Az állatok szerepe a gyerekek szocializációjában

Az állatok szerepe a gyerekek szocializációjában

Élménybeszámoló a Tropicariumban átélt tapasztalatokról

írta: Vargacz Alexandra

A gyerekek imádják az állatokat, ez nem is kérdés, de a hozzájuk való viszonyulás, törődés, viselkedés kialakítása, valamint esetleg később a felelős állattartás menedzselése bizony komoly feladat, amire fel kell készítenünk a gyermekünket. Számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy az állatoknak, az állattartásnak mekkora szerepe van a gyerekek fejlődésében és ez milyen előnyökkel jár. Az állatok oldják a feszültséget és csökkentik a magány érzetét, Velük átélhető a feltétel nélküli szeretet érzése, segítik a gyermekek egészséges fizikai és szellemi fejlődését, illetve a társas kapcsolatok kialakítását is könnyítik, valamint a kognitív képességek fejlesztéséhez is hozzájárulnak. Október 4-én, az Állatok Világnapja alkalmából az idén 15. születésnapját ünneplő Tropicariumban jártunk, ahol testközelből is láthattuk, hogy ezek az egzotikus, különleges állatok milyen nagy hatással vannak a gyerekekre.

 

Szociális készségek

Egy állat csodálatos módon fejleszti a szociális készségeket, a gyerekek is könnyebben mennek oda és állnak szóba olyan gyerekekkel, akik éppen egy kisállattal játszanak, vagy valamilyen állat van a közelükben. Még a félénkebb, akár zárkózottabb gyerekek is hamarabb megnyílnak egymás felé, hiszen az állat így egy hidat, összekötő kapcsot képez közöttük. A Tropicarium különböző tematikus részlegeiben sétálva több alkalommal arra lettem figyelmes, hogy egymás számára idegen gyerekek, miközben az akváriumok és terráriumok üvege mögül, vagy éppen az esőerdő nevű helyszín rácsai között csodálattal nézték az állatokat, egymással is szóba elegyedtek és a birtokukban lévő, most tanult információkat büszkén osztották meg egymással. Bizony nagy újság a mellettünk álló gyerek számára, hogy egy mississippi aligátor nősténye akár 60 tojást is rakhat, vagy, hogy a vöröshasú piranják nem is olyan gonoszak és félelmetesek, mert leginkább sérült, beteg vagy már elpusztult állatokkal táplálkoznak. De többek között elhangzottak a következő mondatok is: „Képzeld, az a madár pont úgy néz ki, mint a mamám papagája.” vagy az „Én is szeretnék otthonra egy ilyen aranyos teknőst, már csak anyával kell megbeszélni, hogy megengedje”.

 

Kognitív képességek

Ahogy a gyerekek nőnek, az érdeklődésük is egyre nagyobb a különböző állatok, állatfajták iránt. Ez a tudásvágy pedig arra ösztönzi őket, hogy minél többet megtudjanak, kutatómunkát végezzenek, kérdezzenek, utána olvassanak. Felébred bennük a tanulási vágy, amit felnőttként, szülőként a feladatunk támogatni és a kérdéseikre válaszolva, involválva őket, segíthetünk, hogy megismerjék az állatok különleges igényeit, egyedi jellemzőit. A cápás állatkertben a kihelyezett információs táblákat és monitorok feliratait szinte kórusban olvasták a szülők a kisebb gyerekeknek, az olvasni tudó gyerekek pedig már hangosan és jó gyakorlásképpen egyedül, akiket nem csak a látvány érdekelt, de a hozzá kapcsolódó tudás is. Ezáltal mi is megtudtuk, hogy a viza hal, amely egykor Magyarországon is megfordult az embert is túlélheti, maximális életkorának 118 évet jegyeztek fel. A lapátorrú tokok meglehetősen hosszú orra tele van elektro-receptorokkal, amelyek segítik a táplálék felkutatásában, a Brazília déli csücskében élő aranyfejű oroszlánmajom az erdőirtások miatt a kihalás szélére került, a honduraszi királysikló pedig ártalmatlan, nem rendelkezik méreggel, csak apró fogakkal. Egy interaktív környezetórára csöppenünk és mi is újra gyermeki kíváncsisággal nézzük az akváriumok és terráriumok mellett lévő táblák feliratait. Ez tényleg nagyon izgalmas!

