Tari Annamária: Elengedés online, offline – utolsó előadásához érkezett az apasorozat

Tari Annamária: Elengedés online, offline – utolsó előadásához érkezett az apasorozat

Az apák szerepe a családban – előadás-sorozat a Családbarát Újbuda program keretében

Utolsó előadás: Tari Annamária, 2018. május 4. 18 óra, B32 Galéria és Kultúrtér

Elengedés online, offline – így hangzik Az apák szerepe a családban előadássorozat utolsó előadásának címe, amelyet Tari Annamária klinikai szakpszichológus tart május 4-én pénteken, 18 órakora B32 Galéria és Kultúrtérben. Az programon terítékre kerül az önazonosság, az online-offline tér „libikókája”, az öröm és elismerés keresésének útjai és ezek eltérő generációs megoldásai. Az előadást kerekasztal-beszélgetés követi, melynek másik vendége Léder László pszichológus, a beszélgetést Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, a program háziasszonya moderálja majd. 

A februártól májusig tartó, öt előadásból álló sorozaton minden alkalommal új megközelítésből tárgyalják az férfi és apai szerepeket, eddig több mint ezren vettek már részt az ingyenes előadásokon. A május 4-i utolsó előadás címe Elengedés online, offline, előadója Tari Annamária. „Az apák akkor jók, ha jó fejek: ha hajlandóak beszélgetni, ha haladnak a XXI. századdal, ha nem ijednek meg problémák esetén, ha nem bezzegelnek, ha azt tudják mondani: nem baj, majd kijavítod, nem baj, majd megbeszéljük, nem baj, majd megoldjuk és elérhetően ott vannak a kamaszok mindennapjaiban is.” – állítja a klinikai szakpszichológus. Szerinte az információs korban a kamasz korosztálynak már 8-10-12 éves kortól erős támaszra van szüksége, főleg a fiúknak. „Aki olvasta Zimbardo ijesztő könyvét arról, hogy a fiúk online működése mennyire negatívan hat a fiúidentitás fejlődésére, tudja, hogy ilyenkor csak egyetlen dolgot lehet tenni: egy hús-vér apáét kell odaállítani a kiskamasz, kamasz, tinédzser elé, hogy mondja el neki őszintén, milyen az élet, mire kell vigyázni”– teszi hozzá a szakértő.

A kerekasztal beszélgetés másik vendége Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, aki az apa-téma szakértőjeként és sikeres előadóként már korábban is részt vett az apasorozatban. Az általa alapított Apa Akadémia legfontosabb célja ezért az apák „visszacsempészése” a családokba. „Az apaságot sokszor újra kell tanulnunk, és ügyelnünk kell arra, hogy a családoknak nem második anyára van szüksége, hanem a gyerekeivel mély és saját kapcsolatot ápoló apára” – állítja a szakértő.

„Az előadás-sorozat célja egy párbeszéd elindítása, ahol megfelelő szakmai háttérrel kísérve beszélhetünk családról, a szülői szerepekről és feladatokról, nevelésről, a média hatásáról, a társadalmi elvárásokról, vagy éppen ezek megváltoztatásáról, mert erre minden eddiginél nagyobb szükség mutatkozik” – fogalmaz Dr. Molnár László, Újbuda alpolgármestere.

Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, a program háziasszonya hozzáteszi:„2018-ban, a családok évében különösen időszerűnek tartjuk, hogy beszéljünk a család megtartó erejéről, a családi szerepekről, és ezen belül kiemelten az apákról. Az előadássorozatunkon eddig közel ezer érdeklődő vett rész. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések sikere egyértelműen igazolja az apa-téma népszerűségét és szükségességét. Tervezzük a folytatást, hiszen megtapasztaltuk, milyen nagy az igény az apák szerepéről, feladatairól, örömeiről és kihívásairól szóló, a problémák mélyére néző, tartalmas előadásokra és beszélgetésekre”.

Az előadásokra nemcsak az édesapákat várják nagy szeretettel, hanem a tanárokat, óvópedagógusokat és mindazokat, akik gyerekekkel foglalkoznak.

Az előadásokon a részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt regisztrációhoz kötött.

Információ, regisztráció: felelosszulokiskolaja.hu/apasorozat

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.