Miért félsz a saját gyermekedtől?

Miért félsz a saját gyermekedtől?

A kérdést a modern Mary Poppins-ként és szuperdadusként ismertté vált Emma Jenner tette fel évekkel ezelőtt egy cikkben, ahol összefoglalta, milyen katasztrófát okoz rövidesen, ha a szülők nem kezdenek szülőként viselkedni.

Emma sok éve dolgozik kisgyermekekkel, könyvet is írt a gyereknevelésről. A világ azonban “A Nevelőnő”-ként ismeri, azonos című tv-műsorából, melyben minden héten egy másik családot látogat meg, hogy tippjeivel segítsen a szülőknek problémás gyermekeik nevelésében. Munkája során észrevett egy tendenciát, mely a legtöbb családban jelen van napjainkban: a szülők nem mernek azonosulni szülői szerepeikkel, és ettől gyermekeik szépen lassan a fejükre nőnek – majd kiállhatatlan, a világról téves elképzelésekkel bíró felnőttekké válnak – írta a csaladinet.hu. Az alábbi, szinte már sablonos jelenetek igen gyakoriak, és ahol megjelennek, ott megszólal a vészcsengő: ideje lépni.

“Sírni fogok!”

A legtöbb gyermek megpróbálja bevetni ezt a mondatot, vagy valami ehhez hasonlót – és a legtöbb szülő zsarolható is vele. Aki egy ideig kitart és a szóbeli fenyegetéstől nem törik meg, még az is inkább megveszi a csokit, cukrot és a fagyit is, amikor csemetéje tettekre váltja szavait és a szomszéd kerület is visszhangzik a hisztijétől. Rettegünk attól, hogy gyermekeink szomorúak lesznek, frusztráltak, esetleg attól, hogy elveszítjük szeretetüket – és így egy apró, talán még pelenkás zsarnok pillanatok alatt a hatalma alá hajt minket. Pedig a szülőnek néha igenis dolga, hogy nemet mondjon.

A szereppel jár, hogy néha nem érvényesülhet mindenben a gyerek akarata. Ennek pedig nem az az oka, hogy lusták vagy irigyek vagyunk, amikor nem akarjuk a harmadik mintájú bögrébe átönteni a kakaót, vagy vonakodunk megvenni a közért teljes édességkészletét. Az ok, hogy a mi felelősségünk megtanítani a gyermekünket: a dolgok nem mindig történhetnek úgy, ahogyan azt szeretnénk – van, amikor bele kell törődni az események alakulásába. Ez a lecke már babakorban, a kis dolgokkal el kell, hogy kezdődjön, így nem később lesz megrázó a felismerés: a világ nem körülöttem forog!

“Ilyenek a gyerekek…”

Valahányszor egy gyermek rosszul viselkedik, előbb utóbb elhangzik ez a mondat – többnyire az egyik szülő szájából. Valójában nem, nem ilyenek. Nem alapvető gyermeki viselkedés az agresszió, verekedés, a hiszti, csapkodás vagy a rongálás – hogy csak néhányat említsünk a jellemző dolgok közül, melyeket a fenti mondattal hajlamosak vagyunk intézni, mi szülők.

A valóság az, hogy az elvárások teljes hiányát jelzi, ha mindent ráhagyunk a gyermekünkre, ami helytelen. Rövid távon könnyebbnek tűnik a helytelen viselkedést ráhagyni a gyermekre, hiszen nem kockáztatunk egy veszekedést, még több sírást vagy cirkuszt. Hosszú távon azonban elveszítjük az előnyt: Ha nem várunk el időről időre érettebb viselkedést a gyermekünktől, ő egy idő után nem is próbál majd megfelelni nekünk, nem lesz motivált abban, hogy megfeleljen bárkinek – a flegmaság és nemtörődömség pedig jóval a kamaszkor előtt beköszönt majd.

“Ne merj rászólni…!”

A szülők elfogultak. Ez a tény szinte az emberiséggel egyidős, mindenkinek a saját gyermeke a legokosabb, legügyesebb és még hosszan sorolhatnánk a leg-eket. Ritka azonban a valóban “tökéletes” gyerek. Aki soha semmilyen rossz fát nem tesz a tűzre, minden helyzetben együttérző, empatikus, jól nevelt, figyelmes – és persze miért is lenne ilyen bármely gyermek? Hiszen ezeket a dolgokat mind tanulnunk kell, születéstől fogva a szüleinktől, rokonainktól, majd, ahogy tágul a világ és nő a szociális háló, a tanárainktól, edzőinktől, embertársainktól.

szülők nevelési problémáiÉs épp itt szokott homokszem kerülni a gépezetbe, sok szülő ugyanis nem hajlandó tudomást venni arról, hogy gyermeke nem mindig viselkedik makulátlanul. Ezen a ponton pedig elkezdődik a baj: a szülő haja égnek áll minden egyes rossz jegytől, tanári figyelmeztetéstől, vagy akár attól is, ha a tárlatvezető néni csendre inti a múzeumban lármázó gyermeket. “Mit képzel ez magáról? Hogy merte megdorgálni az én tökéletes gyerekemet???” – gondolja ilyenkor a vérmes szülő, gondolatait esetleg ki is fejezi gyermekének: “Nyugalom kis drágám, te biztosan nem csináltál semmi rosszat!” Legrosszabb esetben még le is teremti azt az embert, aki egyszerűen a társadalmi elvárás felé próbálta terelni csemetéjét. És mit tanul ebből a gyermek? Hogy rendetlenkedni a buszon szabad, a felnőtteknek pedig nem kell szót fogadni. Pedig minden gyermek életében van olyan helyzet, amikor helytelenül viselkedik és – a szülő nem lévén jelen – egy másik felnőttnek kell közbelépni, a szülők mintegy meghosszabbításaként.

Félreértés ne essék, azt nem kell elfogadni, hogy a szülő és a gyermek között éppen zajló konfliktusba beleszóljon a boltos néni, postás, vagy bárki más, harmadik személy, hiszen az nem szól másról, mint a szülő módszereinek véleményezéséről, esetleg degradálásáról. Azonban ha anyuka, apuka nincs jelen, bizony az óvónéni, tanárbácsi, buszvezető, teremőr kell, hogy figyelmeztesse a gyermeket. Ha ilyesmi jut a fülünkbe, először ne az illető főnökét kezdjük nyomozni, hogy rövid úton kirúgathassuk az arcátlanságért – próbáljuk megtudni, mi történt valójában. És ha kiderül, hogy a kiránduláson a lurkó labdával dobálta a fákon ülő madarakat, erősítsük meg mi is a túravezetőt, aki összeszidta: “Helytelenül viselkedtél, a bácsi azért szólt rád. Többet ne forduljon elő!”

A cikk folytatódik (Légy kicsit türelemmel! Nálunk első a gyerek!) a csaladinet.hu oldalon!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.