságról meglehetősen kevés szó esik.

 

Miért érdemes ezt már gyermekkorban elkezdeni?

Gondoljunk csak bele, mennyi pénzügyi döntést hozunk meg mi is nap, mint nap. Hogyan gazdálkodjunk a havi fizetésünkkel? Mire költhetünk és mi az, amire spórolnunk kell? Vegyünk fel hitelt vagy sem, és ha igen, melyiket válasszuk?

Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk az életben, elengedhetetlen a pénzügyi tudatosság. Gyermekünk elsősorban a mi példánkat veszi majd alapul és úgy kezeli a pénzt és az ezzel kapcsolatos döntéseket, ahogyan azt mi is tesszük.

Éppen ezért fontos, hogy a pénzügyi döntéseink előtt mi magunk is mérlegeljünk, tervezzünk és figyelembe vegyük az előnyöket és hátrányokat, hiszen ezek befolyásolják a jövőnket – és akár gyermekünk pénzügyi attitűdjét – is.

 

tudatos pénzhasználat - a felelős pénzkezelés iskolája

 

Hogyan neveljük gyermekünket pénzügyi tudatosságra?

A fentiekből láthatjuk, hogy a pénzügyi nevelés igen nagy hatással van gyermekünk jövőjének alakulására. Mindezt érdemes már az óvodás korban elkezdeni, bár a iskolás évek elején sem vagyunk még elkésve ezzel.

Ebben a korban a gyerekek még nagyon könnyen tanulnak, de mindenképpen érdemes a játékos oldaláról megközelítenünk a pénzgazdálkodást.

Az óvodás korú gyerekek egyik nagy kedvence a bevásárlós játék, ahol a képzeletbeli boltban különféle dolgokat vásárolnak, ezzel is tanulva a pénzkezelést. Gyakorolják a számolást és azt is, hogy a meglévő pénzük nem biztos, hogy mindenre elég.

Ebben a korban kezdhetjük meg a zsebpénz bevezetését is, persze mértékkel. Egy szép perselyben gyűjtögetve megmutathatjuk nekik, hogy egy kis spórolással akár nagyobb játékokat is megvehetnek, amire nagyon vágynak.

Fontos, azonban figyelnünk arra is, hogy megtanuljunk nemet mondani egy-egy túlzó kérésre. A többi gyerekkel együtt játszva ugyanis előfordulhat, hogy olyan dolgok megvásárlására kérnek minket, ami a másik kislánynak vagy kisfiúnak már van.

Az ilyen alkalmak kiváló lehetőséget adnak arra, hogy megtanítsuk nekik, hogyan kell mérlegelni a pénzügyi döntések előtt és hogyan lehet spórolni egy-egy játékra. Ezáltal megtanulhatják értékelni a pénzt és annak fontosságát, illetve képesek lesznek mérlegelni is a későbbiekben.

Kisiskolás korban már mindez sokkal jobban előtérbe kerül, hiszen a zsebpénzből tízórait vehetnek és már a saját bőrükön tanulják meg, mire elég a pénzük.

A pénzügyi tudatosságot segíti az is, ha az otthoni boltos játékot kipróbáljuk a valóságban is. Néhanapján engedjük, hogy önállóan vegyenek meg valamit a boltban, amit szeretnének.

Ami pedig biztosan elnyeri gyermekeink kedvét, azok a társasjátékok, ahol a legtöbb ismeretet tanulhatják meg a pénzkezelésről, a takarékoskodásról és valós következmények nélkül tapasztalhatják meg rossz döntéseik hatását.

 

társasjáték - a felelős pénzkezelés iskolája

 

Játszva tanítsuk meg az alapokat!

Amíg kiskorban még csak távolról létezik gyermekeink számára a pénz és a gazdaság működése, addig kamaszkorra már sokkal valóságosabbá válhat mindez a számukra.

Ebben a korban már önállóan vásárolnak, zsebpénzt kapnak, maguk dönthetik el, mire költik a szülinapra kapott pénzt. Ezért is olyan fontos, hogy tudatosságra tanítsuk őket.

Ma már több olyan társasjáték közül is választhatunk, amik a való élethez hasonlóan mutatják meg a gyerekeknek a pénzkezelést és az előttük álló üzleti döntéseket.

Az egyik nagy klasszikus, az Élet játéka, ahol a gyerkőcök megtanulják a pénz kezelését, mit jelent spórolni és hogyan nyerhetnek, ha mindezekben ügyesen gondolkoznak. A társasjátékban az élet meghatározó eseményeiben kell dönteniük, így a házasság, a karrierválasztás, a házvásárlás vagy a nyugdíjazás is szerepet kap benne. A játékot 8 éves kortól ajánlják, a végén pedig az nyer, aki a legtöbb pénzt tudta összegyűjteni.

A Monopoly nevű társasjáték is a pénzügyi tudatosságról szól és közérthető módon adja tudtára a gyerekeknek a hitelfelvétel, a vásárlás és eladás, valamint a monopolhelyzetek előnyeit és hátrányait. A játékban telkeket vásárolhatnak, épületeket tudnak eladni vagy bérelni, a cél pedig, hogy a lehető legtöbb pénzt gyűjtsék össze.

Emellett választhatunk különféle stratégiai játékokból is, ahol már az önellátás, a kereskedés és a taktika fontosságát sajátíthatják el. Ilyen játék a Catan telepesei, ahol a játékosoknak új településeket kell létrehoznia, úthálózatot építeni és fejleszteni a kereskedelmi útvonalakat is.

 

Sosem késő elkezdeni

A megtakaritasgyerekeknek.hu szakértői fontosnak tartják, hogy a pénzügyi tudatosságra nevelést egészen kis korban elkezdjük. Minél hamarabb segítünk gyermekeinknek elsajátítani ezeket az ismereteket, annál nagyobb előnyre tesznek majd szert felnőtt éveikben.

Hiszen az élet számos területén szembe találhatják magukat kisebb-nagyobb döntésekkel, ahol olyan meghatározó dolgokban kell a jó megoldást választaniuk, mint a karrier, az ingatlanvásárlás, a hitelfelvétel vagy a háztartás költségvetésének megtervezése.

Ugyanakkor a helyes pénzkezelés nem csak a kötelességek, de az örömök terén is sok jót hozhat számukra, hiszen ha képesek megtakarítani és előre tervezni, lehetőségük lesz utazni, tanulni, élményeket is szerezni.

Fontos azonban, hogy ebben mi is példát mutassunk a számukra, hiszen a szülői minta a legfontosabb hatás, ami éri őket pici koruktól kezdve.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.