Már nem úgy olvasunk, mint régen, és ez az ember elhülyüléséhez vezet

Már nem úgy olvasunk, mint régen, és ez az ember elhülyüléséhez vezet

Saját magán is aggasztó változásokat figyelt meg Maryanne Wolf idegkutató, aki szerint a mélyolvasás eltűnése komoly veszteséget jelent majd az emberiségnek.

Az evolúció fiatal találmánya

Mindössze öt-hat ezer éve jött létre az emberi agyban az a „kapcsolási kör”, amely lehetővé teszi az olvasást. Ennek alapját a legegyszerűbb információk feldolgozása adta, például már akkor sem ártott tudni róla, hogy hány kecske van éppen a birtokunkban. Ebből fejlődött ki a mélyolvasás képessége, amely Maryanne Wolf, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) idegkutatója szerint hozzájárult a legfontosabbnak tartott intellektuális és affektív képességeink fejlődéséhez – írta a Qubit. Épp ezt sodorta veszélybe a technikai fejlődés és a jellemzően netes tartalmak fogyasztása, ugyanis hiába olvasunk online is, mégsem ugyanúgy olvasunk, mint annak idején.

Wolf, aki irodalomrajongóként nem csupán azon kesereg, hogy mivé lesz a világ, ha mindenki csak lektűröket olvas a tabletjén, saját magán is aggasztó változásokat figyelt meg: észrevette, hogy nem köti már le igazán Hessétől Az üveggyöngyjáték, sőt, már azon tűnődik, hogy hogyan kaphatott egyáltalán irodalmi Nobel-díjat egy ennyire unalmas könyv, holott régebben a kedvencei közé tartozott. Valami megváltozott, és ez mindannyiunkra kihat.

Máshogy olvasunk…

Meglepő lehet az a panasz, hogy senki sem olvas, hiszen tulajdonképpen egész áldott nap mást sem csinálunk: olvassuk a híreket, görgetjük a Facebookot, és még akkor is, ha több multimédiás tartalmat fogyasztunk, abban megegyezhetünk, hogy a net nem analfabétának való vidék.

Ami változik, az az olvasó szöveghez való hozzáállása és a befogadás módja, és itt nem csak arról van szó, hogy többek szerint már azzal is elvész valami az olvasás aktusának teljességéből, hogy a monitoron már kimarad az a fizikai kapcsolat, amellyel egy könyvhöz közelítünk, illetve hogy a hallás, a szaglás és a tapintás, amelyek egy nyomtatott könyv olvasásakor szerephez jutnak, itt már nem részei a folyamatnak. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az online tartalmaknál általában már nem kap szerepet a „betűk, szavak és mondatok helye”.

…és máshogy értünk

Egy kutatás során a résztvevők egy körülbelül harmincoldalas történetet kaptak kézhez két példányban: az egyiket egy Kindle-re töltötték fel, a másikat hagyományos, papíralapú könyvként olvashatták. A kísérletben részt vevő ötven diáknak ezek után kérdéseket tettek fel a történetről. Kiderült, hogy a hagyományos könyv olvasói jobban fel tudták idézni az események sorrendjét, és pontosabb válaszokat is adtak arra, hogy tulajdonképpen miről szólt a történet. Azok, akik e-book formájában kapták meg a sztorit, arra hivatkoztak, hogy nem tudták pontosan felmérni, hol tartanak a könyvben, ezért is okozott nekik nehézséget az események felidézése.

És akkor mi van, ha nem olvasunk Hessét?

Semmi – de miután a mélyolvasás nem csak Hesse miatt érdekes, könnyen lehet, hogy több forog kockán, mint egy német író ismerete vagy a lektűr megvetése. Wolf szerint a mélyolvasás empatikusabbá, műveltebbé és kritikusabbá tesz bennünket, ha pedig lemondunk róla, és maradunk a felületes befogadásnál, végső soron elveszítünk valami olyasmit az életünkből, amit már Arisztotelész is nagyra tartott, és egyre kevesebb időnk jut rá: a szemlélődés képességét. A kutató szerint fordulóponthoz érkeztünk, és ahogy egyre több digitális tartalmat fogyasztunk, egyre többen fejezik ki aggodalmukat a változásokkal kapcsolatban.

A cikk folytatása a Qubit oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.