Egymás hullámhosszán – A biztonságos kötődés jelentősége

Egymás hullámhosszán – A biztonságos kötődés jelentősége

A kötődés jelenségéről röviden

“Ha van, az maga az üdvösség; ha nincs, akkor oda az élet minden szépsége.”
(Erich Fromm az anyai szeretetről)

A kötődés egy láthatatlan, rugalmas kötelék anya és gyermeke között, melynek célja az éretlen és tapasztalatlan utódot a biztonságot nyújtó anya közelében tartani. A kötődés tulajdonképpen egy jól fejlett szabályozórendszer, melynek működése a gyermek mozgékonyságának növekedésével párhuzamosan válik hangsúlyossá. A 7-8 hónapos gyermeket két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli: felfedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, illetve ezzel szemben keresni a biztonságot, az ismerősség érzését nyújtó anya közelségét. A kötődési rendszer e két vágy között próbál egyensúlyt teremteni: felfedezésre sarkallja a gyermeket, mikor az édesanya elérhető és jelenlétével biztonságot sugároz, egyedüllét vagy veszélyhelyzet esetén azonban a biztonságot jelentő anya keresését és a megnyugvás utáni vágyat erősíti fel a gyermekben. A kötődési rendszerben – optimális esetben – természetesen az édesanya is részt vesz, a gyermek távolodása, sírása esetén az anya közelít gyermekéhez, felveszi és megnyugtatja őt. A kötődés tehát egy komplex viselkedési rendszer, melyben mind az anyának, mind a gyermeknek aktív, kezdeményező szerepe van, természetesen eleinte az édesanyát terheli a nagyobb felelősség, ő felel az egyensúly fennmaradásáért. A kötődéselmélet szerint a biztonság élményének ezen korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál. A biztonságosan kötődő gyermekek később magabiztosabbak, társaságban jobban feltalálják magukat, együtt érzőbbek társaikkal és közeli kapcsolataikat valódi érzelmi mélység jellemzi. Így válik érthetővé, hogy miért felbecsülhetetlen fontosságú az édesanya válaszkészsége, érzékenysége az első évek során, és mennyit tudnak ártani a különböző, sokszor ismeretlen eredetű gyermeknevelési dogmák.

A biztonságosan kötődő gyermek

A biztonságos kötődés első látásra paradox jelenségnek tűnhet, ha a kötődés fogalmát a ragaszkodással azonosítjuk; a biztonságosan kötődő gyermek el mer távolodni anyjától és amíg anyja látótávolságon belül van, nyugodtan fedezi fel a világot. Bízik édesanyjában, hogy veszélyhelyzet esetén segítségére siet, így bátran nekivág az ismeretlennek. Ezek szerint nem az a „jó gyerek”, aki nem mozdul el édesanyja mellől, ugyanígy nem számít „jó viselkedésnek” a 12 hónapos gyermek részéről, hogy csendben várja vissza édesanyját, aki elhagyta a szobát. A biztonságosan kötődő gyermek az évek során egyre inkább önmagába építi az édesanya által nyújtott biztonságot, így válik majd kezdeményező óvodássá, magabiztos és kihívásoktól nem félő felnőtté.

A kötődési minták folytonossága, stabilitása –

Kötődés egy életen át

A kötődéselmélet egyik meghatározó fogalma a belső munkamodell: ez az a modell, melyet a gyermek korai tapasztalatainak mentén már első életévében kiépít. A felnőttkori kötődési stílus leginkább a közeli kapcsolatok minőségében mutatkozik meg, hiszen a kisgyermekkorban kiépült belső munkamodell egy szoros, intim kapcsolatban átélt élmények alapján íródik. Így akinek a legkorábbi kapcsolat nem tudta a biztonság érzetét nyújtani, maga a közeli kapcsolat élménye sem lesz feltétlenül pozitív, felnőttként ezért kerülheti a valódi érzelmekkel átitatott kapcsolatokat. Követéses vizsgálatokból tudjuk, hogy az egy éves korban mért kötődési mintázat előrejelzi a felnőttkori kapcsolatok minőségét, sok esetben mennyiségét. A kötődési minták stabilitását illetően elmondhatjuk, hogy a csecsemőként kialakított modell nagy valószínűséggel egész életünkön át jelen lesz, és úgy alakítja kapcsolatainkat, hogy legtöbbször tudomást sem szerzünk erről a formáló erőről. Hangsúlyoznunk kell azonban ennek a modellnek a nyitottságát. A bizonytalanul kötődő gyermekekből is lehetnek – bizonyos körülmények között – mély, tartalmas kapcsolat átélésre képes, biztonságosan kötődő felnőttek. A belső munkamodell átírása azonban nem egy pár napos folyamat eredménye, tulajdonképpen pótolni kell a gyermekkorban kiesett biztonságot nyújtó hátteret.

