XXI. Pszinapszis – a pszichológia fesztiválja

XXI. Pszinapszis – a pszichológia fesztiválja

„Kérdéseket ébreszt és válaszokat ad”

A Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb, kizárólag önkéntes diákok által szervezett pszichológiai témájú szakmai – kulturális eseménye. A rendezvénynek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ad otthont, április 21-23. között. A XXI. Pszinapszis főcíme és témája: „Porondon a valóság”.

A Pszinapszis három napja során közel 60 interaktív ismeretterjesztő előadás, 30 gyakorlati foglalkozás (workshop) és 40 kulturális program (kiállítás, koncert, színház, civil utca, kerekasztal beszélgetés, élő könyvtár, életmese, bűvész show, jóga, hangfürdő, slam poetry verseny, tánc) valósul meg.

Hagyományosan minden programon átível az adott év főtémája, ami idén a „Porondon a valóság” címet viseli. Amikor a porondra lépünk, legtöbben félve, óvatosan, és jól átgondolt stratégiák alapján tesszük ezt, ugyanis ezernyi szempár figyel – mégis minden alkalommal, amikor önmagunkat képviseljük, a porondra lépünk. Mindennapjaink során folyamatosan szembesülünk mások alternatív valóságaival, hiszen ugyanazt a képet mindenki máshogy látja, ugyanazon helyzetet két ember sem interpretálja egyformán. Ám előfordul, hogy nem kizárólag a külső világ, hanem épp a saját életünk valósága állít nehézségek elé. Ilyenkor hamis védelmi bástyák mögé rejtőzünk.

A mai, rohanó világban mindenki individualizáltan látja magát és a másikat, miközben rengeteg közös mintázatunk is van, ami sokkal hasonlóbbakká tesz minket, mint gondolnánk. Idén, a szervezők a címválasztásukkal igyekeznek középpontba állítani a valóság egy-egy szeletét és jó erősen megvilágítani a pszichológia reflektorával, hogy minél jobban megérthessük, mi zajlik bennünk. Emellett a Pszinapszis célja, hogy a pszichológia tudományát se rejtse álarc! A tudomány hasznosságát és széleskörű alkalmazhatóságát szeretnék idén is bemutatni: a főcím lehetőséget kínál olyan témák feldolgozására, mint a párkapcsolat, a játszmák, a viselkedéses mintázatok, az észlelés vagy a kognitív sémák. A látogatók számára továbbá érdekes lehet, ha az önmagukkal való szembenézés korlátairól, illetve azok megoldási lehetőségeiről is szó esik. Továbbá a főcím köthető a mesepszichológiához is, hogy egyrészt hogyan ragad ki minket a valóságból, és visz el egy biztonságos fantázia világba, de egyben hogyan is képezik le a mesék bizonyos közösségben összegyűjtött tapasztalati bölcsességeket. Ugyanakkor az álmok világába való betekintés kivételes módja lehet a fogyatékkal élők valóságának megértése, vagy akár a pszichoaktív szerek hatására, illetve különböző pszichotikus állapotokon keresztül is egy-egy alternatív valóságba csöppenhetünk.

Az idei főcím egy végcél: olyan állapot, melyben mindannyian belső megérzéseink és iránytűink szerint merünk cselekedni. Valójában mindannyiunk porondjának a legfontosabb nézői mégiscsak mi magunk vagyunk.

A Pszinapszis jogi és szervezeti hátterét a Pszichodiák Alapítvány (www.pszichodiak.hu) biztosítja.

Időpont

  1. április 21-23.

Helyszín:

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Helyszín címe:

1131 Budapest, József Attila tér 4.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.