Szobanövényeken mutatta be az IKEA, milyen károkat okozhat az iskolai zaklatás

iskolás gyerekek

Szobanövényeken mutatta be az IKEA, milyen károkat okozhat az iskolai zaklatás

Érdekes kísérlettel sokkolta egy iskolában a diákokat az IKEA, amelynek célja az volt, hogy bemutassák, milyen károkat tud okozni a bulliyng (vagyis az iskolai zaklatás). Látványos és egyben megdöbbentő eredmény született.

A brit Metro újság alapján a Gardenista idézte fel a kísérletet: a suli folyosóján két növényt helyeztek el, és arra kérték a diákokat, hogy az egyiket cikizzék és szekálják, a másikat pedig dicsérjék és legyenek kedvesek hozzá. A sértéseket és a bókokat is rögzítették, hogy a későbbiekben a gyerekek visszahallgathassák, miket mondtak a növényeknek.

A harminc napig tartó kísérletben mindkét növény ugyanannyi mennyiségű vizet, tápoldatot és napfényt kapott, ám a fejlődésük végül teljesen másképp alakult: az, amelyik pozitív szavakat kapott, szépen növekedett és egészséges volt, ám a szekált társa levelei kókadozni és barnulni kezdtek.

Természetesen az egész folyamatról videó is készült:

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.