Gyermekgondozás a kötődéselmélet tükrében

A gyakorló vagy leendő édesanyát sokszor leginkább a közvetlen gyermekgondozási tanácsok érdeklik, olyan hasznos tudnivalók, melyek segítségére vannak a gyermek ellátásában a mindennapok során. A kötődéselmélet túlmutat a legtöbb olyan nevelési módszer hatáskörén, melyek csak arra hivatottak, hogy ott és akkor elcsendesítsék a gyermeket.

A kötődéselmélet legfontosabb motívuma az anya érzékenysége és válaszkészsége minden helyzetben. Ez a tanács könnyen átfordítható a gyakorlatba: figyeljünk oda gyermekünkre, tegyünk valódi erőfeszítést annak érdekében, hogy kitaláljuk, mi okozza bánatát, örömét és megfelelően reagáljunk ezekre. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy komolyan vesszük gyermekünk nekünk szánt jelzéseit és minden esetben reagálunk rá. Egy kisgyermeket magára hagyni szomorúságában, bánatában, félelmében, fájdalmában nagyon súlyos következményekkel járhat, akkor is, ha másnap ezt még nem látjuk. Ezekben a helyzetekben kinevetni, nem komolyan venni gyermekünk félelmét szintén súlyos hiba. Nem mi döntjük el, hogy gyermekünk mit hogyan él meg, a lehetőség azonban mindig ott van: felvenni és megnyugtatni a síró vagy már szavakkal segítséget kérő gyermeket. Ennél készebben kapható recept nincs! És két egyforma gyermek sincs! Tehát az a tanács, amely azt mondja, hogy hány óránként mennyit egyen és aludjon a baba, éppen magát a gyermeket téveszti szem elől! Ismerjük meg gyermekünket, étvágyát, alvásigényét, igényét a közelségre, a társaságra és ennek megfelelően cselekedjünk. Ez a megismerés sokszor nem könnyű és valóban sokkal egyszerűbbnek tűnik és kevesebb energiát is igényel egy előre meghatározott menetrend, mely szerint berendezzük a baba életét, sőt így miénk lehet a kompetencia hamis illúziója is: tudom mikor éhes vagy álmos a gyerek. Így a bizonytalanság helyett kapaszkodhatunk egy mesterséges rendszerbe, mely ugyan átmenetileg megkönnyítheti életünket, hosszú távon azonban biztosan új, komolyabb nehézségek elébe nézünk. A gyermek édesanyján keresztül tanulja meg önmagát is; egy éhes csecsemőre azt mondani, hogy fáj a hasa és rázogatni szoptatás helyett komoly deficitet jelenthet a gyermeknek saját érzéseinek, érzelmeinek feltérképezése során.

Bátorság, elhatározás és kitartás kell ugyan hozzá, de sokkal jobban megéri saját magunkra és arra a képességünkre hagyatkozni, mellyel megismerhetjük a baba valódi igényeit. A „jutalom” felbecsülhetetlen: olyan kapcsolat anya és gyermeke közt, mely a valóságos igények kielégítésén és egymás megismerésén alapszik. Ennek érdekében bátran hagyatkozzunk önmagunkra: szoptassuk annyiszor a babát, ahányszor kéri, ha úgy látjuk helyesnek aludjunk vele egy ágyban addig, ameddig a baba – aki már eközben kisgyermek lett – önmaga nem mond le az általunk nyújtott közelségről.