Kíváncsiság

A kíváncsiság a tanulás kiindulópontja, tudásra való szomjúság, ami arra ösztönzi a gyerekeket, hogy a világ és az élet kérdéseit kutassák, megtapasztalják és szükségük is van ezekre a felfedezésekre. Az állatok világa pedig tagadhatatlanul érdekes és kiváló lehetőséget biztosít ezekhez a felfedezésekhez. Ezáltal empirikus szinten is érzékelhetik, hogy van egy másik, rajtuk kívül álló világ, ami a nagy egésznek a része, közel áll Hozzájuk, azonban sok szempontból mégis más. Onnan kezdve, hogy más, érdekfeszítő, lebilincselő, lélegzetelállító és bámulatos is. A kíváncsiságnak leginkább teret engedő és lenyűgöző látványt nyújtó akvárium a homoki tigriscápa, a barna szirticápa, a cápafarkú gitárrája és a leopárdcápa birodalma, ami alatt egy alagútban végig is sétálhatunk, oldalra és felfelé nézve csodálhatjuk a vízi világ „királyait”. A „wow”, „uhhh”, „azt nézd”, „figyelj” és hasonló szavak sosem fogynak el, amiket a „Miért?”, „Hogyan?”, „Mekkora?” kérdések sorozata követ. Csillogó szemekkel, tátott szájjal és letörölhetetlen mosollyal megyünk tovább, azon tudás birtokában, hogy a cápáknál egész életük során folyamatosan képződnek fogak, a cserélődésük természetes folyamat.

Lelki támogatás, kötődés

Gyakran alakul ki gyermek és állat között különleges kötelék, a házi állatok a gyerekek számára sokszor mély bizalmi szerepbe kerülnek, akikkel megoszthatják a legféltettebb titkaikat, akikben megbíznak, ami megkönnyíti, hogy a környezetükben lévő emberek felé is nagyobb bizalommal forduljanak. Nem véletlen, hogy az állatokat terápiás kezeléseknél is sok esetben használják. Az érintésnek, simogatásnak pedig óriási ereje van a kötődés kialakulásában. Nagy valószínűséggel a Tropicarium utolsó termében található „Rája simogató” az a helyszín, ahol a gyerekek és szülők a legtöbb időt eltöltik, és nem szeretnének onnan hazamenni. Mi is így voltunk ezzel. Hannával, aki egy 3,5 éves mindenre nyitott kislány, több mint 45 percen keresztül lógattuk könyékig a kezünket a felülről nyitott medencébe, hogy arra úszkáljanak a ráják és megsimogathassuk őket. Amikor egy-egy rája csúszós testfelületéhez hozzáértünk, ami kicsit csiklandozta az ujjunkat, tenyerünket, akkor nagyokat kacagtunk újra és újra, egyszerűen nem tudtuk megunni. Óriási élmény volt! Utána pedig felfedeztünk egy a medencébe benyúló kis alagutat, ami átlátszó burával volt védve és oda bemászva, a medence aljáig lelátva, pár centiről nézhettük az ott elúszó rájákat, halakat. Ebből a kis barlangból sem sikerült hamar távozni. Az érzelmi kötődéshez még annyit hozzáfűzve, hogy a kijáratnál az ajándékboltban vettünk egy mustárszínű plüss ráját, ami Hanna új alvóállata lett, egész hazaúton szorongatta és mostantól minden este az ágyának állandó lakója, mert nagyon megszerette a rájákat, hisz idézem: „…olyan csikisek és aranyosak, én is szeretnék egyet”.