Elkényeztetett gépfüggők vagy egy rendkívül okos generáció?

fiúk mobillal

Elkényeztetett gépfüggők vagy egy rendkívül okos generáció?

Hányszor hallottad már az elmúlt években, hogy a mai generációt beszippantotta a virtuális tér, hogy képtelenek a való életben kapcsolatokat létesíteni, hogy elkényeztetettek és önállótlanok? Tényleg azok?

Ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a nemzedéket, úgy találjuk, valójában sokkal talpraesettebbek és intelligensebbek, mint előttük bárki – írta a Családinet.

Digitális bennszülöttek

A New York Times több szakértőt kérdezett meg a témában, és ez alapján az eddig megszokottnál jóval árnyaltabb képet kapott az ezredforduló környékén született úgynevezett Z-generációról. Ők azok, akiket digitális bennszülötteknek is szoktak nevezni: akik kisgyerekkoruktól megszokták a mobiltelefonok, a számítógép és az internet használatát, és akik legkésőbb kiskamasz koruktól láthatták a szüleiket okostelefont és közösségi oldalakat használni – majd nagyon hamar ők is birtokukba vették ezeket az eszközöket. Ez pedig igen komoly hatással lett a személyiségükre, és a szüleik előtt ismeretlen irányba kezdtek fejlődni.

“Elkényeztetettek, megszokták, hogy minden elérhető egy gombnyomásra.”
“Mi bezzeg még megküzdöttünk egy sima telefonhívásért is.”
“Nem bandáznak a téren, nem járnak bulizni, csak a gépüket nyomkodják egész nap”
 – halljuk a szülők és a többi felnőtt helytelenítő megjegyzéseit nap mint nap. A megállapításokban kétségkívül van igazság.

De valóban akkora a probléma, mint látszik?

Tény, hogy a mai fiatalok már nem igazán tisztelik automatikusan a tekintélyt. Ez valóban vezet néha pokoli iskolai és családi helyzetekhez, helyes mederben tartva azonban pozitív hozadéka is lehet: egy olyan fiatalság, amely kiáll a jogaiért, és már fiatal korban aktívan képes tenni azért, hogy jobb legyen körülötte a világ. (Azért persze tudni kell, hogy a jogtudatosság kamaszkorban sem egyenlő a szemtelenséggel.

Tény, hogy a mai kamaszok sokkal kevésbé élnek veszélyes életet, mint a korábbi nemzedékek tagjai. Ritkábban járnak el szórakozni, kevesebbet isznak, később kezdik a szexuális életet. Ehelyett inkább a szobájukban chatelnek a barátaikkal vagy online játékokat játszanak.

Unicef: mérsékelt mennyiségben jót tesz

Az ENSZ Gyermekjogi Alapja, az Unicef decemberi jelentése alapján a mérsékelt eszközhasználat még jót is tesz a mentális egészségnek: azok a fiatalok, akik ésszerű keretek között használják a számítógépet, jobban vannak lelkileg, mint azok, akik egyáltalán nem vagy éppen túl sokat gépeznek. Mindennek a hatása azonban eltörpül az olyan tényezők mellett, mint a család működése, anyagi körülményei vagy a társas kapcsolatok dinamikája – ezek befolyásolják legjelentősebben a fiatalok állapotát.

Igen, a mai kamaszok és fiatal huszonévesek valóban nem olyanok, mint mi voltunk. Hatalmi szó, tagadás és szörnyülködés helyett talán érdemesebb lenne megismerni őket, ezt a generációt. Mindannyian jobban járnánk.

(A Csaladinet teljes cikke itt olvasható.)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.